Szaxofonzene Belgiumból
A hallgatnivalóhoz mottóul Albert Giraud verse kívánkozik: „Mesés idők ó-illata, megrészegítesz engem újra: bolondos ötletek raja surran a légen át.” (A régi illat, Dávidházi Tamás fordításában.)
Fittler Katalin
Tizenegy gyöngyszem, keletkezésük időrendjében felfűzve, bő másfél évszázadot ívelve át. Telitalálat ez a sorrend-választás, nemcsak azért, mert sejteti, hogy mi mindent ismerhettek a mind későbbi szerzők hazájuk zeneirodalmában szaxofon-fejezetéből, hanem azért is, mert így az e tekintetben semminemű ismerettel nem rendelkező hallgató is némi fogalmat alkothat magának e hangszer repertoárjának bővüléséről-színesedéséről.
A szerzők listája, mint az adventi kalendárium zárt ablakai, meglepetéseket sorjáztat. A hallgató mindenképp „jól jár”; akkor is, ha csupán – szinte háttérzeneként – hallgatja a műsort, de érdemes követni a „tartalomjegyzéket”, s a hallgatnivalóhoz rögtön hozzárendelni a szerző nevét és a mű címét. Akkor is, ha ez első kísérletre aligha lesz eredményes. 11 név, amelyek Belgium országhatárán kívül alig(ha) ismertek – ezúttal rendkívül hasznos az ismertetőszöveg, amelynek alapján adalékokhoz jutunk, melyek segítségével egyénítettebbé válnak a nevek, s annak függvényében, hogy melyik kompozíció mennyire nyerte el a hallgató tetszését, remélhető, hogy több közülük megmarad az emlékezetben.
Rácsodálkozhatunk a dátumra: már 1861-ban komponáltak (utóbb időtállónak bizonyuló) művet szaxofonra? Jean-Baptiste Singelée Concertinója annak a barátságnak állít emléket, amely a szerzőt Adolphe Saxhoz fűzte. Az ő útját folytatta a nála egy évtizeddel fiatalabb Nazaire Beckman (a zenetörténet során az első professzionalista szaxofontanár), akitől az Elegy szerepel a válogatásban. Az alapozta meg Georges Lonque zeneszerzői hírnevét, hogy részesült a híres-hírhedtté vált Római Díjban. Az Images d’Orient-on erősen érződik a francia impresszionisták hatása, csakúgy, mint Marcel Poot Ballade-ján, ám ez utóbbiban e hatás csupán egy a sok közül, mert hallhatóan felismerhető a kollázs-jellegű tételben a szerző szerteágazó érdeklődése, amelyből nem maradt ki a szórakoztató zene és a jazz sem. Mindenesetre, a címválasztása némiképp enigmatikusnak tűnik…
A programban egyetlen ciklikus kompozíció szerepel, Jean Absil háromtételes Szonátája. 102 év választja el Singelée Concertinójától a 70 éves szerző művét. Ezúttal a zongorista nem kísérő, hanem kamarapartner, ráadásul igényes játszanivalót kapott (nem véletlen: Absil orgona- és zongoratanulmányokat is folytatott), a tételek hangulata Milhaud és Honegger zenei rokonságát sejteti. Mindhárom tétel tetszetős karakterdarab, előadásuk érezhető játékörömet okoz. E mű elkészültekor Pet Swerts mindössze három éves volt – ha hihetünk az ismertetőnek, az 1993-as Klonos Swerts munkásságának kimagasló darabja. Komoly erőpróba a szaxofonosoknak – nem véletlen, hogy nemzetközi versenyen is helyet kapott a kötelező darabok sorában. A Labirynthes eredetileg fuvolára készült – Michel Lysight darabjának szaxofon-verziójából ez az első hangfelvétel. A szólódarab különleges dinamikai érzékenységet igényel előadójától, hogy kifejezésre jusson a szerző szándékának megfelelően a műben a többszöri dialógus illetve kommentár. Szerzőként és szaxofonosként is hangszere elkötelezett népszerűsítője Alain Crépin. A Sax in Fire (2012-ből) élvezetes hallgatnivaló, amely megmarad a tonális keretek között, ám sajátos igényeket támaszt az előadókkal szemben: jártasságot különböző stílusok zenéjében (beleértve a jazzt, speciális ritmusvilágot, atmoszférákat), ugyanakkor a hangszer játékmódjainak, kifejezési lehetőségeinek gazdag változatosságát. Először szaxofonjátékosként vált ismertté Simon Diricq, amikor megnyerte az 5. Nemzetközi Adolph Sax Szaxofonversenyt, majd – immár a Brüsszeli Királyi Konzervatórium tanáraként – életre hívta a Duo Ypsilont, és már kamaraegyüttes munkájában is részt vállalt. Munkásságának későbbi szakaszában vállalkozott csak komponálásra, amiben – mint egy interjúban elmondta – újabb utat/lehetőséget lát önmagának, és gondolatainak-elképzeléseinek a kifejezésére. Tudatosan vállalja, hogy nem tartozik valamilyen stílusirányzathoz – a 2019-ben komponált L’Effet de Coriolis című szólódarab remek lehetőség a hangszerjátékosnak a hangszertudása mellett az előadói kreativitása megcsillogtatására is.
Ezt a remek szaxofonos időutazást Jakub Jarosz és Krzysztof Augustynnak köszönhetjük.
Kiadó: DUX
Katalógusszám: 1725