Személyes hangú házimuzsika

A Fink névről a magyar zenebarát a Wagner-Napok keretében megismert (és megkedvelt) basszistára asszociál – a felvétel iránti érdeklődést növeli a kíváncsiság: van-e összefüggés az énekes és a zeneszerző között. Mint kiderül, puszta (vezeték)névazonossággal van dolgunk az osztrák énekes (Walter) és a német komponista (Christian) között. Habár ez utóbbi gyakorló muzsikusként is működött.

Fittler Katalin

Érdemes széleskörű nyomozást folytatni Christian Fink élete és munkássága ügyében, mert a különböző források az ismeretlen portréjának más-más vonását erősítik. Felfigyelhetünk arra is, hogy sokrétű tevékenységét illetően nem alakul ki rangsor (gyakorló muzsikus, aki komponál is, avagy zeneszerző, aki maga is részt vesz előadóként művek megszólaltatásában). Nem véletlenül – minden bizonnyal maga Fink sem szándékozott „beskatulyázni” magában a különböző tevékenységeket. És talán az sem véletlen, hogy az 1831-től 1911-ig élt muzsikusról villámsebességgel feledkezett meg az utókor. Alkotói munkássága a Schumann (1856) és Mahler (1911) halála közötti időre esett – megannyi művészi „történés” vonta magára a figyelmet. Ráadásul Fink nem érzett vonzódást a nagyformák, nagy apparátusok iránt – a személyes hang a házimuzsikálás légkörébe kívánkozott. (Olvasható: dalait feleségének komponálta…).

Évszázadok zeneszerzőinek élete külön-külön és egymással összevetve is érdekes olvasmány – belőlük leginkább a szélsőségek maradnak meg az emlékezetben.  Fink élete nem tündérmese-téma, nem is tanmese – egyszeri és megismételhetetlenül személyes. Tanulságai mégis lehetnek, ha másért nem, vigasztalásként, meg-nem-értettség miatt kesergő alkotók és előadók számára.

 

 

Szépen indult a pálya, fejedelmi ösztöndíj segítségével kitágult a zenei világ horizontja a fiatalember előtt. Zongorázni annál a Moschelesnél tanult, akinek Mendelssohn is növendéke volt, éspedig a Mendelssohn által életre hívott lipcsei főiskolán. Orgonista-teljesítményét utólag „kora legjobb orgonavirtuóza”-ként értékelték (egyébként ő játszotta az orgonaszólamot az Esztergomi mise Liszt-vezényelte lipcsei bemutatóján). Tanulmányai befejezését követően élvezte a zenei világváros élénk életét – mígnem atyai emlékeztetés késztette arra, hogy a korábbi támogatásokat leróva, Esslingenbe költözzön vissza (lánya utóbb „csendes tragédia”-ként értékelte ezt a sorsfordulót).

Tanított, orgonált, kórust vezényelt, sőt, részt vett a német nyelvterületen sikeres folyóirat, az Euterpe alapításában is – és komponált, anélkül, hogy szerzői babérokra tartott volna számot. Huszonévesként komponált két zongoraszonátája a korabeli zenei köznyelvet nagy szókinccsel beszéli (nem múlt el maradéktalanul Moscheles tanítása), dalai ízlésesen öntik hangokba a verseket, a zongorakíséret mindig támasz az énekes számára. Formálása könnyen követhető, a hangvétel gyakran alkalmas arra, hogy színt adjon a környezetet ábrázoló, vagy épp a mindennapi életben is előforduló szituációknak, érzelmeknek. A két korongot tartalmazó album elsősorban a vokális életműből ad áttekintést, a zongorakíséretes dalok mellett hallunk két duettet és négy férfihangra szánt dalokat is. A kiadvány ötlete és koncepciója a közreműködő zongoraművésztől, Robert Bärwaldtól származik, aki stuttgarti kollégáival (főiskolai tanár-társaival) vállalkozott arra, hogy visszahozza az elfeledettségből Christian Fink zeneszerzői munkásságát (Christine Reber – szoprán, Carmen Mammoser – alt, Teru Yoshihara – bariton, Ensemble Perplex).

Vannak munkahelyek, ahol értékelik a dolgozók „hűségét”. Figyelemreméltóbb, ha kerek számú évfordulók alkalmából állami kitüntetéssel honorálják a közérdekű munkát, teljesítményt. Életében is kijutott ezekből Finknek, és az utókor is a kerek számú évfordulók mentén törleszt az adósságokból: születésének centenáriumán két szerzői estet rendeztek, halálának 90. évfordulóján orgonaművekből készült felvétel, s 2021-ben megjelent ez a gazdag válogatás (amely feltételezhetően világpremier).

 

Kiadó: hänssler CLASSIC 

Katalógusszám: HC21037