Zenekart játszani

A Bécsi Filharmonikusok koncertjeit mindig nagy várakozás előzi meg: egy nagymúltú, kiváló karmesterelődökkel bíró zenekarnak már a neve is csalogató. Sokunk szerencséjére a Müpa és a Bécsi Filharmonikusok együttműködése keretében több koncertet hallhattunk, hallhatunk. Az együttes január 21-i hangversenyét Michael Tilson Thomas vezényelte, zongorán Igor Levitt működött közre.

Lehotka Ildikó

A nyitó darab – Ives Szimfóniájának II. tétele – nem a leggyakrabban játszott mű. A két másik kompozíció a törzsrepertoár részét képezi, a műsor-összeállítás tehát tartalmazott különlegességet. Charles Ives négytételes Szimfóniája (ismeretes még A New England Holiday Symphony, vagy egyszerűbben Holiday Symphony néven) egyfajta tiszteletadás, a négy tétel emellett egy-egy évszakra is utal. A II. tétel – Decoration Day (Háborús hősök emléknapja) – zenei anyaga izgalmas, különösen a záró szakasz kissé triviális katonaiinduló-szerű zárása.

Beethoven c-moll zongoraversenyének zenekari anyagát eszményi hangszínekkel hallhattuk a zenekartól, és a szólista Igor Levittől. Levit játékának nagy vonzereje az, hogy a határozott karaktereket, éles hangsúlyokat bátran játssza, a pianókat viszont olyan légiesen, finoman, ahogyan azt csak kevés művész adja át a közönségnek. Különösen a lassú, E-dúr tételben hallhattunk gyönyörű, szívbe markoló pillanatokat. Beethoven zongoraversenye nélkülözte azt a pátoszt, amelyet sokszor ráerőltetnek a darabra, így jóval személyesebbnek tűnt a versenymű számunkra.

Igor Levit (fotó: Robbie Lawrence)

Szünet után Brahms II. szimfóniáját hallgattuk. A mű alapkaraktere vidám, éppen ellentétes az I. szimfóniáéval. Jó előadást hallhattunk, szép pillanatokkal. Az utolsó tétel túláradó érzelemvilága frenetikus fináléba torkollott, a koncert legemlékezetesebb perceinek ezt a részt tarthatjuk.

Michael Tilson Thomas odafigyelően irányította a darabokat, de igazán egyéni megoldásokkal nem szolgált. Az Ives-mű hangulati elemeit, a sokféle karaktert szépen sorjáztatta. A zenekar hangzása egyedi, eltéveszthetetlen és eszményi. Mindegyik hangszercsoport remek volt, azonban a vonósok homogén hangzását ki kell emelnünk. A Brahms-szimfónia első két tételének csellódallama felejthetetlen marad. A fúvós szólóállások is remek módon szólaltak meg. Egyetérthetünk azzal a megállapítással, amelyet egy zenei honlapon olvashatunk: „a bécsiek elsősorban nem Beethovent, Mahlert, vagy Bartókot játszanak, hanem zenekart”.