Swiss made

A Claves cég két érdekes kiadvánnyal jelentkezett nemrég. Bach Máté-passióját a Gli Angeli Genève kórus és kis hangszeres együttes szólaltalja meg Stephan MacLeod irányításával. Igazi historikus előadás, sebes tempókkal, áttekinthető hangképpel. Az előadást az teszi értékessé, hogy az előadók elég sokat kihoznak az említett megközelítésmód nyújtotta lehetőségekből, alapvetően érzik, éreztetik a zenében rejlő mozgásokat, erővonalakat. Természetesen ezáltal messze járunk attól a veretes, nagyszabású képtől, amit korábbi jeles interpretációk nyújtottak a Máté-passióról, Mauersbergerék, Klemperer, Richter, Münchinger, Karajan, Gönnenwein, Rilling, Solti. A kis genfi együttes által nyújtott produkció a historikus előadásmód előrehaladott stációját jeleníti meg, amikor az előadás könnyeden dinamikus. 

Zay Balázs

Érdekes a drámaiság kérdése. A korábbi historikusok előadásai a hangzás könnyedsége érdekében tett, néha túlzott, de történetileg érthető erőfeszítések következtében valamelyest veszítettek drámaiságból, ez azonban később a szabadabb előadásmód révén helyreállt, bár más lett, "korhű" abban a tekintetben is, hogy minden gyorsabban történik. 

Nem titkolom, hogy a régi, kiváló előadásokkal szemben felmerült kritikákat csak részben osztom, a fürdővízzel együtt sokszor a gyereket is sikerült kiönteni, ugyanakkor örvendetes a könnyedebb hang és a nagyobb transzparencia miatt a szabadabb pulzálás. Ezt ezen a felvételen is halljuk.

 

 

Werner Güra napjainkban dicséretes evangélista, alapjában véve szép magas hangja és adekvát deklamációja jól érvényesül ezen a bejátszáson is. Megjegyzem azonban, hogy míg előadása a hajszolt tempó mellett jó, a zene nem kevés szépsége elvész a régi, lassabb megoldáshoz képest. 

Őszintén szólva ellenzem férfialt és a női alt vegyítését egyazon előadásban. Ez két világ, olyan, mintha a zongorát és a csembalót használnák együtt. Külön-külön mind a két irány jó, de együtt problémás. Amúgy Alex Potternél jóval meggyőzőbb Marine Fribourg.

 

 

A Claves másik kiadványa a fiatal mélyhegedűs, Timothy Ridout néhány felvételét tartalmazza a Jamie Phillips vezényelte Lausanne-i Kamarazenekar kíséretével. Ridout 2019-ben a BBC Újgenerációs Művésze volt, elnyerte a Gstaadi Sommets Musicaux Thierry Scherz -díját, az idén pedig a Hamburgi Szimfonikusok Sir Jeffrey Tate-díját. Ridout valóban kivételes brácsás, nagyon szép, hamvas, ízes hangon brácsázik. Játékának temérdek árnyalata van, egy-egy hang sem csupán egy hang, hanem színek sora, árnyalatok játéka. Festői. A lemezen "kis művek" szerepelnek, Ralph Vaughan Williams Szvitje, Martinů Rapszódia-versenye, Hindemith Gyászzenéje és Britten "ezt folytató" Lachrymae-je. Alapjában véve intimebb darabok, melyeket dőreség ignorálni kevésbé attraktív voltuk miatt. A lemez kivételesen ígéretes fiatal művészt mutat be, akivel, remélem, hamarosan felveszi valaki Bartók Brácsaversenyét és Berlioz Harold Itáliában szimfóniáját. A Claves-lemez egyetlen hibája a manapság szokatlanul gyenge hangminőség. Érdekes, hogy az elmúlt időben nem először hallom lemezen hegedűs-mélyhegedűs lélegzését, amit korábban általában sikerült kiküszöbölniük a hangmérnököknek, továbbá különös a relatíve magas alapzaj. Ugyanakkor ezek ellenére a zene maga jól átjön.   

 

 

Egy harmadik svájci korong, a Sony Musichoz tartozó Solo Musica kiadványa, két zongorás triót mutat be, Hans Huber egyetlen és Hermann Goetz 1. trióját. Két jelentős komponistáról van szó, az életművük számos érdekességet rejt magában. Mindkettőjükre érdemes odafigyelni, és az utóbbi időben történtek is örvendetes lépések e téren. Huber Hegedűversenyét Maria Solozobova vette lemezre, Goetz II. zongoraversenyét pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett Andrea Kauten és a Medveczky Ádám vezényelte Szombathelyi Szimfonikus Zenekar (az elsőt a svájci Sony Music, a másikat a Solo Musica jelentette meg). A két triót a Trio Fontane adja elő. A zenék színvonala annak is meglepetés, aki ezt-azt már hallott a komponistáktól. Nem a zenetörténet folyását illetően, mert az arról alkotott képet nem befolyásolják érdemben, de ez nem is baj, mert differenciálják. Igen jól megírt, igazi romantikus darabok. Megállja helyét mindkettő a kor nagyjainak művei mellett is. Huber alkotása egységesebb, míg Goetzé tartalmaz több meglepő ötletet. A maguk módján gazdag invenciójú darabok. Érdemes rendre elővenni a hagyománynak ebbe a kategóriájába eső alkotásokat. A sokat komponáló Huber és a fiatalon elhunyt Goetz sok felfedezni valót hagyott hátra, amelyek az alpesi ország határain túl is érdeklődésre tarthatnak számot. Szerencsés módon az előadás is tüzes, dinamikus, a Trio Fontane játéka pedig kifogástalan.

 

Kiadó: claves 

Katalógusszám: 3012/13; 3000

 

Kiadó: Solo Musica 

Katalógusszám: SM 336