Viva Sevilla! Viva Cecilia!

Hogy az eksztázisba esett közönség húsz percen át tartó ütemes tapsával állva ünnepeljen egy eladást, kikényszerítve a teljes finálé megismétlését, végig tapsával kísérve, majd további negyedórán át kiabáljon, dobogjon a lelkesedéstől, ez azért nem mindennapi eset. Néhány néző eközben ’búúzással’ próbálta befolyásolni a tömeges eufóriát.  A salzburgi Pünkösdi Fesztivált már 2012 óta irányítja művészeti igazgatóként Cecilia Bartoli. A világsztár énekesnő változatos témák köré építi e négynapos minifesztivált, és már nem először fordul elő, hogy fiatalkori élményeit veszi alapul. Ilyen volt a Rómeó és Júlia-téma, ahol a West Side Story állt a középpontban, mint a művésznő egyik első találkozása e műfajjal. A „Róma” tematika Fellini Édes élet filmélménye köré épült, a „Rossiniana” és a „Az élet egy kártyajáték” téma Bartoli első sikereire utalt, Rossini pályatársait is megidézve (Grieg, Wagner). 

Dr. Székely György 

Idén, 2022-ben a fő téma a spanyol kultúra és zene, közelebbről Andalúzia és főként Sevilla. A parádés kiállítású és igen tartalmas kísérőfüzetben (az interneten elolvasható) Bartoli elmeséli élete egyik meghatározó élményét. Egy iskolatársnője vitte el a tánciskolába, ahová édesanyja végül őt is beíratta. Valósággal szerelmese lett a spanyol flamenco táncnak, s komolyan megfordult a fejében, hogy táncosnő lesz... A zenei világ szerencséjére énekesnő, majd énektanárnő édesanyja ettől eltérítette, felismerve különleges hangi adottságát. Az már a sors keze volt, hogy kezdő énekesnőként, még a húszas éveiben első főszerepe Rosina lett A sevillai borbélyból. A produkció annak idején lemezen és DVD-n is megjelent, s valójában éppen ezzel indult el üstökösként Bartoli világkarrierje. Idén eljött az ideje, hogy egy teljes fesztivál foglalkozzon Spanyolország e csodás szögletével, hiszen, aki Andalúziában járt, az soha nem fog annak hatása alól kikerülni. Most tekintsünk el az évszámtól, amikor Bartoli először énekelte a fiatal, hamvas Rosina szerepét, mert idén úgy gondolta, szívesen alakítaná Rosinát Salzburgban is az operaszínpadon. És a varázslat megtörtént: ott állt az éppen felnőtt korba serdült Rosina előttünk, virágzó, csodás hanggal, gyönyörűen! Ezt hogyan csinálta Bartoli? Legyen az ő titka! 

Hogy körülötte jobbnál jobb énekesek és saját zenekara, a Gianluca Capuano vezette Les Musiciens du Prince-Monaco szerepeltek, ez mára természetes. És ekkor jött a „hab a tortán”: a rendező személye, aki valóban meglepetés volt. Rolando Villazon, egy másik fontos salzburgi fesztivál, a Mozart Hét művészeti vezetője, énekes világsztár, aki közvetlen, kellemes egyénisége mellett nagy mókamesterként is ismert. Itt most összemérhette humorát Rossinivel és a librettó ihletőjével, Beaumarchais-val – ami nem kispályás feladat!

(Il barbiere di Siviglia 2022: Max Sahliger (Ambrogio), Alessandro Corbelli (Bartolo), Rebeca Olvera (Berta), Ildebrando D'Arcangelo (Basilio), Edgardo Rocha (Il Conte d'Almaviva), Cecilia Bartoli (Rosina) - fotó: Monika Rittershaus)

Az eredmény: ötletzuhatag színpadi játékban, filmben, hangban, zenei betétekben, fergeteges és felszabadult komédiázás – határok nélkül. A premier előadás végén néhány néző „buúzott”, ám e mellett viszont Salzburgban talán soha nem látott ováció, legalább 20 percen át tartó tapsorkán, a finálé megismétlése ütemes taps kíséretében, standing ovation volt a közönség hálája.  Hogy mik voltak Villazon újításai vagy bűnei?  A cselekményt a huszadik század elejére helyezte, a némafilm korszakába, ahol Bartoli, mint Hollywood koronázatlan királynője szerepelt. A darabban katonaság helyett tengeri kalózok jelentek meg, és a színjáték a filmvászonról hol lekerült a színpadra, hol „visszaugrott”. Egy táncos komikus szereplő, mint új figura, alakította a némafilmek rajongóját, a főszereplők bizalmasát, kvázi udvari bohócként kommentálta némajátékával az eseményeket. A recitativók fortepiano kísérete sokszor szólisztikussá vált, néha más korok zenéit, a némafilm korszak slágereit is idézve.  Az „alapanyag” ilyen szabadon való kezelése természetesen nem Villazon találmánya, utóbbi években például Teodor Currentzis színpadi produkcióiban is többször tapasztalhattuk. Villazon nem zavartatta magát: tessék velem szórakozni, nem kell mindent komolyan venni. Időnként például gumicsirkék is röpködtek a színpadon (ez népszerű kutyajáték, bár kutya nem volt a rendezésben). A covid és a háborúk időszaka alatt talán ez egyfajta pszichoterápia lehetett Villazon részéről. Nagy ünneplésben részesült a Don Basiliót alakító Ildebrando D’Arcangelo, aki az intrikust Frankenstein alakjában jelenítette meg a közönség hahotája közepette. A színpadi cselekmény több szálon futott, néha valóban kaotikussá is vált, főleg az első felvonásban. Ám ez az énekeseket egy percig sem zavarta, sőt. Cecilia Bartoli vérbő, parádés színészi alakítása mellett, az olasz Nicola Alaimo - aki 43 évével már rutinos Rossini basszbariton - boldogan rollerezett kissé korpulens Figaróként a színpadon. Alessandro Corbelli Bartolóként már a kezdő Cecilia Bartoli mellett is brillírozott, hangja, színészi játéka intakt maradt az évtizedek során. Edgardo Rocha, az uruguay-i tenor az utóbbi években a salzburgi közönség szeme láttára „nőtt fel” és Bartoli mellett már sok szereppel megmutatta kiváló képességeit. 38 évesen immáron vezető lírai tenorként arat világszerte sikereket. Nem csoda, hogy bevállalta Almaviva gróf nyaktörő áriáját a darab vége felé, amelyet csak igen kevés énekes tud megfelelő színvonalon előadni. Már Rossini korában is kivágták ezt az áriát a darabból, ezért átkerült a Hamupipőke opera fináléjába, ahol a címszereplő előadásában vált igazán virtuóz operaslágerré (mert hogy Rossini sohasem hagyta elkallódni értékes zenéit). És itt mi történt? Az áriát együtt, azaz felváltva énekelte Rocha és Bartoli, bemutatva a bel canto koloratúra egyedi művészetét. És végül Villazon a darab végén kesernyés utalást tett a „Sevillai”-t követő folytatásra, a „Figaro házassága”-ra. Almaviva gróf már az eljegyzést követően egy másik leánynak is csapta a szelet. 

Bartoli a műsorfüzetbe készített kiváló írásában (!) megemlékezik Almaviva gróf első alakítójáról is. Korának nagy énekese és zeneszerzője volt a Sevillában született Manuel Garcia (1775-1832). Garcia hangi adottságai egyedülállóak voltak: tenor létére énekelte Mozart Don Giovanniját, és Rossini neki ajánlotta A sevillai borbély Almaviva gróf szerepét, s nagy sikerrel játszotta Rossini Otellóját is.  Neves énekpedagógus lett belőle, két lánya (a tragikusan fiatalon elhunyt Maria Malibran és Pauline Viardot) világjáró, ünnepelt énekesnő (az utóbbi zeneszerző is!) volt. A művészeket a közönség mindezek után méltán nem akarta leengedni a pódiumról.

Két kiváló régi zenei együttes is garantálta a fesztivál igen magas színvonalát.

Christina Pluhar  („L’Arpeggiata” kamaraegyüttes) mindig különleges show-programokat kínál közönségének. Az előadás címe, La Torre del Oro (Aranytorony) Sevilla egyik jelképe, ahol a legenda szerint az Amerikából hazatérő hajók az aranykincseiket raktározták. Spanyol és dél-amerikai zene a reneszánsztól napjainkig, kiváló hangszeres és énekes szólistákkal, sőt egy flamenco táncosnővel, maradandó élményt nyújtott a hallgatóságnak. Jordi Savall, a régi zene nagy guruja is rendszeres közreműködője a salzburgi fesztiválnak.  A „Kollegienkirche” különleges akusztikája méltó környezetet biztosított a Spanyolország aranykora címet viselő programnak, amely két jelentős, 16. századi szerző, Cristóbal del Morales és Francisco Guerrero egy-egy miséjét mutatta be. A zongoramuzsika sem maradhat ki a fesztivál programjából. Javier Perianes folyamatosan járja a világot, mint a spanyol klasszikus zene nagykövete.Természetesen hagyományos programjai is vannak, jelenleg Beethoven öt zongoraversenyével is turnézik. A spanyol romantikus zongorairodalom gyöngyszemeit adta elő, Albeniz, de Falla, Granados különleges hangulatot árasztó, nem túl gyakran játszott kompozícióit. Ezek előadásai nagy felkészülést igényelnek, de Falla Fantasía Bética (1919) című műve a lejátszhatóság határait súrolja. 

(Flamenco est | Oda a la flor del naranjo | Pfingsten 2022: María Pagés, Ensemble - fotó: Marco Borrelli)

A flamenco tánc apoteózisa volt Maria Pagés együttesének produkciója (Óda a narancsvirághoz). A magyar közönség amúgy most áprilisban élvezhette őket a budapesti Bartók Tavasz fesztiválon. Pagés, aki bravúros flamenco táncosnőként indult, jelenleg világszerte ismert koreográfus, aki a modern táncot ötvözi a hagyományossal, így méltó utódja lett a legendás Antonio Gadesnek.

(Carmencita és barátai - gálaest: Cecilia Bartoli, Nicola Alaimo, Piotr Beczala, Plácido Domingo, Gianluca Capuano - fotó: Marco Borrelli)

És ha mindez nem elég, el lehetett andalodni a spanyol ihletésű operaslágereken, dalokon a Carmencita és barátai gálaesten, ahol Bartoli meghívására díszvendég volt az örök fiatal Placido Domingo, körbevéve olyan kiválóságokkal, mint Piotr Beczala, John Osborn, Nicola Alaimo és Ildebrando D’Arcangelo.

A mesevilágból a valódi világba röpítették az érdeklődőket a spanyol filmművészet nagyjai (Pedro Almodóvar, Carlos Saura), akiknek filmsorozatát Bartoli nem véletlenül iktatta programjába - ez tiltakozás volt a mindenkori diktatúra és az értelmetlen háborúk ellen.