Ütős kis beszélgetések 23. – A TanBorEn Trió

Beszélgetés Tóth Leventével, Madaras Zoltánnal, Kerek Csomborral, vagyis TanBorEn Trió tagjaival a Kamara Virtuózokról, a csapat céljairól, a tanulmányaikról, Luxemburgról, és még sok minden másról.

Budai Krisztián

Milyen érzés volt megnyerni a Kamara Virtuózokat, hogyan éltétek meg?

MZ: Hihetetlenül jó érzés, fel sem fogtuk még szerintem. El kell még telnie pár napnak, vagy hétnek, hogy igazán tudatosuljon bennünk, hogy mégiscsak mi lettünk az elsők.

Drukkoltatok a többi csapatnak, a többi versenyzőnek? Követtétek őket, hogy milyen darabokat játszanak adásról adásra?

KCs: Abszolút követtük őket, nem is volt igazából nagy verseny hangulat.

Akkor ez maximum a tévénázők jött így le.

KCs: Igen, talán így tűnhetett, de nagyon jól működött a kommunikáció egymás között, vagy a drukkolás, a „hajrá-hajrá” mindenkinek.

MZ: Főleg a debreceni vonatkozású csapatoknak, ott volt a Flautica, és a Pontasto gitár kvartett is.

Jó hallani, hogy ez így volt. Végig hittetek a győzelemben?

TL: Végig hittünk, de az eredeti célunk talán nem is ez volt.

Mi volt a célotok?

TL: Hogy az első három fordulót éljük túl.

Sikerült...

TL: Utána továbbjutottunk, és fordulóról fordulóra tényleg tetszett a zsűrinek, amit csinálunk. Mindig elismerő szavakkal illettek minket, szerintem nem is kaptunk negatív kritikát a fordulók alatt. Szóval az első három forduló után gondolkodtunk el azon, hogy a döntőbe is jó lenne bejutni... és bejutottunk... Már ez is egy nagy szó volt, aztán az, hogy megnyertük, igazi katarzis volt...

Volt-e olyan, hogy legnehezebb műsor vagy legnehezebb adás?

MZ: Mindegyiknek megvolt a maga nehézsége, de szerencsére az a közeg, ami ott minket körülvett nagyon családias volt, és ezzel levették a vállunkról a terhet. Ha a verseny szempontjából nézzük – hiszen ez mégiscsak egy verseny volt -, azt a nehézséget levették a vállunkról. Ami talán nehezebb volt, az Hodován Milán darabja, a Lychee. Ősbemutató volt, ezért sem volt egyszerű. Nekem az egyik legnehezebb dolog volt.

Az tényleg jó volt, nekem is nagyon tetszett. Kicsit kanyarodjunk a céljaitok felé. Azt mondtátok, elsősorban az volt, hogy valahogyan éljétek túl az első három adást. De amikor belevágtatok, jelentkeztetek, vagy még csak fontolgattátok, akkor is ugyanezek voltak a céljaitok?

TL: Igazából az volt a motivációnk, hogy próbáljuk meg. Tudjuk, nagyon „snassz” dolog, de nem is ide jelentkeztünk először, hanem egy olasz kamarazenei versenyre. És pár napra rá írták ki a Virtuózokat.

Az olasz verseny az az Antonio Santangelo által szervezett verseny?

TL: Igen, az. Megnéztük a darabokat, hogy mik az elvárások, miket kell játszani, és kiderült, hogy 100%-ban lefedte egymást a két verseny. Úgy voltunk vele, ha már beneveztünk az olasz versenyre, és egy repertoárt felépítettünk, kigondoltunk, kiterveltünk, akkor azt miért ne lehetne a Virtuózokban is megmutatni. Úgyhogy nagyjából „minden mindegy” alapon neveztünk be.

És milyen jól tettétek! Az olasz verseny még odébb van, szeptemberben lesz, ugye?

TL: Igen, de ez a kamaraverziója, ami most nyáron zajlik, és már meg is volt az első fordulója. A döntőbe bejutottunk szerencsére, annak az anyagát 17-én vettük fel. Csak a győztes játszik majd kint a verseny helyszínén, élőben.

Honnan jött a nevetek, a TanBorEn?

MZ: Anyukámtól jött. Eredetileg a Tritonus nevet szerettük volna, csak az már foglalt volt. Amikor anyukám megtudta, hogy beneveztünk, nagyon „bezsongott”, és elkezdett neveket gyártani. Az egyik ilyen volt a TanBorEn, ami a keresztneveink egy-egy szótagjából áll: Zoltánból a „Tan”, Csomborból a „Bor”, és a Leventéből az „En”. És még egy szójáték is van mögötte, mivel ha az ember kimondja, akkor a név a tamburinra, azaz a csörgődobra hasonlít egy kicsit a nevünk.

Jó kis név ez, sokan megjegyezték a különlegessége miatt. De most menjünk vissza a gyökerekig. Egy ország látta, mire jutottatok, de mikor és hogyan ismerkedtetek meg az ütőhangszerekkel?

TL: Már kiskoromban is szerettem a ritmusos dolgokat. A szüleim mesélték, hogy szerettem ütemre lépni, vagy rázni a dolgokat, pelenkás koromban. Aztán mindenhol zörögtem, asztalon késsel-villával, mindennel, ami a kezem ügyébe akadt. Utána jött az, hogy szeretném elkezdeni magát az ütőzést.

És aztán zeneiskola?

TL: Zenesuliban jó volt a tanárom is, és szerettem órára is járni. Sok gyerek van úgy vele, hogy sokkal szívesebben csinálja, ha élvezi is. Annak idején Palotás Gábornál kezdtem el az ütőhangszeres tanulmányaimat, és aztán hozzá felvételiztem szakközépiskolába, onnan kerültem ide, Debrecenbe. 9 évig tanított engem. Mindig biztatott, segített, megtaláltuk a közös hangot, jó volt vele dolgozni, nekem ez sokat számított abban, hogy előre tudjak lépni.

Nálad ez hogyan alakult, Zoltán?

MD: Én is korán megszerettem az ütőzést. Alig pár éves koromban kaptam egy kicsi műanyag dobszerkót, biztos tudod milyen. Van egy lábdob, meg rajta két tom. Ezek ellenére a zeneiskolába nem tudtam beiratkozni ütő tanszakra, mert azt mondták, hogy túl kicsi vagyok hozzá. Így a cselló és a hegedű közül a hegedűt választottam, 5 évig tanultam is. Után azt mondtam, elég, most már dobolni szeretnék. Ekkor általános iskola 8. osztályos voltam, és átjelentkeztem, Horváth Gábor vett át. Balatonfüredi vagyok, oda jártam zeneiskolába. De az egész csak hobbinak indult, szóval heti egyszer, vagy kétszer volt órám, feljártam, és annyit gyakoroltam a héten körülbelül, amennyit az órán voltam. Gimi mellett csináltam az ütőzést a zenesuliban, és aztán egyszer az egyik ismerősöm – Kolics Máté – ajánlására kezdtem el komolyabban foglalkozni vele, mert mondta nekem, hogy lenne adottságom hozzá. Ezzel kicsit elültette a bogarat a fülembe. Aztán beszéltem Gáborral, és elmentünk felvételizni több helyre, Szombathelyre, illetve Pestre a Weiner Konziba. Végül Budapestet választottam, az jött össze. Így Nemes Tibi növendékeként 3 évet tanultam ott, aztán felvételiztem Debrecenbe.

Onnan már tudjuk az utad. Csombor, a te utad hogyan alakult?

KCs: Nekem nagyon régóta ott van a zene a családban, a szüleim zenészek szintén, és hát nagyjából evidens volt, hogy én is fogok zeneiskolába járni. Kiskoromban mindenáron tubázni akartam, mert hogy az milyen nagy, és milyen jól néz ki. Biztos jó lehet egy ilyen nagy hangszerrel járkálni mindenhova. Aztán valahogy az ütőzés jött. Másodikban kezdtem el ütőzni, elsőben csak néptáncoltam. Abban az évben viszont nagyon megtetszett az ütőzés, ezért váltottam. Egy évig Kálmánczi Zoltán tanított, majd Valádi Zsolt vett át, és ő készített fel a szakiskolára. Így kerültem Debrecenbe Kazincbarcikáról. Jó nagy ugrás volt. Sós Tibor és Szalai Tamás növendékeként végeztem. És most itt vagyok a fiúkkal együtt.

És Tamás most tanít mind a hármótokat?

TL, MZ, KCs: Igen, igen.

Vannak-e kedvenc hangszereitek az ütőhangszereken belül?

TL: Ezt én úgy nevezném inkább, hogy milyen beállítottságúak vagyunk. Én abszolút dallamhangszeres vagyok, de természetesen szeretem a bőrös hangszereket is ugyanúgy. De ha tehetem, akkor marimbázok, vagy vibrafonozok.

MZ: Én inkább bőrös hangszer beállítottságú vagyok, nagyon szeretek set-up-ot játszani, és a dobolósabb darabokat. Viszont nagyon szeretem a zenekari hangszereket, így a xilofont is. Főleg ezeket kedvelem.

KCs: Én is „bőrös” beállítottságú vagyok inkább, mint dallamhangszeres. Amikor kell, játszom dallamhangszereken is. Egyáltalán elzárkózom ettől, sőt. De ami az igazi kedvencem, az a kisdob, és a kisdob-darabok. Nagyon meg tud fogni a sokszínűsége.

A Virtuózokban ugye egy kisdob darabot játszottatok, a Zsoldosszerenádot?

TL, MZ, KCs: Igen, azt játszottuk.

G: Jól vette a zsűri, de lehet, hogy másképp jött volna ki a lépés, ha minden adásban kisdoboltok…

TL, MZ, KCs: Persze (nevetés)...

Mik a kedvenc darabjaitok? Ha most megnéznénk a TanBorEn Trió repertoárját, mi az, amit abból biztosan műsoron fogtok tartani később is?

KCs: Szerintem az amadindás - djembés biztos. Annyira megszerettük mindhárman, hogy marad.

TL: A Lychee is, és a Labdás is ilyen.

MZ: Igazából mindegyik darabnak megvan a maga varázsa. Bachot játszani nekem egy nagyon kellemes érzés, kikapcsol. Vagy ott van a Trio Per Uno, ami egy dobolósabb darab, de „meg lehet küldeni”.

TL: Jó az, hogy mindig változik. Nem az van, hogy csak dobolósakat játszunk, hanem mindenfélét, így elég gazdag tud lenni.

Igen, elég változatos volt, amit csináltatok. Tudom, hogy kérdeztem már most az interjú során, de mik a céljaitok?

MZ: Diplomázzunk le… (nevetnek)

És utána?

MZ: Nem tudom. Majd ahogy hozza az élet. Szeretnénk nyilván együtt maradni, és ha ebben tényleg van jövő, akkor csináljuk. Én emellett viszont szimfonikus zenekarban is szeretnék játszani.

KCs: Abszolút szeretném, ha ez működne, mint trió. Mint ahogy Batta András említette az Amadindás párhuzamot, kíváncsi lennék mi lesz 35 év múlva, jó lenne csinálni egy 35 éves koncertet...

TL: Rövidebb távlatokban nézve még további versenyekre is mennénk. Ha összejönne, a luxemburgi ütőhangszeres versenyt néztük ki. 2021 februárjában rendezik meg, és trió lesz kiírva. Pont jól jön, a Master képzés 2. félévében leszünk, ha minden jól megy. Oda is szeretnénk eljutni. Igazából talán azért is álltunk így össze szorosabban trióvá, mert amikor megmondtuk a tanárainknak, hogy szeretnénk ide kijutni, akkor mondták nekünk, hogy jó, de az a verseny van olyan színvonalas, hogy évekkel előtte el kell kezdeni készülni rá. Így álltunk össze, hogy akkor elkezdünk valami triókat csinálni, tehát készülni erre a versenyre, és ekkor jött az olasz verseny, és a Virtuózok...

Akkor ezt nagyon tudatosan építettétek föl. Mindenképpen várjuk, hogy mi lesz Luxemburgban 2021-ben. Még nem ismeritek a kiírást, ugye?

TL: Körülbelül egy évvel előtte írják majd ki.

Gondolom nézegettétek akkor az előző évek kiírásait. Darabok, győztesek...

MZ: Mindig van egy friss darab, amit az adott versenyre írnak.

TL: Az SR9 Trio-t például nyomon követjük, ők 2012-ben nyertek, ha jól emlékszem. Be is szeretnénk szerezni tőlük egy kottát, csináltak egy marimba trió átiratot a Borogyin: Poloveci táncokból. Ha minden igaz, majd azt is műsorra tűzzük.

És végezetül a szokásos záró kérdésünk. Mit tanácsolnál egy kezdőnek, aki ezt a hangszeres területet szeretné választani?

KCs: Iratkozzon be zeneiskolába. Autodidakta módon akarja vajon, vagy hogy gondolod ezt a kérdést?

Jó, hogy ezt kérdezted, mert most már árnyalhatjuk a dolgot. Nem tud még semmit, úgy jön oda, hogy most látta életében először a TanBorEn-t és odajön, hogy ezt akarja csinálni… Mit kell ehhez tenni?

TL: Legyen kitartó...

MZ: ...türelem is kell, meg szorgalom.

TL: A technikai dolgokba én most nem is mennék bele, azt majd a tanárai megmutatják. Ami fontos, hogy kezdjen bele mindenképp, és ha évek múltán is azt érzi, hogy az a lelkesedés ugyanúgy megvan, akkor vegye komolyabban. De semmiképpen se szabad úgy hozzáállni, hogy biztos, hogy ezt fogja csinálni. Mert bármikor bármi közbejöhet.

KCs: Hallgasson a szívére, én azt mondom.

Ez egy jó tanács, én is megfogadom. Köszönjük a beszélgetést

A cikkben szereplő képek az MTVA tulajdonát képezik.