Szép hang. És?!

Ha valakinek emelkedőben van a csillaga: az jó. Az a magyar nyelvben azt jelenti, hogy pozitív változás állt be az életében. Hogy fölfelé vezet az útja. Mert jó a csillagállás. Mert tehetsége vagyon. Persze ez a kifejezés is közhellyé züllött, már tehetségkutatónak is címül szolgált, manapság ha valaki egy picit is érdekessé válik, máris megkapja a kitüntető címet: ő egy rising star. Örülünk, Vincent? Néha igen. Ha állócsillaggá válik. Néha meg csak abban reménykedünk, hamarosan hullócsillag lesz belőle. Most itt egy újabb előadóművész, akiről mindenki ezt írja le: rising star. Hát lássuk... hallgassuk!

Bányai Gábor

Benjamin Bernheim francia operaénekes, Párizsban született ugyan, de Genfben nevelkedett, nagyon sok szállal kötődik azóta is Svájchoz. Zongora- és hegedű-tanulmányokkal kezdte a cseperedést, majd 10 éves korától az éneklés vette át a főszerepet: előbb a genfi konzervatóriumban tanult, majd 18 évesen Lausanne-ban folytatta a tanulmányait. Aztán a Zürichi Operaház stúdiójába került, ott részt vett a Fiatal Művészek Programban, és 2009-ben már e patinás opera színpadára léphetett. Alig két évvel később meghívták Salzburgba is, bemutatkozhatott a Fesztiválon, de a nagy kiugrást a 2015/16-os évadtól számítják esetében, innentől kezdve lett világjáró művész, aki bemutatkozhatott és főszerepeket énekelhetett Európa (London, Párizs, Berlin, Bécs) és az Egyesült Államok (Chicago) operaszínpadain. Elnézve a honlapján található naptárát, bizony elfoglalt ember: a mostani szezonban például Párizsban, Münchenben, Berlinben, Bordeaux-ban és Zürichben énekel párhuzamosan. Ha úgy tetszik: jó öt éve már emelkedő csillag. Rising Star.

Aki nemrég hosszú távú exkluzív szerződést kötött a Deutsche Grammophon kiadóval, és villámgyorsan meg is jelentették első árialemezét. Ami nagyon bátor kompilációnak tűnik már meghallgatás előtt, hiszem kimondottan lírai tenor szólamok mellett spinto szerepek is megjelennek a kínálatban, az olasz és a francia repertoár van képviselve elsősorban, nyilván bemutatandó a tenor összes képességét, de persze Lenszkij áriája sem maradhat ki az Anyeginből. Szóval van itt minden, amivel megmutathatja azt a bizonyos emelkedő csillagot, megmutathatja, mi mindenre képes, miért tartják manapság őt a francia iskola legígéretesebb képviselőjének. 

Bernheim hajlamos a filozofálgatásra, szeret sokat gondolkodni-elmélkedni a világ és az opera dolgain. Ezt tőle magától tudjuk, hisz hangsúlyozza minden interjújában, a lemezéhez írt „fülszövegben” is. Ez utóbbiból azt is megtudjuk, hogy kedvenc német szava (sosem értettem, egy német szó hogyan válhat kedvenccé...) a Vorstellungkraft, ami nem egy metál-zenekar elnevezése, hanem szabad fordításban annyit tesz, hogy a képzelet, a fantázia, a képzelőerő hatalma – és mindjárt mellé a művész magyarázata: „Mi, énekesek semmit sem tartunk a kezünkben, nem nyúlhatunk semmihez, minden bennünk van, minden belül történik meg.” Szép, bár nem eredeti gondolat, és bizony igaz. Az énekes hangszere valóban önmagán belül van, és ez a hangszer csak akkor közvetíthet érvényes mondandót, csak akkor nyílhat meg a külvilág felé, ha árad belőle milliárdnyi szín, ha társul mellé intelligencia, érzékenység, karizma. Bernheim vallja, hogy minden színpadra lépése egy-egy semmivel össze nem hasonlítható pillanat, mely pillanatban szerencsés esetben egyensúlyba kerül hang, test és psziché, mert csak e hármas egység képes üzenetet, tartalmat közvetíteni. Ebből a szempontból egy önálló ária-lemez mérföldkő lehet: itt nem befolyásolják az énekest a partnerek, a fények, a rendezői elképzelések. Itt csak ő van, és megmutathatja a legjavát, megmutathatja, az ő lelkében miképp rezonál egy-egy szerep. A fantázia hatalmának szinte semmi sem szab határt.

 

Minden bizonnyal ennek köszönhető, ennek tudható be a CD programjának fentebb már említett változatossága. És tudjuk, a változatosság gyönyörködtet. Magam ugyan nem szeretem az így összerakott lemezeket, mert ezek tényleg csak arról szólnak, hogy trackről trackre ámuljunk el, lám, ezt is tudja, meg ezt is, meg még ezt is! Én jobban szeretem, ha ennél valamivel pontosabb és fontosabb iránytű vezeti a szerkesztést, de tény, itt egy emelkedő csillag bemutatkozó lemezéről van szó, lássuk hát minél több oldalról ragyogni!

A bemutatkozó track több, mint ígéretes: az első felvétel Massenet Wertherjének híres és nehéz áriája (Pourquoi me réveiller), amit nagyon érett és szép hangon ad elő, nagyszerű tetőpontokkal, ahonnan remek váltásokkal jut el a sotto voce kifejezésig. Hibátlan technika, erőteljes lírai tenor, kétségtelen charme és elegancia árad a felvételből (melyet még a francia repertoár-specialistának számító karmester, Emmanuel Villaume és az általa vezényelt Prágai Filharmónia sem tud lerontani biztonsági kűrjével: a zenekari hangzásra egyébként mindvégig ez jellemző, nem lehet benne sem hibát, sem lelket találni). És máris jön a második track, az örök lírai tenor-bravúr és vágyálom, az Una furtiva lagrima a Szerelmi bájitalból: és szomorúan nézem, ahogyan lelkesedésem és életkedvem távozik a csukott ajtón keresztül. Mert ugyan itt is hibátlan a technika, füllel hallható, hogy Bernheim igyekszik (túl)érteni és (túl)értelmezni a szöveg minden szavát – csak épp a lelkéből nem ért semmit. (Le kell írnom egy emlékemet. Sok-sok évvel ezelőtt beloptak a San Franciscói Opera egyik próbájára, Pavarotti énekelte-próbálta Nemorinót. Früchbeck de Burgos volt a karmester emlékeim szerint, meg volt ott egy törékeny szoprán, és Pavarotti már akkor sem volt sovány. És ez zavarta. És akkor azt találta ki, hogy ez a parasztlegény mindig eszik: ha bánatos, azért, ha szerelmes, azért, ha jókedvű, azért. És elénekelte ezt a csodás románcot egy megkent szelet kenyérrel a kezében. És mindenki sírt, és mindenki nevetett. Minden idők nekem legszebb lírai tenorja egy zsírosdeszkába sírta az operairodalom egyik legnagyobb slágerét. Soha nem hallottam olyan megrázóan hitelesen, mint akkor és ott.) Visszatérve Bernheimre: nagyon szépen énekel, nagyszerű technikával (bár nekem a hangszíne kicsit furcsán azonosítható, lírainak néha túlartikulált és túl kemény, spintónak olykor alul kalibrált), de totálisan, számomra legalább totálisan érdektelenül. Hallgatom, semmi kifogásom ellene: csak minek?! Mert nem vagyok képes rájönni, mit akar közvetíteni. Mindene megvan, amire egy emelkedő csillagnak szüksége lehet: hang, test – csak lélek és karizma látszik még ritkán.

De legyünk igazságosak: ez inkább a lemez nem francia repertoárjára vonatkozik elsősorban. A Traviata vagy a Rigoletto megidézett áriái leckefelmondások, melyek során a szerep, a sors, a kifejezendő pillanat áldozódik fel a hangszépség és/vagy a hangképzés oltárán, Lenszkij áriáját hallgatva már kifejezetten kellemetlenül érint, hogy fogalma sincs, mi az a fájdalom, amivel néhány perccel halála előtt szembenéz az orosz felesleges ember egyik első színpadi reinkarnációja. Edgar szerelméről (Donizetti: Lammermoori Lucia) is mintha csak irodalmi  olvasmányélményei lennének, mintha nem tudná vagy nem akarná megélni ezeknek a hősöknek és antihősöknek a lelki utazásait. De aztán ott van Gounod: és Rómeóként vagy Faustként egyszer csak kiteljesedik a lelke is, megtöltődik a hangja azzal a plusszal, amitől szerepet formál, nem csupán egy kottaképet közvetít. A legjobbat kétségtelenül Godard bevallom általam nem ismert Dante című operájának két kis részletében  nyújtja: mert talán itt lehet leginkább önmaga, nem akar senkit felülmúlni, nem akar minden áron valami újat és mást közvetíteni, nem gondolkodja túl az egészet. (Nem mondom, hogy ez lesz a kedvenc operám: de Bernheim attraktív előadása nyomán most már kíváncsi lettem az egészre.) Berlioz, Gounod, Massenet: ez az anyanyelve ennek a fiatalembernek érzésem szerint. Láttam egy videófelvételen őt a Manon Des Grieux lovagjaként: és igen, akkor tudtam szeretni. Akkor azt éreztem, hogy több lehet ő egy remek hangnál!

Ha Bernheim a francia iskola emelkedő csillaga és felkelő napja: annak csak örülni lehet, elég régen vár már a francia repertoár egy ilyen hangra. De egyelőre, ha nem ebben a közegben mozog, akkor bizony számomra érdektelen. Szép hang. És?!

 

Kiadó: Deutsche Grammophon

Katalógusszám: 00289 483 6078