Szerény jazzkirályok

Miközben Mark Turner már évek óta az egyik első vonalbeli tenorszaxofonosnak számít a jazz világában, körülötte nincs nagy hírverés, csendben teszi a dolgát. Partnere, Ethan Iverson zongoraművész is ilyen szerény „királya” a művészetnek, pedig nem kis feltűnést okozott annak idején, mint a The Bad Plus trió pianistája. Így aztán találónak érezhetjük az album címét, amely kb. pillanatnyi királyoknak fordítható, igaz, hogy erről Iverson tudna hitelt érdemlően nyilatkozni, hiszen az ő egyik szerzeményének címe lett az egész album névadója.

Márton Attila

Turner művészetét volt lehetőségünk megcsodálni, mivel már négyszer járt Magyarországon, mégpedig a legkülönfélébb formációkkal. Először még 1999-ben Nagykanizsán John Patitucci együttesében fújt, majd 2012-ben a Mediawave meghívására Fly nevű saját együttesével szerepelt a komáromi erődben. De a fővárosiak sem nélkülözték: két felejthetetlen koncertjét is élvezhettük a Budapest Jazz Clubban: 2014-ben kvartettjével, majd két évvel később trióban. Ami lemezeit illeti, az utóbbi években már teljes jogú „versenyparipa” Manfred Eichner istállójában. Lathe of Heaven című albuma világszenzáció volt, ő pedig azóta is hű maradt ehhez a labelhez, ahol – ha nem is ontja (mint egyesek teszik), de rendszeresen publikálja új „projektjeit”.

Ezúttal duó formációt választott, és a 2017-ben a The Bad Plus triótól megvált Ethan Iverson zongoristával „szövetkezett” ennek az albumnak az elkészítésére. (A The Bad Plus triónak tavaly áprilisban a BJC-ben adott koncertjén már nem Iverson játszott, hanem Orrin Evans. Nekem azonban volt szerencsém látni még 2015-ben a Trafóban, amikor is csak a helyszínen derült ki, hogy a nevezetes trióval még további három jazzóriás érkezett: Tim Berne és Sam Newsome szaxofonosok és Ron Miles trombitás! Iverson akkori játékáról is csak felsőfokú jelzők használatával lehet szólni.)

Mint ismeretes, a duó nem redukált kvartett vagy trió, inkább egy párbeszédes forma, nem egy zenekari felállás. Egészen más attitűdöt igényel, mint egy nagyobb létszámú formáció. Ezért nem is mindenki alkalmas arra, hogy felvállalja és hitelesen „kivitelezze”. Nos, ez a két művész vitathatatlanul képes rá. (Csak két nagy személyes élményem a közelmúltból: Charles Lloyd és Jason Maron, Lee Konitz és Florian Weber.)

Természetesen nem kíván a recenzens rangsort felállítani két nagy művész esetében, de ez alighanem egy Mark Turner-album (még akkor is, ha természetesen mindkettőjük neve szerepel a borítón). Nos, ehhez képest a kilenc originál kétharmadát (a címadó darabot is) Iverson jegyzi, kettőt Turner és akad még egy remek Warne Marsh-szerzemény is. (Fiatalabb olvasóink kedvéért: Marsh egy kiemelkedő mainstream tenoros volt, valahol Stan Getz és Zoot Sims között.) Azért az talán mégsem véletlen, hogy a leginkább „jazzes” track a lemezen éppen Marsh Dixie’s Dilemma című kompozíciója. (Csak a félreértések elkerülése végett: semmi köze a dixieland stílushoz.) A leginkább lírai tétel pedig egy gyönyörű ballada – a Yesterday’s Bouquet – Iverson kompozíciója saját szólózongora játékával. Ha ilyen egy tegnapi virágcsokor, milyen a mai?

Iversonnal kapcsolatban még érdemes elmondani, hogy már csak azért is kiemelkedő mind kompozíciós tevékenysége, mind pedig hangszeres játéka, mert a zenei világban, még csak nem is csupán a jazz műfajban, alighanem pianistákból van a legtöbb, így nagyon nehéz valami különlegeset alkotni mindkét területen. Nos, Iversonnak sikerült. Igazán kíváncsian várjuk pályájának további alakulását.

Cím: Mark Turner – Ethan Iverson: Temporary Kings

Kiadó: ECM Records – Hangvető

Katalógusszám: ECM 2583  6736988