Ünnepi Stephanus hangverseny
Különleges koncertre várják október 10-én, vasárnap az érdeklődőket a Szent István Filharmonikusok a Müpába, 18 órától. Az idei első Stephanus hangverseny a zenekar „név-köszöntő” koncertje – az első saját rendezésű, hagyományosan közönség jelenlétében megvalósuló hangverseny a vírushelyzet kezdete óta, valamint Kovács János idén augusztusban lett 70 éves, a régi közös terv, a Bruckner-szimfónia bemutatása méltó köszöntése.
A hangverseny első felében két Wagner-kompozíció hangzik fel, elsőként a Siegfried-idill, majd a Trisztán és Izoldából az Előjáték és Izolda szerelmi halála, közreműködik: Sümegi Eszter.
(Kovács János)
A szünetet követően Bruckner VIII. szimfóniájának tapsolhatnak az érdeklődők, az est karmestere: Kovács János.
Az előadás különlegessége az is, hogy a Szent István Filharmonikusok az idei évadban szorosabbra fűzik a szakmai együttműködést a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziummal. Ennek keretében a zenekar mentorprogramot hívott életre, melynek során tehetséges szakgimnáziumi tanulók kapnak lehetőséget arra, hogy ‘élesben’ csatlakozzanak a szimfonikus zenekari munkába, előre meghatározott műsorokban. A hangszeres diákokat egy-egy zenekari tag segíti mentorként, velük egy pultban játszanak a próbák és a koncert során.
Az október 10-i, Müpában rendezett koncerten Bocsi Botond, Ökrös Kata, Bán Evelin, Rátkay Áron, Deák Hanna Janka és Tóth Szabó Dóra tanulókat érte a megtiszteltetés, hogy részt vehetnek a Trisztán és Izolda részleteiben, Kovács János vezényletével.