Hírek és programok
-
Ütős kis beszélgetések 9. - Takács Márton
Eszenyi Enikő és Marton László vendégeskedik a Zeneakadémia Nagytermében 2017. február 5-én, a „Komolyzenében utazunk” című zenés beszélgetés főszereplőiként. A jótékonysági esten Beethoven, Chopin, Debussy, Rossini és Schubert művei Vásáry Tamás, Vigh Andrea, Horgas Eszter és Oláh Vilmos előadásában szólalnak meg.
Gramofon.hu - 2017. január 19.
Roby Lakatost (képünkön) egykor Yehudi Menuhin indította el a világkarrier felé. Tehetsége mára a világ egyik leghíresebb crossover hegedűművészévé emelte. Nevéhez fűződik az unortodox gipsy fusion stílus, amelynek napjainkra már követői is vannak világszerte. Az utóbbi években szerencsére itthon is egyre többet láthatjuk. Legközelebb július 21-én, csütörtökön, a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon ad koncertet.
NAP Média / Gramofon.hu – 2016. július 19.
Július 25. és augusztus 8. között már 13. alkalommal rendezik meg a Crescendo Nyári Akadémia programját Tokajban. Tizenkét év tapasztalata bizonyítja, hogy a keresztény szemléletű, de mély vallásos elkötelezettséget nem igénylő, kéthetes programsorozat kiváló lehetőséget biztosít az elmélyült munkára, valamint segít a szakmai megmérettetésekre, versenyekre való felkészülésben. A rendezvény egyik művészeti vezetőjével, Füzesséryné Dudás Eszter brácsaművésszel beszélgettünk. A téma iránt érdeklődő külföldi olvasóink (hivatásos muzsikusok, diákok, zenebarátok) kedvéért az interjút angol nyelven is közöljük.
Gramofon.hu – 2016. július 13 / angol fordítás: 2016. július 19.

A közelmúltban, a Deutsche Grammophon gondozásában jelent meg a sikeres, extravagáns zongoraművésznő, Hélène Grimaud (képünkön) Water című tematikus albuma. A Gramofon folyóirat 2016 nyári számában főszerkesztőnk, Retkes Attila írt recenziót az albumról. Állandó szerzőnk, Zay Balázs tollából is született egy értékelő írás, s talán nem érdektelen összevetni a két nézőpontot.
A Filharmónia Magyarország már harminckettedik alkalommal szervezte meg a Régi Zenei Napokat. Fertőd-Eszterházán gazdag koncert- és kurzus-kínálattal várják a historikus régizenei tanulmányokat mesterszinten folytatni kívánó hallgatókat, valamint a régizenét kedvelő közönséget. Vendégünk többek között Johann Sebastian Bach művészetének legavatottabb ismerője, a Stuttgarti Nemzetközi Bach-Akadémia megalapítója, Helmuth Rilling.





