Ünnepelje a zene világnapját az Óbudai Társaskörben!

Bár a nyári programok után szeptemberben sem állt meg az élet az Óbudai Társaskörben, az új évad valójában október 1-jén, a zene világnapján veszi kezdetét. Október folyamán is színes műsorkínálattal várják a komolyzene és a könnyedebb műfajok kedvelőit.

B. A. C. H. címmel rendez sorozatot a 2019/20-as koncertévadban az Óbudai Társaskör és az Anima Musicae Kamarazenekar, Dinyés Soma közreműködésével. A négy hangversenyből álló klasszikus zenei kalandozás a zenetörténet legnagyobb hatású családját, a Bach famíliát állítja középpontjába. A család zeneszerzőtagjainak műveiből összeállított műsorok reflektálnak a saját maguk által is oly gyakran használt zenei-névbeli párhuzamra: a B-A-C-H hangok egy-egy koncert kiinduló harmóniai alapját is jelentik majd.

Anima Musicae Kamarazenekar

A felcsendülő zenéket Dinyés Soma zenetörténeti érdekességekben bővelkedő, rövid bevezetői tagolják. Október 1-jén, a zene világnapján rendezik a sorozat első koncertjét, melynek műsorán a B hang, valamint a B-tonalitás színei, zeneművei jelennek meg. Ezen az estén szólistaként közreműködik Lakatos György fagottművész, Johann Christoph Bach Mein Freud ist mein című művét Szili Gabriella énekli.

Két fényes tehetségű fiatal művész estje a október 4-ei. A híres Kállai muzsikus dinasztia legfiatalabb tagja, a Magyar Állami Operaház koncertmestere, a Kállai Vonósnégyes primáriusa szólóestre várja a Társaskör közönségét. Kállai Ernő 12 évesen nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneakadémia Különleges Tehetségek Osztályába, majd 2006-ban teljes ösztöndíjat kapott a New York-i Juilliard Egyetemre, ahol Itzhak Perlman fogadta tanítványának.  2014-ben Junior Prima Díjat, 2016-ban Fischer Annie-ösztöndíjat kapott. Az egyik legnagyobb tekintélyű zenei lap, a The Strad Kállai Ernő „kifinomult és elegáns” játékát dicséri. Partnere, Czene Rudolf generációjának egyik legtehetségesebb zongoraművésze. A Zeneakadémián Dráfi Kálmán volt mestere, ma már ő is ott tanít, a Jazz Tanszék növendékeit oktatja klasszikus zongorára. A fiatal művész pályakezdésének két meghatározó élménye, hogy diplomakoncertjét Kocsis Zoltán vezényelte és egy olaszországi koncerten Martha Argerich partnere lehetett és négykezest játszhattak.

Fejérvári Zoltán és Villányi Dániel

Az előző évadban nagy sikernek örvendett az új, az Óbudai Társaskör Steinway D-modelljét népszerűsítő zongorakoncert-sorozat. Idén dupláznak, vagyis minden alkalomra két kiváló zongoraművészt kértek fel, hogy mutassák meg a közönségnek a zeneirodalom négykezes darabjainak gyöngyszemeit. Fejérvári Zoltán a fiatal zongorista-nemzedék kiemelkedően tehetséges tagja, több nemzetközi verseny díjazottja, a 2017-es Montreali Nemzetközi Zongoraverseny győztese. 2015-ben Junior Prima Díjban részesült, 2016-ban pedig elnyerte a londoni Borletti-Buitoni Trust Fellowship díját. A Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója, a nemzetközi koncertélet rendszeres szereplője Európában, az Egyesült Államokban és Kanadában egyaránt. Villányi Dániel briliáns fiatal zongoraművész a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett BA diplomát 2010-ben, ahol mesterei Dráfi Kálmán, Kemenes András, Wágner Rita és Gulyás Márta voltak. Ezt követően tanulmányait a weimari Hochschule für Musik Franz Liszt falai között Szokolay Balázs és Larissa Kondrateva növendékeként és a tel-avivi Buchmann-Mehta School of Music intézményében Prof. Emanuel Krasovsky mellett folytatta, majd 2013-ban Weimarban megszerezte MA diplomáját is. Napjainkra már számos nagy sikerű szóló, nagyzenekari és kamarazenei koncertfellépést tudhat maga mögött. Többek között fellépett Németországban, Ausztriában és Svájcban is.

Csáki András Junior Prima díjas gitárművész, Miskolczi Anita csellóművész, Manuel B. Camino mexikói basszbariton és Bojta Zsuzsanna Bach Mindenkinek fesztiváldíjas mezzoszoprán a latin zene iránt érzett szenvedélyes szerelem és az eddigi közös munkák során kialakult harmónia kapcsán döntöttek úgy, hogy 2018 tavaszán megalapítják a Volver La Vida nevű latin együttest. Zenéjük felöleli a latin népek zenéjét Dél-Amerikától Spanyolországig és a mexikói daloktól a forró tangókig. Mindezeket saját hangszerelésben és az alkalomhoz illő összeállításban adják elő koncerttermektől fesztiválokon át világszerte, a latin zene szabadságát élvezve és kifejezve. Az együttes állandó vendégművésze, Szatzker Zsanett harmonikaművész is közreműködik ezen a programon. A csapat tagjait képezik még: Jeszenszky-Böhm Attila argentin-magyar zeneszerző és Riederauer Richárd zenei vezető.

Csordás Klára

Csordás Klára énekművészi pályáját szólistaként a Nemzeti Filharmóniánál, operaénekesként pedig Bécsben kezdte. A jelenleg Párizsban élő, Cziffra-díjas művésznő fellépett többek között az Opera Bastille-ban, a Herkulessaalban, a Wigmore Hallban, a Teatro Colónban, Buenos Airesben. Szólóesteket adott számos nagyvárosban, például New Yorkban, Frankfurtban, Párizsban, Stuttgartban, Bécsben, Montrealban, Phoenixben.

A Quartetto Speranza frissen alakult formáció, ám tagjainak kamarázása már a Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatott tanulmányaik alatt kezdődött. Primáriusuk, G. Horváth László, a Junior Prima díjas, Nemzeti Ifjúsági Zenekar címmel kitüntetett Anima Musicae Kamarazenekar művészeti vezetője, számos verseny díjazottja, aki hivatásának a kamarazenélést tartja. A kvartett belső szólamai, Szabó Tamás hegedűművész és Fajd Gergő brácsaművész az Attitude Quartet tagjaiként 2014-2018 között több kamarazenei verseny díjazottjai. Szabó Tamás az Anima Musicae Kamarazenekar alapító tagja, Fajd Gergő jelenleg a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának brácsása. Az együttes csellistája, Háry Péter 2015 óta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában dolgozik szólamvezetőként.