Széles spektrum meglepetésekkel

A Hänssler-Profil új albuma Emil Gilelsz további felvételeit tartalmazza. Csajkovszkij b-moll zongoraversenyének két stúdiófelvétele nyitja a sort: 1951-ből a Szovjet Rádió Szimfonikus Zenekarával és Konstantin Ivanovval, valamint négy évvel később, Chicagóból Reiner Frigyessel. Mindkettő kiváló és élen jár a reprezentatív megközelítésű felvételek közt, ugyanakkor van eltérés is, nevezetesen a szovjet szélesebb ívű és méltóságteljesebb, így némiképp eltér későbbi gyorsabb és keményebb megközelítésű felvételeitől. 

Zay Balázs

A G-dúr zongoraverseny két koncertfelvétellel szerepel 1959-ből. A Szovjet Rádió Szimfonikus Zenekarával és Kirill Kondrasinnal (Moszkva, december 23.), majd az Állami Hangversenyzenekarral és Kórodi Andrással (Budapest, szeptember 28.). Az I. tétel legeleje ugyan merev a magyar előadásban, azonban Gilelsz dinamikus játéka hamar uralkodóvá válik, és a két következő tételben már a kíséret is jobb. Gilelsz viharos, virtuóz előadásai hasonlóan kiválóak, ám jellegükben némiképp ellentétesek Viktoria Posztnyikova és Gennagyij Rozsgyesztvenszkij csodálatos epikus előadásának. Sajnos azonban Gilelsz mindig - még a későbbi, Lorin Maazel kísérte EMI-felvételen is - a Siloti-féle kiadást vette alapul, mely lényegében a csodálatos lassú tétel indokolatlan és durva húzását jelenti. Silotitól egyébként tartalmazza a gyűjtemény Bach BWV855-ös Prelúdiumának átdolgozását is.

Csajkovszkij posztumusz, Op.80-as cisz-moll szonátája nagy meglepetés. Élő felvételt hallunk Moszkvából, 1962. április 9-i dátummal. Méltatlanul mellőzött mű, pedig szerfelett értékes, sőt, semmiképp sem marad el a jobban ismert, ugyanakkor szintén eléggé ignorált G-dúrtól. Gilelsz ritkán hallható, idővel egyre inkább kidomborodó oldalát mutatja meg az előadás: bensőséges, költői, finom. Ez markánsan megmutatkozik, ha összevetjük a Gilelsznél amúgy általában líraibb alapállású Samuil Feinberg előadásával. Az a-moll trió dinamikában inkább erős, ugyanakkor ihletett interpretációját halljuk Leonyid Kogan és Msztyiszláv Rosztropovics közreműködésével.

Adekvát sokszínűség jellemzi az Op. 19-es Hat darab mindkét, érdekesen különböző felvételét: moszkvai stúdió- és élő felvétel 1950-ből. 

 

 

Rahmanyinov III. zongoraversenyének 1949. március 17-én, Moszkvában készült, élő felvétele a Szovjetunió Állami Szimfonikus Zenekarával és Kondrasinnal érzelmekben dúsabb a későbbi, André Cluytens kísérte stúdiófelvételnél, s értelemszerűen közel áll az ugyancsak hallható stúdiófelvételhez az említett közreműködőkkel 1949. január 14-ről. Azonos gárda adja elő a IV. zongoraversenyt is, ennek felétele azonban töredékes, csak a II. és III. tétel maradt fenn, hacsak elő nem kerül még az I. tétel is - ami azért jó lenne. Kondrasinnak van erről egy későbbi felvétele Yakov Zakkal, aki szintén kiváló, de egészen másképp közelíti meg, főleg a lassú tételt. Ők ketten játsszák a II. szvitet. 

Érdekes fejezet Alexander Aljabjev több műve. Az orosz zeneszerző alkotásait ritkán hallani. Az egytételes Zongoraötös, a Zongoratrió és a Hegedűszonáta az akár internacionális klasszikának is nevezhető korszak értékes, de nem korszakalkotó, hanem a későbbi fejlődést előkészítő darabjai. 

Ezután Borogyin három műve csendül fel, az értelemszerűen kemény és virtuóz Islamey, a szintén nagyon hevesre vett Asz-dúr scherzo, majd az érzelmesebb D-dúr trió. Szép ezeket Aljabjev után hallani. Furcsa, hogy még Csajkovszkij szonátáit is elég ritkán adják elő, ezeknek pedig még mostohább sors jut, pedig, ha nem is kimagasló remekművek (természetesen az Islamey kivételével), igazán jó kompozíciók. 

Ezután még ennél is hiánypótlóbb szakasz következik. Szegény Kjui néhány darabja, akit végképp hanyagolni szokás, kivéve, ha az "Ötök" felsorolásáról van szó. Gilelsz Jakov Flierrel játszik két kétzongorás darabot, majd a hegedűre és zongorára írt szonáta Gilelsz Elizabeth vagy Jelizaveta nevű, kiváló hegedűs húgával. És a már említettekhez hasonlóan meg kell jegyezni, hogy Kjui sem komponált rosszul. Igazságtalan, hogy ennyire a perifériára szorult.

A Sztravinszkij-átiratok a főképp ismert virtuóz, kemény Gilelszt mutatják. Kevésbé haladó, ugyanakkor a maga módján szintén értékes és érdekes fejezet Kabalevszkij néhány alkotása. Az Esz-dúr zongoraszonáta felvétele 1959. december 6-án készült Leningrádban. A III. zongoraversenyt a zeneszerző vezényli az 1954. december 24-én készült felvételen. Ezek szocreál kordokumentumok (a szóban forgó zongoraverseny dedikációja a szovjet ifjúságnak szól), ugyanakkor ennek ellenére nem értéktelen zenék, még ha retrográd jellegük tagadhatatlan is. Ami ezután következik, felettébb érdekes. Schubert f-moll négykezes Fantáziájának Kabalevszkij hangszerelte változata. Az eredeti Schubert sok kimagasló művének egyike, és Kabalevszkij remek munkát végzett, pusztán néhány helyen érzem a darab közepe táján, hogy kicsit messzire ment a fúvósok használata terén. Az 1963. március 15-én készült, élő felvételen a Rai Milánói Szimfonikus Zenekara játszik Franco Caracciolo vezényletével. Én szeretem az ilyen átiratokat, bizonyos mértékig Schubert-zongoraverseny, akárcsak Liszt átirata a Wanderer-fantáziáról. 

Arno Babadzsanjan Heroikus ballada című zongoraversenye ismét a szocreál világába repít, míg Rafig Babayev Zongoratriója a hagyományok és stílusok közt könnyedén mozgó látványos zenék példája. Értelemszerűen e két műből nem hiányoznak az orientalista vonások.

 

Kiadó: Profil Edition Günter Hänssler 

Katalógusszám: PH17066