Színpadra született szoprán

Nadine Sierra árialemeze érdekes kérdést vet fel. Miként van jelen valamiben az, ami nincs benne? Jelen van-e egyáltalán benne? Ebben az esetben ott van-e ebben a néhány fényképtől eltekintve kizárólag auditív anyagban korunk operai világának vizuális preferenciája, valamint az énekesnő szépsége? Nyilván olyasvalami is jelen lehet valamiben, ami közvetlenül nincs ugyan benne, de a szóban forgó jelenség létrejöttéhez hozzájárult, azt árnyalja. Nadine Sierra nagyon csinos, nem véletlen, hogy Barenboim berlini Falstaffjában Nannettaként fürdőruhában jelenik meg, a kontextusból kivéve azt gondolhatnánk, bikinireklámról van szó. S ez semmi a salzburgi Don Giovannihoz képest, ahol a Là ci darem la mano alatt Anna Lucia Richter mögött egy testszínű fügefalevél-pótléktól eltekintve teljesen meztelenül nő mozog igencsak erotikusan. 

Zay Balázs

A jelenség, miszerint egyes énekesnők sikeréhez szépségük is hozzájárul, nem mai keletű. Korábban is voltak olyanok, akik sikerében a hangi adottságok, a tehetség és a felkészültség mellett külsőjük is szerepet játszhatott – ami mellesleg a színpadi megjelenés esetén kétségkívül nem elhanyagolható. Mára azonban erősen eltolódott a hangsúly a külsőségek felé. Neveket nem volna illő említeni, annyit azonban mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a külsőségek felé tolódás folyamatát nem lehet nem észrevenni, továbbá a magam részéről maradnék annál az alapállásnál, hogy az opera lényege mégiscsak a zene, illetve mégiscsak a zene kellene, hogy legyen. 

 

 

Nadine Sierra lemezén három opera részletei csendülnek fel: La Traviata, Lammermoori Lucia, Rómeó és Júlia. Az énekesnő definíciója bizonyos tekintetben helytállónak mondható, egyúttal szerfelett igazodik napjaink kontextusához. Sierra szerint a három nőalak tragédiája abban állt, hogy nem választhatták meg saját sorsukat. A kérdés természetesen jóval árnyaltabb azért. A sorsválasztás aligha lehet elválasztható a következményektől. Luciára jobban, Luciára kevésbé, Violettára még kevésbé igaz a megállapítás.  

Különösen Verdi és Donizetti operája esetében különösen gazdag korábbi anyag áll rendelkezésre, hiszen a legnagyobbak énekelték és énekelték lemezre őket. Továbbá épp ezek kapcsán vannak példák olyan bejátszásokra is, melyek főszereplői kapcsán az előnyösebb megjelenésre asszociálás nem inadekvát. A lemez egyértelműen bizonyítja, hogy Sierra sikere hangja, tehetsége és technikai tudása alapján megérdemelt. Hangja szép, van egyfajta sajátos inherens líraisága, a regiszterek egységbe olvadnak, az előadásmódja igényes. A rögzített előadások spektrumára figyelemmel nem lehet azt mondani, hogy alakításai a kevés kivételes közé tartoznak. Ezek Verdi operája esetén mindenekelőtt Maria Callas, Joan Sutherland, Pilar Lorengar, Ileana Cotrubas, Renata Scotto, Donizetti műve esetében szintén Callas és Sutherland, valamint Edita Gruberová. 

Sierra alakítása igényes és odaadó, kvalitásai elsősorban a szerepek általánosságban véve jeles megformálását jelentik, s bár vannak kiemelkedő pillanatok, nem igazán az alakítás kiemelkedő differenciáltsága és kivételes pillanatai jellemzik. Sierra előadása alapján logikusan merül fel Anna Moffo neve, akivel mind Verdi, mind Donizetti alkotásáról vannak felvételek: A Traviata Richard Tucker partnereként Fernando Previtali vezényletével, valamint élő felvételen Renato Cioni mellett Karajannal, aki amúgy Callasszal akarta felvenni a művet, felajánlotta neki, hogy bármikor, ha úgy érzi, alkalmas és Berlinbe repül, felveszi vele a nehezebb részeket, a többit meg már könnyen megoldják, de erre sosem került sor. A Lammermoori Lucia pedig Carlo Bergonzi közreműködésével Georges Prêtre dirigálása mellett.   

Sierra alighanem napjaink egyik kiemelkedő Violettája, Luciája, Júliája színpadon, s ennek jeles hangi lenyomatát nyújtja ez az album. A cím helyes, Sierra tényleg operaszínpadra született. Érdekes, hogy mag az elmúlt időszakban számos esetben megelégedtek a lemeztársaságok, köztük a Deutsche Grammophon is, egy-egy valahol létrehozott operaprodukció videofelvételének kiadásával, ezúttal a részletek hangfelvételét választották. Jobb lett volna persze komplett felvételeket készíteni. Talán a megfelelő tenor hiánya is szerepet játszik ebbe. Mindenesetre Paolo Fanale Alfredóként való igen gyenge közreműködése sajnos alátámasztja a külsőségek felé való eltolódásról mondottakat.

 

Kiadó: Deutsche Grammophon

Katalógusszám:  00028948609420