Tarka felvételek

A Profil a legendás zongorista, Szvjatoszlav Richter Schumann- és Brahms-felvételeiből készített összeállításáról a Gramofon állandó szerzője, Zay Balázs írt recenziót.

Zay Balázs

Szvjatoszlav Richter Schumann zenéjét az orosz irodalom fénykorát idéző hangulatban fedezte fel magának, a zongoraművész Turgenyevre hivatkozott a zeneszerzővel kapcsolatban. Tizenhat éves volt, Odesszában laktak, s a nyári szünetre hazamentek szűlővárosába, Zsitomirba, ahol a Szemjonov-nővérek - nyolc idős hölgy - házában adta élete első koncertjét. „Eljátszottam a Schumann zongoraversenyt egyetlen zongorán, a zongoraszólamot és a zenekarit.”

A Hänssler-Profil kiadó most olyan albumot jelentetett meg, melyen Richter előadásában Schumann- és Brahms-művek stúdió- és élő felvételei szerepelnek, néhány műről több változat is. A vegyes anyag sokat elmond Richterről. Sosem tudott véglegeset mondani, gyakran őrlődött, mindig „gyötrődött az anyaggal”. A stúdiófelvételek olykor remekül sikerültek, máskor kevésbé ütött át rajtuk Richter ereje, különlegessége.

Schumann zongoraversenyéről hallunk egy korai, 1948-ban, Moszkvában készült élő felvételt Moszkvából Alexander Gauk vezényletével, és a sokak által ismert lengyel stúdiófelvételt. Mindkettőben érvényesül Richter sodró ereje és differenciált játéka. Brahmstól sajnos sosem játszotta a d-moll zongoraversenyt, a B-dúrt azonban sokszor. Ezen az albumon az előbbiből két 1960-as amerikai felvétel szerepel, az Erich Leinsdorf vezényelte stúdiófelvétel, mellyel Richter a legkevésbé sem volt elégedett, főleg Leinsdorf gyors tempója miatt. Nem ez az egyetlen amúgy kiváló felvétele, amellyel elégedetlen volt. Vajon miért nem szólt Leinsdorfnak? Vagy szólt, s ő nem reagált kellőképp? A másik egy Charles Munch vezényelte koncertfelvétel, mely nem sokkal később készült. Ugyancsak kétszer szerepel Schumann C-dúr fantáziája, egy 1961 augusztusában készült stúdiófelvétel és egy 1958. november 16-i kijevi stúdiófelvétel. Érdekes, hogy néha nagyon közel állnak egymáshoz a párhuzamos előadások, mint Schumann zongoraversenye esetében, máskor viszont sokban különböznek. Ez Brahms II. zongoraversenye kapcsán különösen akkor érzékelhető, ha az említetteken kívül több másik felvételt is meghallgatunk.

Az anyag vegyes volta roppant érdekes, rámutat arra, hogy a legendás zongoristának miként kellett újra és újra küzdenie az egyes művek lényegi megragadásáért. A Szimfonikus etűdök előadása 1956. december 15-én történt, a felvétel ritka, improvizatívabb oldalát mutatja Richternek. Nekem kifejezetten tetszik szabadabb, szubjektívebb hozzáállása, miközben a későbbi stúdiófelvétel precizitása és differenciáltsága kétségkívül reprezentatívabb képet mutat Richterről. Az élő felvétel érdekessége, hogy Richter kihagyott két eredeti variációt, helyettük a posth. variációkat játszotta. 

Érdemes kiemelni a Noveletteket is. Négyet hallani az összeállításban (Op. 21 Nos. 1, 2, 4, 8), a felvétel Moszkvában készült 1953. október 28-án. Ezt az invencióját tekintve a Bunte Blätterhez (Tarka lapok) hasonlítható sorozatot elég ritkán játsszák, bár felvette Yves Nat, Dino Ciani, Claudio Arrau is. Az Op. 21, első két darabja egészen fantasztikus Richter előadásában. Hatalmas erővel tör ki, mégis értelmesen és tagoltan szólal meg e két darab. Az Op. 21 első tételéről két felvételt is hallunk. Richter messze megelőz más előadókat a Schumann-életmű meglehetősen elhanyagolt részének képező darabok mélyén rejlő invenció kibontásában. Ezt az irányt képviseli a Toccata is, melyről két felvételt tartalmaz az anyag. A stúdiófelvétel is remek, de több a tűz és az indulat a koncertelőadásban.   

Schumann II. szonátáját két előadásban is halljuk, 1961. június 8-áról Moszkvából és 1962. október 15-éről a Milánói Scalából. Ennek főképp fékevesztett I. tétele – „so rasch wie möglich” - ugyancsak az említett csoportba tartozik. Richter elemében van mindkét előadásban. Ez az a tétel, hol az említett „olyan gyorsan, ahogy csak lehet” tempójelzés után a tétel vége felé azt írja, „gyorsabban” („schneller”), majd azt, hogy „még gyorsabban” („noch schneller”).  

Feleségével, Nina Dorliakkal sok Schumann-dalt adott elő, ezekről élő felvételek készültek. Ez több mint érdekesség, Dorliak szép és tiszta hangú, nagyon intelligens énekes volt. Az orosz szöveget meg lehet szokni. A teljes Dichterliebe mellett szerepel például az egész zeneirodalom egyik legszebb alkotása, az In der Ferne (az Op. 39-es Dalcsokorból). Dorliak igen egyedien, lassan, költőien adja elő, s azzal a megközelítéssel, amelynek az a lényege, hogy minél kevesebbet kell hangsúlyozni a dallamok tiszta kiéneklésére koncentrálva, s így nem kevesebb, hanem több érvényesül. A moszkvai felvételek 1955. március 1-jén készültek.

A Faschingsschwank aus Wien mellett halljuk a „Faschingsschwank aus Mailandot” is, ugyanis a mű bécsi felvétele mellett szerepel még egy, Milánóból.

A Brahms-anyag újdonsága a két csellószonáta Rosztropoviccsal Leningrádból 1957. június 6-áról. Az f-moll zongoraötösben Richter partnere a Borogyin Vonósnégyes. Az előadás roppant sodró, érzelmekkel teli. A gyűjtemény végén látszólag külön kis sziget Reger c-moll zongoraötöse (Op. 64-es), újabb ritkán hallható darab. Illik ide, Reger korábbban nagyra becsült és mára eléggé háttérbe szorult művészete Brahmsénak szerves folytatása, talán épp azért kevésbé kedvelt ma már, mert még teltebb, még fülledtebb.

A gyűjtemény differenciált képet tár elénk arról, mennyire nem volt magától értetődő, hogy Richter meg tudott-e felelni az önmagától, és a mások által elvárt színvonalnak. A Szimfonikus etűdök felvételeiről így vallott: „Az ilyen méretű művek mindig megszenvedik az élő felvételből adódó tökéletlenségeket, melyek azután súlyosan terhelik az ember lelkiismeretét, mint megannyi szégyenfolt.”

Kiadó: Profil

Katalógusszám: PH17067