Steinitz András István: A jazz társadalmi üzenetéről VIII. – László Attila gondolatai

 

László Attila 1987 óta tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakán, ahol egyetemi docensként dolgozik. Jazzgitárosként – többek között – a László Attila Kvintett, a László Attila Kvartett és a Charlie Band együttesekben zenél. Liszt-díjas, érdemes művész, valamint több Artisjus Bizottság Tagja. (1)

László Attila gyermekkorában nyolc évig hegedült. Hatott rá – többek között – Jimi Hendrix és a Cream Együttes. Kaposváron született, fiatalkorában már zenélt, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán tanult, ahol fiatal egyetemi hallgatóként zenélt tovább. Saját zenekarokban játszott. Építészmérnöki diplomája megszerzése után a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola (Konzervatórium) Jazz Tanszakán tanult kezdetben bőgő-, majd gitárszakon. Meghívást kapott Tomsits Rudolf szextettjébe. 1975-ben megalakította a Kaszakő Zenekart (fuvola, oboa, fagott, gitár, basszusgitár, ütőhangszerek). Az 1977-es Ki mit tud?-on – amatőr zenekarként – második helyezést értek el. Ezután sok helyre hívták őket zenélni, havi 10-15 koncertet is adtak. Ez a siker motiválta László Attilát a professzionális zenei pályára. Később az együttes megszűnt, majd 1980-ban újjáalakította kvartett formában, majd 1983-ban jelent meg első lemezük, az Édenkert. Ezután a Rádiózenekarba kapott meghívást stúdiózenésznek.

László Attila pályáját elsősorban motivációk határozták meg. Kezdetben rock zenét játszott, majd Herbie Hancock, a Chicago Együttes, Chick Corea, George Duke, McCoy Tyner, George Benson zenéje hatott rá a 1970-es évek végén, 1980-as évek elején: ez ösztönözte a jazz zene művelésére. László Attila már a kezdetektől fogva saját zenekarokat hozott létre, melyekkel saját szerzeményeit is játszotta. Mindig is e színes zenészi tevékenysége motiválta tovább a pályáján. Zenekaraiban és egész zenei pályáján nagyszerű zenészkollégákkal dolgozott, ami tovább inspirálta. Emellett számos neves zenésszel dolgozott, többek között Billie Cobham-mel, Randy Breckerrel, Anthony Jacksonnal, és Peter Erskinnel, Miroslav Vitous-sal, a Weather Report együttes egykori tagjaival.

1977-től az 1980-as évek elejéig egyetemi klubokban, művelődési házakban, fesztiválokon játszott. 1985 és 1992 között Tony Lakatossal (Things Együttes) játszott jazz-rock-ot, illetve fúziós jazzt. A közönség ekkor kibővült, mert ezt a progresszív stílusú jazz zenét sokan keresték. 1992-től a mai napig a László Attila Band, majd a László Attila Quintet és a László Attila Quartet nevű együttesek lettek zenéjének meghatározó képviselői. (Ma már csak az utóbbi kettő működik.) Közönségének jellemzője, hogy itt már a finomabb zenei hangzásért kedvelik. Közönsége részben értelmiségiek és mindazok közül kerül ki, akik a finomabb stílus, a komponált, árnyaltabban hangszerelt zene miatt szeretik. Közönsége korösszetétele a tizenévesektől az idősebb korúakig terjed. László Attila szerint rajongói tábora nincsen, ehelyett közönsége van. A jazzben inkább közönségről lehet beszélni. 1977-től az 1980-as évek elejéig egy rendkívül lelkes, az újdonság örömét élvező kapcsolat alakult ki a közönsége és közötte. Személyes találkozók és élmények sora bontakozott ki a koncerteken kezdve az utazástól a megérkezésig, illetve ismerősökkel való találkozásig, melynek az egészét, feelingjét az egyediség jellemezte. 1985 és 1992 között a külföldi utazások, fesztiválok, turnék időszaka volt. Az új környezetben a lemezeladás és lemezterjesztés révén gördülékenyebb volt zenei image-ük növelése. Például volt, hogy egy Németországban megjelent lemez alapján hívták turnézni. Kitágult a világ, felfutóban volt a hanglemezpiac. A koncertek inspirálták a közönséget a lemezvásárlásra. A koncertélmény és „lemezélmény” összekapcsolódott. A közönség – sokszor a koncerteken először járó közönség is – már ismerte a zenéjét a kiadott hanglemezről vagy a rádióból, ami újfajta zenész-közönség viszonyt eredményezett.

Manapság az internet révén szinte minden elérhető, mégis ezzel egy időben felértékelődik az élő zene koncertélménye. Vagyis a CD eladás csökken, de ugyanakkor újabban már az internetes zeneletöltések sem növekednek úgy, mint korábban, ami a közönséget ismét az élő zene fogyasztására ösztönzi – véli László Attila – azaz újra megnő a koncertzene súlya. A YouTube és az ahhoz hasonló videó-megosztó oldalak nézettsége (megtekintések száma) nő: mindez szerencsés módon az élményszerűség felé, az előadások, koncertek felé tereli az érdeklődőket. Ma már a YouTube és a többi videó-megosztó oldal segítségével bármely világesemény látható, hozzáférhető. Ez a bőség ugyanakkor ráirányítja a figyelmünket arra, hogy azt vegyük komolyan, ami a közvetlen környezetünkben zajlik – véli László Attila.

A közönséggel való személyes találkozás alapvető fontosságú. Egy koncerten „real time” kell alkotni, kvázi nulláról indul az előadó, bármilyen legyen is a zenei előélete. A közönség figyelmét ott kell megragadni, és a mondanivalót közvetíteni. A jazzben a „real time” alapfogalom, de ez az életben is így van. Az „élet egyszeri és megismételhetetlen” – mondják. Ezt a jazzben komolyan is veszik. Sok felvételen olyan frázisok, helyzetek is vannak, melyek nem tökéletesen csiszoltak, de az időbeli folyamatosságuk fontosabb szempont, minthogy tökéletes műtárggyá váljanak. A közönség sokszor megérzi ezt a szándékot, és a pozitív visszajelzés természetesen nagyon inspiráló a zenészek számára.

László Attila alapelve, hogy nem támogatottként vagy eltartottként kíván zenét játszani. Összességében olyan zenei tevékenységeket is folytat a jazz mellett, amiket szívesen játszik, vállalható számára, és megadja azt az anyagi biztonságot, hogy nem kell az anyagi körülményeknek kiszolgáltatott művészként dolgoznia. Esetében mindez – a jazz mellett – a Rádiózenekarban korábban végzett stúdió munkát és Charlieval, a rock műfajban történő két évtizedes együttműködést jelenti.

László Attila több bizottságban dolgozott pályázati elbírálások során, például az Artisjus-nál, a Magyar Zenei Tanács Elnökségében, a Lakatos-Ablakos Ösztöndíj odaítélésében működött közre. Hat évig (1999-2005) volt a Magyar Jazz Szövetség elnöke. A támogatásokról a véleménye, hogy a támogatandó minőség, koncepció a perdöntő ezekben az esetekben. Az, hogy egy zene támogatásra érdemes legyen, az szubjektív megítélés kérdése, mely nagyban függ az odaítélő bizottságok összetételétől. László Attila nem annyira a műfajok, stílusok alapján ítéli meg a díjra jelölt zenét, hanem inkább az „életkedv-csináló” hatását figyeli a zenének. Ez akár lehet egy „szomorú” ballada is! (2) László Attila az ilyen felfogást közvetítő események szervezését is fontosnak tartja (például fesztivál-pályázatok keretében). Egy zene akkor fogja meg igazán, ha az – műfajtól, stílustól függetlenül – „életkedvet csinál”, azaz mondanivalót, értéket közvetít.

Az állami támogatás mértéke a műfaj számára nagyon szűkös, ahhoz képest, hogy nemzetközi összehasonlításban is jelentős színvonal jellemzi a műfaj nagy részét idehaza. Az alap-, közép- és felsőszintű jazz-oktatás a tehetség-utánpótlás kérdését is megoldja, és a kreatív zenélés igénye erősen jelen van a zenét tanulni vágyók körében az egész országban. Sok zenei eseményen fellépnek jazz-zenészek. „Az a tapasztalatom – mondja László Attila (tegyük hozzá, hogy 25 éve a Zeneakadémia Jazz Tanszékén tanít) – hogy az anyagi megbecsülés része nem arányos a befektetett komoly munkával.” Hozzátartozik ehhez, hogy ezt másodikos egyetemista korukra a hallgatók is fölmérik, és mégis ezt a műfajt választják, mert fontos nekik – véli László Attila.

Nyugaton (például Dániában vagy Norvégiában) sokkal nagyobb lehetőségek nyílnak a jazz támogatására. Idehaza is volt egy időszak, amikor a jazz szervezetek érzékelhetően nagyobb támogatást kaptak három éven keresztül, 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben. Ez a rendszer mostanság javarészt egyedi pályázatok próbálkozásaihoz tért vissza. László Attila szerint a megoldás abban állna, hogy szakmai grémiumok kezében lenne a döntés koncepciózus, nagyobb ívű program(sorozat)ok támogatásával kapcsolatban. Az említett 2005-2007-es időszakban a Magyar Jazz Szövetség és a Jazzművészek Társasága két különböző koncepcióval is színvonalas programsorozatokat tudott talpra állítani. A Magyar Jazz Szövetség civil társadalmi szervezetként a mai napig működik. Jelenleg a Nemzeti Kulturális Alapból (NKA) lehet pályázni támogatásra. László Attila szerint hasznos lenne, ha az NKA keretén belül lehetséges volna átfogó (tudniillik a teljes műfajt átfogó) jazz szakmai pályáztatási rendszer. Jelenleg a Magyar Jazz Szövetség forrása nem elégséges a műfaj hatékony finanszírozásához az egyedi alkalmak támogatásán túl.

Az internet terjedésével olyan mértékű a változás, hogy ez nem igazán követhető. Az internet jellegéből adódóan nem feltétlenül a legigényesebb (legígéretesebb) produkció kapja a legkomolyabb promóciót; ez a dolog természeténél fogva ilyen – véli László Attila. Mára már akkora a lemez és koncert kínálat, hogy a közönségnél a „válogatás” válik meghatározóvá. A válogatás képessége pedig ilyen nagy mennyiségű program esetében kialakult az embereknél. Gazdasági megfogalmazásban: mára a keresleti oldalra helyeződött a hangsúly a jazz zene(i stílusok) esetében. Inkább a kereslet (a közönség kulturális fogyasztása) határozza meg a zene eladhatóságát, nem annyira a kínálat. A jazzt játszó zenészek mindig is javarészt szuverén egyéniségek voltak, akiknek zenei világát nem feltétlenül a piac határozta meg, ez az új helyzet kihívás a számukra is.

László Attila szerint nem igazán működik a menedzsment, és a marketing is ad hoc-jellegűnek tűnik sok zenekar oldalán. Valószínűleg közre játszik ebben az is, hogy nincs igazán nagy pénz ebben a műfajban. Amit sokszor kimondottan hiányol László Attila, az az igazán értő, netán jó szándékú kritikák, reakciók megjelenése a valóban fontos jazz eseményekről. Évente körülbelül 12-15 jazzmuzsikus végez a Zeneakadémia Jazz Tanszékén. Köztük a lényeget értő és „írástudó” muzsikusokkal. Jó lenne néhányuk véleményét viszontlátni úgy, hogy az olvasóközönség az ő szemüvegükön keresztül is értesülhessen a sokszor felemelő zenei eseményekről.

László Attila ismert zenész – abba a generációba tartozik, amelyben felfutott a jazz műfaj hazánkban. Egész fiatal kora óta folyamatosan zenél, emellett zeneszerző. Tervezi felújítani hivatalos weboldalát, és együttműködni valakivel zenei tevékenységének megszervezésében. Véleménye szerint a lemezeladások szerepe lecsökkent. Elsősorban a zene minősége, és nem az eladott példányszáma a fokmérő a publikált zenei lemezek megítélésekor. László Attilának sok koncertfelvétele van fent a YouTube-on. Legutóbbi gyakorlati tapasztalatai, például, hogy a Snétberger Zenei Tehetségközpontban a tanítványai közül az iskola megnyitásakor már sokan látták a videóit, sokan választottak tőle számokat megtanulni. A 2011 decemberében, a dél-indiai Chennaiban adott koncerten elhangzott zenéje kapcsán pedig többen megkeresték Indiából. Az internetes linkeken keresztül – melyek a világhálón köröznek – is új, közvetlen lehetőséget biztosítanak zenei események megismerésében – mondja László Attila.

Hivatkozások

(1) Az interjú 2012. április 4-én készült.

További információ a művész weboldalán található: http://www.laszloattila.com/.

(2) „Ballada – 1) Az afro-amerikai zenében is elterjedt népies énekforma. Szorosankapcsolódik a blues-formához, szövegileg azonban kötöttebb annál. A néger ballada-költészet sok hasonlóságot mutat az európai ballada-formával: rendszerint sok szakaszból álló, drámai hangvételű elbeszélés. Zeneileg az azonos dallam strófánkénti ismétlődése a strófikus variáció kialakulásához vezetett. A strófikus variáció a jazz alapvető forma-sémájának (A-Avar₁-Avar₂-Avar_x-A) legfontosabb előzménye. 2) Jazzballadának neveznek néhány különleges szépségű, egészen lassú tempójú darabot. (Body and Soul, My Funny Valentine, Lotus Bud stb.)” (Gonda János (1965): Jazz. Történet, elmélet, gyakorlat. Zeneműkiadó, Budapest. 293. oldal)