Szabad elegancia

Kentner Lajos a ma Csehországhoz tartozó Karvinában (osztrák-magyar Karwin) született 1905-ben, s Budapesten tanult a Zeneakadémián zongorista és zeneszerzés tanszakon. Huszonhárom évesen lépett fel először Londonban, ahol aztán harmincesztendősen végleg letelepedett. Művészetét jó ízlés, elegancia, elengedettség jellemzi, érzések intenzív, de nem túltengő kifejezése. Kentner művészete korokon ível át, hiszen régi nagyok, Dohnányi Ernő, Artur Schnabel kortársa, ugyanakkor aktív maradt még sokáig, a II. világháborút követően is. Virtuóz volt, de nem magamutogató, szabadon játszott, de nem túl messzire merészkedve.  

Zay Balázs 

A Hänssler-Profil kiadó historikus sorozatának egyik albumát neki szentelte. Az anyag Brahms három hegedű-zongora szonátájával indul, melyben Yehudi Menuhin a partnere. Kentner első felesége a híres zongoratanárnő, Kabos Ilonka volt, második neje pedig Menuhin második feleségének húga. A családi kötelék intenzív munkakapcsolathoz vezetett.  A Brahms-szonáták előadása középutas abban a tekintetben, hogy nem túlságosan telt, nem túl heves, ugyanakkor nem is visszafogott. 

Ezután igen érdekes felvétel következik, Bartók III. zongoraversenye a BBC Szimfonikus Zenekarral, Sir Adrian Boult vezényletével. Zenetörténeti jelenőségű felvétel. 1946. február 28-én készült rádiós stúdiófelvétel. A mű ősbemutatójára nem sokkal korábban, 1946. február 8-án került sor Philadelphiában, Sándor Györggyel és Ormándy Jenővel, akik azonban csak április 19-én vették fel lemezstúdióban a művet, míg Kentner és Boult a február 17-i, európai bemutatót követő napon rögzítette a darabot. A két felvétel erősen eltér, ami tanulságos, figyelemmel arra, hogy mind Sándor, mind Kentner nagyon közel állt Bartókhoz. Sándor a zeneszerző közeli barátja és munkatársa volt az Egyesült Államokban, s Kentner volt a szólistája a II. zongoraverseny magyarországi bemutatójának Bartók kérésére, Klemperer vezényletével, míg a Hans Rosbaud kísérte frankfurti ősbemutatón Bartók játszott. Sándor szabályos, egyenletes, Ormándy folyamatos telt hangzást preferál. Boult változatosabb, érzelmesebb. Kentner meglepően szabadon szólaltatja meg a magánszólamot, ezáltal az előadás eléggé eltér a később kialakult formától, de semmiképp sem mondható inadekvátnak, hiszen a rubato, a szabad megközelítés része a magyar népzenének, része Bartók világának. Ugyancsak ideális a meglehetősen erőteljes megszólaltatás, ami később háttérbe szorult a mű feminin jellegének olykor túlzott hangsúlyozása miatt. Mivel a kiadó egyes összeállításokban egyazon mű több felvételét is bemutatja, érdemes lett volna a későbbi, Fricsayval készült felvételt is felvenni a programba, különösen azért, mert ő aztán Anda Gézával épp az említett,  kanonizált előadásmód kialakításában is részt vett.  

 

 

Ugyancsak Boult kíséri Kentnert Brahms II. zongoraversenyében a Philharmonia Zenekar közreműködésével. Ez is a szabadságával tűnik ki leginkább. Ahogy Bartóknál extrém mértékben, Brahmsnál is érzékelhető, hogy a zeneszerző személyisége  - s utóbbi esetében klasszikus formavilága - miatt az előadók hajlamosak túlzott szabályosságra. 

Ritka érdekeség Szergej Ljapunov 12 Transzcendens etűdje, melyet Liszt nyomdokain komponált, az utolsóban utalva is Lisztre ("Élégie en mémoire de François Liszt - Lento capriccioso"). Egész kellemes későromantikus zene, ám Liszt zsenialitása és sorozatának különlegessége, tételeinek markánsan sajátos volta nem jelenik meg benne. Egyedibbnek tartom művei közül a II. zongoraversenyt. További orosz mű Balakirev Szonátája, egy olyan alkotás, amelyet érdemes lenne többször megszólaltatni.  

Kentner sokat tett Lisztért. A h-moll szonáta érdekes vele. Az idők során kétségkívül hátra szorult a kiemelkedő előadások sorában, azonban érdekes módon ennek megvan a maga értéke, ugyanis, Kentner előadásában ott van a kor, a huszadik század első felének mára már eltűnt világa, az a zongorázás, melyben a líraiság, a szabadság, a könnyedség, az éneklő karakter volt domináns. Míg tehát előbbre teszem bizonyos szempontból a később kikristályosodott, keményebb, formailag összeszedettebb, a kompozíció egészéhez való viszonyt jobban figyelembe vevő megközelítést, ezt történetileg kifejezetten érdekesnek és ugyancsak relevánsnak tartom.

Nagyon érdekes ritkaság a Dante-szonáta zongoraverseny változata Constant Lambert hangszerelésében, az általa vezényelt Sadler`s Wells Orchestra közreműködésével. Nyilván nem jobb az eredetinél, de jellegzetes és olykor nyugodtan előadható alternatíva, különösen arra figyelemmel, hogy maga Liszt hasonlóképp járt el Schubert Wanderer-fantáziájával. 

Az anyagban megjelenő sok rövidebb Liszt-mű Kentner sokszínűségét mutatja, a művek vagy a hozzájuk képzelt karakter fényében. Igazán kimagasló a Tarantella, melyben Kenter túltesz Lazar Bermanon is: szokatlan, spontán, változatos, meglepő.     

Két lemezt tesznek ki Bach hegedű-zongora szonátái Menuhinnal. Menuhin ezeket egész életében játszotta, csembalókísérettel Wanda Landowskával például korai élő és George Malcommal késői stúdiófelvételek készültek. A hegedű mellett még a szokásosnál is nagyobb az eltérés a csembaló és a zongora nyújtotta lehetőségek között. A zongora változatosabb, színesebb, inkább kísér, egyszersmind jobban képes a kiemelésre. Kevésbé standard alapot ad, a hegedűvel együtt vagy attól elkülönülve tud mozogni. Szép, költői ihletésű előadás. Ezért is kár, hogy egy másik nagy sorozatuk, az össze Beethoven-szonáta kimaradt az albumból - ennek része a Kreutzer-szonáta egyik legkiemelkedőbb előadása, mely az én szememben egészen előkelő helyet foglal el a sorban, a teljesen más, sodróbb és teltebb Perlman-Ashkenazy bejátszás mellett. Én a Menuhinnal készült szonátafelvételeket egy külön dobozban adtam volna ki. 

Kiemelkedő még Ravel Triója Menuhinnal és Gaspar Cassadóval, az inspirált, szabad zenélés remek példája. 

 

Kiadó: Profil Edition Günter Hänssler 

Katalógusszám: PH20085