Tükörjátékok harmonikaszóval

Az érdeklődést felkeltő „Bach en miroir” címet kapta a francia Marie-Andrée Joerger bemutatkozó lemeze. A kísérőszöveg (francia és angol nyelven) esztétizálóan járja körül a hatások, mint visszatükröződések megannyi lehetőségét. A műsor azonban mindennemű kommentár nélkül is tanulságos.

Fittler Katalin

Ködbevesző kezdete van annak a gyakorlatnak, hogy a játszanivaló nem kizárólagosan egy, konkrétan meghatározott hangszer privilégiuma. Korai kiadványok címlapjának tanúsága szerint a szerzőknek sem volt ellenükre, hogy műveiket többféle hangszeren is megszólaltassák, amennyiben az instrumentumok hangterjedelme lehetővé tette azt. Sőt, ezt a lehetőséget a népszerűsítés egyik eszközeként tartották számon (kiadványok esetében pedig a kereslet-növelő hatású volt az ilyesmi). Átvehető a legkisebb módosítás nélkül is a játszanivaló, de arra is van szép számmal példa, hogy az új érdeklődő a saját hangszere lehetőségeinek megcsillogtatása kedvéért „hangszerszerűbbé” tette, akár csak némi improvizációs lehetőség írásban való rögzítésével. 

Az idők folyamán népszerűségre szert tett új hangszerek, a később kifejlesztett lehetőségek birtokában, érthető módon, maguk is részt kívántak venni a korábbi korok zenéjének a megszólaltatásában. Az ilyen célból született átiratok (hangszerelések) kettős haszna, hogy az új hangszínvilágban régi-új ismerősként üdvözölt művek megerősítették az eredeti kompozíció pozícióját a hangversenytermi repertoárban. És a tetszetős átiratok további hangszereseket inspirálhatnak arra, hogy felfedezőútra induljanak, meghódítandó területnek tekintve a különböző hangszerek irodalmát.

 

 

Marie-Andrée Joerger a prelúdium és fúga tételpár irodalmából állította össze műsorát, melynek fő pilléreit a zene Ótestamentumából választotta (miként Bülow nevezte Bach Wohltemperiertes Klavierját). Hat tételpárt választott, s közéjük történeti sorrendbe illesztett olyan „epizódokat” a műsor nagyformáján belül, amelyek súlyukat tekintve korántsem tekinthetők intermezzóknak. A barokk Clude Balbastre zenéjét elsősorban hazájában ismerik (e tekintetben ismeretterjesztő funkciót is betölt a program), Mozart Bach-átiratának a továbbgondolása is érdekes (K. 404a). Ismét történt kísérlet Clara Schumann alkotói tevékenységének újraértékelésére (Op. 16), és Max Reger zongoraművei is megérdemlik az újrafelfedezést (a tételpár a 99. opuszból való). 

Napjaink zenéjét Thierry Escaich (*1965) műve képviseli, egyetlenként a műsorban, amely eredetileg is harmonikára készült, s melynek a bemutatójára 2019 márciusában került sor, Marie-Andrée Joerger előadásában. Ezt halljuk a felvételen, a többi műsorszám 2020 decemberében került rögzítésre Strasbourgban, abban a városban, ahol főiskolai tanárként is működik a művésznő.

A felvétel úgyszólván a harmonikának, mint szólóhangszernek a „felfedezésére” kínál lehetőséget, a történeti zenék kedvelőinek széles körében. És azzal a tanulsággal szolgál, hogy egy-egy hangszer(típus) lehetőségeinek kiaknázásában alkotók és előadók egyaránt érdekeltek. 

Az ismert bachi tételpárok esetében a „varietas delectat” elve erőteljesen érvényesül – a megannyi billentyűs hangszeren, számos előadói elképzelés mentén megismert zene „otthonos” a harmonikán is, a fúgák felépítésének követhetősége egyúttal az előadó felkészültségét is minősíti. És miközben a mindenkor nagyobb (formai) szabadságot élvező prelúdiumokat hallgatjuk, valamint végigkövetjük a polifon remekléseket (fúgák), azon vesszük észre magunkat, hogy nemcsak megszoktuk de meg is szerettük a harmonika hangzásvilágát. Azét a hangszerét, amelynek saját repertoárja nem mondható ismertnek még szakmai körökben sem – s ilyen ismeretek híján csak ritka alkalmakkor tudtunk csak rácsodálkozni egy-egy frappáns szólisztikus megjelenésére. Tehát, a felvétel közvetett haszna, hogy szólódarabok komponálására inspirálja a szerzőket. Habár mindig kérdés, hogy vajon hány olyan játékos van világszerte, aki hasonló szinten tudja érvényre juttatni a hangszerben rejlő lehetőségeket…

 

Kiadó: KLARTHE 

Katalógusszám: K115