Villámlátogatás a francia muzsika világában

Több mint egy évszázada, hogy Kodály szomorúan konstatálta, mennyire hiányos a magyarok ismerete a francia zenét illetően. Valószínűleg ma sem lenne elégedett, hiszen az időközben született repertoárból - már csak terjedelmi okokból is – csupán szemelvények jutottak-jutnak el a hazai koncertpódiumokra, és a hazai hangfelvételen rögzített francia művek száma is csekély. A külföldi művészek és hangfelvételeik jóvoltából időről-időre lehetőséget kapunk eme bő évszázada számontartott adósságunk törlesztésére.

Fittler Katalin

Azt mondom: François Leleux – és máris megannyi szem felcsillan. A francia oboaművész, aki ráadásul gyakran vezényel is (akár szólistaként is képes irányítani partner-zenekarát), többször megfordult Budapest hangversenytermeiben – és mint annyi helyen világszerte, itt is nagy tetszést aratott művészetével. 

Leleux-t habitusa predesztinálja a pódium-életre. Nyitott, empatikus alkat, aki könnyen megtalálja a hangot mindenkori muzsikuspartnereivel (legyen szó összeszokott vagy alkalmi kamarazenei társulásról, vagy szólóhangszerest kísérő zenekarról) csakúgy, mint a közönséggel. Nem is annyira dirigál, mint inkább instruál csupán – amikor pedig nem teszi, akkor is olyan intenzív atmoszférát tud kialakítani, amelyben mindenki késztetést érez, hogy tudása legjavát adja. Így zenélése mindig „pozitív”, s ennek megfelelően nem vitás, hogy a szerzőre és műre való koncentrálás magától értetődő, s az ilyesfajta muzsikálás mindig megtalálja az utat a közönséghez.

Új felvételén, amelynek anyagát 2018 szeptemberében rögzítették, hét francia kompozíció szerepel. Az eredetileg is oboára és zongorára írott darabok mellett helyet kapott a műsorban Claude Debussy eredetileg altszaxofonra és zenekarra szánt Rapszódiája is (melynek hangszerelése Jean Roger-Ducasse-ra maradt), ezúttal Gilles Silvestrini átiratában (angolkürtre és zongorára). Leleux partnere Emmanuel Strosser. 

 

 

Mivel többségükben – vélhetően – kevéssé ismert darabokról van szó, érdemes nem csupán belehallgatni a felvételbe, avagy végighallgatni azt. Apró „szembesítések” eredményeznek alkalmi-személyes tanulságokat. Például, utánakeresni, mely ismert művekkel egyidős valamelyik darab. Vagy „keletkezési sorrendbe” rakni őket, folyamatosan haladva az idő-tengelyen. És mindenképp érdemes tekintetbe venni, hogy az egyes művek hol helyezkednek el a szerzők életművében. 

Két szélsőséges példa: a műsorban szereplő darabok szerzői közül Saint-Saëns élt legkorábban (1835-1921) – oboaszonátája élete utolsó évéből való (tehát, 8 éves szerző műve), a legfiatalabb, az egyetlen ma is élő szerző köztük Thierry Pécou, aki 1965-ben született, és Szonátáját 19 évesen komponálta (a következő évben nemzetközi versenyt nyert vele). Két mű felkérésre született, a Párizsi Conservatoire versenyére (1947-ből való az akkor 31 éves Henri Dutilleux Szonátája, és tíz évvel későbbi Pierre Sancan Szonatinája). Fiatalkori darab Gabriel Pierné miniatűrje, a Piėce en sol mineur op. 5, Eugėne Bozza Fantaisie pastorale-ja pedig a 34 éves komponista 37. opusza.

A programot végighallgatva, kevés változatosságot jelent az oboaművek sorában az angolkürt hangja. És minden bizonnyal a stúdiófelvétel következménye, hogy kiegyenlített, ám keskeny sávban mozog a művek dinamikája. Amikor a szólamon belül fokozás van, netán kontraszt-jelleggel hirtelen halk hangzás, külön öröm. Mert minden jól hallatszik, plasztikusan kivehető, csak épp olyan, mintha „közel ülnénk” az oboistához – márpedig ezen a halkabb lejátszási hangerő választása nem segít… Az viszont nagyon kívánatos lett volna, hogy a zongorista, aki érzékeny kamaramuzsikus, néha kísérőből egyenrangú partnerré lépjen elő – például imitatív-polifon szakaszoknál indokolatlanul marad háttérben. Leleux pedig „hozza a formáját”, perfekt technikával, élettel teli, karakterekben gazdag zenéléssel.

Csaknem egy órányi villámlátogatás a hat évtizednyi francia muzsika világában – érdekes kirándulás.

 

Kiadó: Warner Classics 

Katalógusszám: 019029524957