Steinitz András István: A jazz társadalmi üzenetéről IX. – Schneider Péter gondolatai

Schneider Péter a Mizar Zenekar jazz-pop gitárosa. A Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja, valamint a D1 Televízió zenei szerkesztője. (1) Schneider Péter zenészi pályaválasztását egyéni érzelmi tényező, a zene szeretete határozta meg. Nem családi indíttatásból, és nem is egzisztenciális megfontolásból lett zenész. A családjában „kakukktojás”, hiszen nincsen más zenész a családjában. Véleménye szerint sokszor a „zenészi genetika” is számít; a zenész felmenők rendkívül fontosak tudnak lenni egy leendő zenész pályaválasztásában. Kezdetben fafúvósokon játszott (először furulyát tanult, majd klarinétozott, klasszikus és népzenét játszva), majd a gitárra váltott, amin ma is játszik. Az Erkel Ferenc Zeneiskola (más néven Postás Zeneiskola) nagy hatást gyakorolt rá, ahol Birta Miklós és Juhász Gábor voltak a tanárai. Kérésére szülei ebbe az iskolába íratták, mert közel volt édesanyja munkahelyéhez. Ezt nem is bánta meg, hiszen kiváló zenei képzést kapott. E zeneiskola az óta már megszűnt.

Schneider Péter nem tisztán jazzt, hanem inkább egy jazz közeli stílust játszik. Jazz-pop gitárosnak vallja magát. Közönsége főként a harmincas éveikben járó, illetve egyetemista fiatalokból áll. Véleménye szerint általában a hazai jazz közönségben az ötvenes éveiben járó értelmiségi férfiak jellemzőek többnyire; ennyiből neki „fiatalosabb” a közönsége. Úgy gondolja, hogy egyrészről a közönsége, másrészről az említett ötvenes éveiben járó réteg egyaránt a jazz műfaj „tudatos fogyasztóinak” mondhatók. Ezen jazz-kedvelők egyrészt aktívan érdeklődnek a műfaj iránt, másrészt tudatos zenehallgatási szokásaik vannak, harmadrészt rendszeresen járnak koncertekre.

A Psalmus Humanus Egyesület keretében készültek tanulmányok az improvizáció és az agyműködés összefüggéseiről. E kutatások alapján az improvizáció jelentős (serkentő) hatást gyakorol az intellektuális képességekre. Az improvizáció speciális agyi tevékenység. Alapvető adottság is kell a jó improvizációhoz, de ugyanakkor fejleszthető készség is. A magyar népzenében is jellemző az improvizáció, ellenben a klasszikus zenében nem annyira, leszámítva a barokk zenét, amely bizonyos mértékben és keretek között szintén teret enged a rögtönzésnek. A mainstream jazz zenében az improvizáció az egyik legfontosabb zenei elem. Természetesen vannak klasszikus zenei alapok, de az előadó improvizációja kiemelten fontos zenei elem. Ezért a jazz esetében az élő zenei előadás adja meg a műfaj karakterét, varázsát. A lemez a jazz világában ma már inkább az archiválás része. A rögtönzés (improvizáció) a koncerteken rendkívül fontos; a zenésznek kvázi önmagát kell feldolgoznia. A zenészek improvizációja így mindig egyedi, meghökkentő, kvázi „poén” is lehet.

Schneider Péter a Suli Jazz című filmet rendezte, zenéjét pedig ismert szerzők műveiből és László Attila kompozícióiból és feldolgozásaiból állította össze zenésztársaival. A film lényege, hogy egy kísérletet végeztek a Teleki Blanka Gimnázium 11/B osztályában arról, „Hogyan vegyük rá a fiatalokat a jazz-hallgatásra?” A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem László Attila által vezetett Big Bandjének előadását hallgatták meg a diákok. (2) A srácok számára többek között egy ismert népdalt adtak elő, ami egyik részét képezte az előadásnak. Ezen kívül Big Band mű részleteket mutattak be nekik, szemléltetve a különböző hangszer szekciók szerepét és működését a zenekaron belül. 58 perces filmfelvétel készült minderről, amit egy tévéműsorban adtak közre. Ez gyakorlatilag egy oktatási projekt volt. Minderre egy párizsi koncertsorozat volt a modell, amit a filmes megvalósításhoz adaptáltak.

Az Európai Jazz Hálózat (Europe Jazz Network) éves közgyűlésén volt kint Schneider Péter Glasgowban, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagjaként. Véleménye szerint probléma, hogy az európai jazz közönség kezd eltűnni; nincs igény, nincs kereslet a szakmára, a műfajra. Nincs összeurópai összefogás, csak nemzeti vagy regionális (például skandináv) együttműködés az európai jazzéletben. Véleménye szerint ebből a helyzetből az EU-s pályázatok segítségével kellene kitörni, és ez által támogatni az ismeretlen tehetségeket.

Schneider Péter szerint alapvetően hűséges, lojális közönsége van. Ennek körülbelül 30 százaléka visszajáró ismerős, 10 százaléka meghívott ismerős, 30 százaléka külföldi vendég és a fennmaradó körülbelül ugyancsak 30 százalék új arcnak számít, akikből később visszajáró vendég is lehet. Közönségével a kapcsolatot a Mizar Zenekar hivatalos weboldalán, valamint a Facebookon tartja. Előbbi esetén a vendégkönyv egy kommunikációs eszköz, amit ritkán használnak, így a hivatalos weboldalnak kisebb a szerepe a közönséggel való kommunikációban. Utóbbi esetében viszont hangsúlyos a szerep: a Facebook közösségi oldal segítségével rendszeres, interaktív kommunikációt alakított ki közönségével Schneider Péter.

A lényeg, hogy a közönségnek módja és lehetősége nyíljon megismerni a zenét, hogy azután döntést hozhasson róla. Mivel a közönség tagjainak nagyobb hányada nem tudatos fogyasztó, vagyis nem keresik a minőséget – hanem abból szelektálnak, amit a populáris média eléjük tár – ezért nehézséget jelent eljuttatni hozzájuk a zenét, hogy azután arról, mint nézők vagy hallgatók véleményt alkothassanak. A kötelező tanórában tartott rendhagyó zeneóra éppen ezért ígéretes út, hiszen a szabadon látogatható előadásokra nem mennek el a diákok, mivel nincsen információjuk azokról, vagy előítéletesek azokkal szemben – véli Schneider Péter. Fontos, hogy a zenésznek úgy kell zenélnie, hogy az belülről jöjjön, ne vélt vagy valós elvárások befolyásolják. Itt két fogalmat szükséges tisztázni. Egyik a zeneművészet, amely értékteremtést és értékmegőrzést foglal magában. Másik a zeneipar, amely profitot termelő zenei produkciót, zenei üzletet jelent. Schneider Péter zeneművészként határozza meg önmagát. Ugyanakkor a két szféra között van átfedés, három okból is.

1.) az egyedi, minőségi zene nehezen produkálható újra (ez nem kedvez a zeneiparnak, mert ott a kiszámíthatóságra apellált, a „sablonos tömeggyártással” előállított zenei termék lesz rentábilis: ebben az esetben felértékelődik a zeneművészet szerepe);

2.) az állam feladata, hogy a hazai zenei értékeket ápolja, támogassa, megőrizze. Üzleti érdekek nem befolyásolják, hiszen nem magánpénzből támogat, hanem közpénzből, így a támogatás közérdek. Az állam az adófizetők pénzéből támogatja a kulturális értékeket, így például a zeneművészetet. A zeneipar önmagát képes eltartani és annak támogatása nem feltétlenül közérdek, csak ha olyan zenei produktum születik, amely nem csak profitot termel, de mellesleg még zenei értéket is hordoz. Ez az a bizonyos átfedés a zeneművészet és a zeneipar között. Ha tehát az állam nem támogatná a kulturális értékeket, mivel azok piaci alapon nem képesek önmagukat eltartani, akkor a hazai zenekultúra veszélybe kerülne – mondja Schneider Péter.

3.) a zeneiparban a reprodukálhatóság a fontos (profitot az újra meg újra előállítható, és tömeges mértékben eladható termékek hoznak). Magas minőségi mérce esetén nehézséget okozhat a zeneiparban, hogy ez további kiadványoknál is megvalósuljon, ezért általában a zeneipari termékeket középszerű szinten állítják elő. Ezzel természetesen a tudatos, igényes fogyasztót nem szolgálják; ők azonban kisebbségben vannak, és nem ehhez a mércéhez igazítják fogyasztási szokásaikat.

Schneider Péter szerint a hazai zeneművészeti támogatás rendszere a következőképpen néz ki:

1.) A 2010-es kormányváltás előtt a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) keretében 17 kuratórium volt, minden kuratórium 10-10 kurátorral működött, és volt külön kuratóriuma a zenei témakörnek. Jelenleg 7 kuratórium működik szintén 10-10 taggal, azonban már nincs önálló zenei szakkollégium. Előadóművészi szakkollégium működik, amely magában foglalja a zenei témakört, de emellett a színházat, a táncot és a cirkuszművészetet is. Ezért a zenei témával foglalkozó kurátorok száma – és ezzel együtt a ráfordítható pénzalap is – arányosan csökkent. A 2010-es kormányváltás előtti felállásban 5 kurátor szakmai ajánlás alapján és 5 kurátor pedig miniszteri kinevezéssel kapott mandátumot. A 2010-es kormányváltás előtt jazz kurátor volt Zsoldos Béla és Babos Gyula.

2.) Az Artisjus Szerzői Jogvédő Hivatal Egyesület, mint a jogdíjakat kezelő alap működik. A jogdíjbefizetésekből csoportosított támogatási célokra, amelyet az Egyesület mellett működő alapítvány osztott ki. Az Artisjus Egyesület elnöki tisztségét először Bródy János töltötte be 20 éven át (1992-2012), majd idén Victor Máté vette át az elnöki pozíciót.

3.) Az Előadóművészek Jogvédő Alapja (mint szakmai egyesület) elsősorban az előadói jogdíjbefizetésekből tartja fenn magát, és az Artisjus Egyesülethez hasonlóan ebből a tőkéből nyújt támogatást. Mindkét szervezet elsősorban elosztója ezeknek a jogdíjaknak, amelyeket a szerzőknek és az előadóknak, mint jogosultaknak folyósítanak. Az új rendelkezés alapján a korábban az Artisjus és az EJI által nyújtott támogatási alapok az NKA-hoz kerülnek befizetésre, és az NKA, egy új kuratóriumot létrehozva ebből a pénzmagból nyújt majd további támogatást. Schneider Péter szerint jelenleg bizonytalan a hazai zenei támogatás rendszere (ezzel együtt az elnyerhető pályázati források is), mert az új NKA-kuratóriumi felállás alapján nem lehet tudni, hogyan, milyen szempontok szerint osztja el a pályázati pénzeket az NKA, illetve melyik szakirány tudja jobban és melyik kevésbé jobban képviselni és érvényesíteni érdekeit. Schneider Péter szerint a zenei szakkollégium összevonása más témájú szakkollégiumokkal megnehezíti a hazai jazz-zene finanszírozását.

4.) A hazai zeneművészeti támogatás negyedik aspektusa a külön erre a célra létrehozott szakminiszteri keret. A szakminiszteri keretet a rendkívüli projektek támogatására hozták létre, ahová rendhagyó pályázatot lehet benyújtani, és csak indokolt esetben nyújt támogatást.

A Magyar Jazz Szövetség – több szakmai szervezettel együtt – ajánlást tett a 2010-ben hivatalba lépett kormánynak a jazz támogatási rendszerének hatékonyabbá, kedvezőbbé tételére. A kormány megfontolta az ajánlatot, néhány pontot alkalmazott is belőle. Ugyanakkor még nem kommunikált a Magyar Jazz Szövetség felé értékítéletet az ajánlások kapcsán, vagyis még nem véleményezte azt. A párbeszéd a mai napig nem zárult le, egyeztetés van folyamatban. Schneider Péter véleménye szerint szakmai összefogásra és egységes szakmai támogatási rendszerre lenne szükség a hazai jazzélet hatékonyabb finanszírozásának megvalósításához.

Manapság az internet és az mp3-as zeneformátum ugyan markáns szerepet tölt be a zenehallgatási szokások körében, de ennek ellenére a jazzt ma is sokan lemezről hallgatják. (3) Schneider Péter elsődleges bevételi forrása a koncertbevétel (jegyeladások után). De ez nem elégséges forrás, kellenek mellé támogatások. A koncertbevételhez képest a lemezeladásból származó bevétel elenyésző. (4) A lemez tehát meghatározó PR fogás, ezért nem fog teljesen eltűnni a kis példányszámban kiadható (és eladható) rétegzenék miatt. A Mizar Zenekar és főként kiadója, a Beagle Beat Records javarészt célzott (direkt) marketing eszközöket használ a közönség megszólításához, az együttes lemezeinek eladásához. (5) Ilyenek például a különféle szaklapok, médiumok megkeresése, valamint a tudatos fogyasztók megszólítása interneten, a YouTube-on, a Facebook-on, vírusvideókon (6), szakportálokon, internetes és egyéb rádiókon keresztül. (7)

Schneider Péter szerint a dömpingmédiát (tömegmédiát, például a kereskedelmi televíziókat) nem lehet bevonni a hazai jazz hirdetési csatornái körébe. Ezekben a médiumokban elenyésző a valódi érték; a közvetített kulturális termékek tömegtermékek tömegfogyasztóknak – véli Schneider Péter. A tudatos fogyasztó ellenben nem ilyen. Ő tudatosan keresi a művészileg valóban értékes zenéket. Ebben az esetben – jelen esetben a tudatos jazzfogyasztók részére – szinte csak a közszolgálati és közösségi média közvetít művészileg értékes zenéket. Schneider Péter közönsége egyrészről a tudatosság mentén értékelhető, melyhez szorosan kapcsolódik az érdeklődők számára adott értesítés az egyes koncertekről. Másrészről a Facebook közösségi oldalon keresztül közzétett információk is segítik a közönség tájékozódását, formálódását. Harmadrészt pedig „a puding próbája az evés” alapon számos érdeklődő „belekóstol” egy-egy koncert alkalmával a Mizar zenéjébe. Ha megtetszik nekik a zene, ismét mennek majd koncertekre. Idővel ily módon toborozható újabb visszajáró közönsége az együttesnek.

Schneider Péter úgy véli, hogy „idehaza minden elkésett.” Általában a zenére nem jellemző az internetes letöltés. Főleg a fizetett (legális) letöltés nem jellemző, de ugyanakkor már elérhető. (8) Ez valószínűleg az érdeklődők vadászszenvedélyéből ered („kezemben, amiért fizettem”). Nyugaton – ellentétben a hazai gyakorlattal – az elektronikus kiadás (fizetett (legális) zeneletöltés) már bejáratottan működik. Másik érdekesség, hogy a Skót Nemzeti Big Band (amit Tommy Smith szaxofonos vezet) eklatáns példája annak, hogy egy állam képes támogatni a jazzt, ha van hozzá politikai akarata. (Az együttes neve is jól mutatja ezt: „Nemzeti”) Ráadásul Skóciában néhány éve alapítottak nemzeti egyetemet a jazzművészetnek, sőt az angol parlamentben van olyan képviselő, aki jazz zenész. Sajnos Magyarországon ez még gyerekcipőben jár – mondja Schneider Péter –, az érdekegyeztetési kultúra idehaza bő lemaradásban van még a nyugati színvonalhoz képest. Magyarországon egyszerűen nincsen hosszú távú projektfinanszírozási lehetőség; így viszont nem is lehet finanszírozni egy tőkeigényes szakmát, mint például a jazzművészetet – véli Schneider Péter. Legalább 5 éves periódusban, az oktatásban viszont inkább 10-15-20 évnyi időtávban kell gondolkodni ahhoz, hogy a jazz szakma finanszírozása, fenntarthatósága megoldott legyen. Ehhez pedig nagy ívű politikai (közpénzügyi) támogatásra van szükség. E nélkül forráshiányt szenved a szakma, ami manapság nagy problémát jelent Magyarországon a jazzművészetnek.

Hivatkozások

(1) Az interjú 2012. április 10-én készült. További információ a zenekar weboldalán található: http://www.mizarmusic.hu/

(2) „Big band – nagyegyüttes, általában 10-20 főnyi jazz-zenekar. Mint jellegzetes zenekari forma különösen a swing-korszakban játszik fontos szerepet. A swing stílusú big band melodikus és ritmikus részlegből („szekcióból”) áll. A melodikus jellegű fúvós-szekció további két csoportra, a szaxofon- és a rézkórusra tagolódik. A szaxofon-kórus rendszerint két-három alt-, egy-két tenor- és egy baritonszaxofonból áll. A rézkórusban általában két-három trombita és egy-két pozan szerepel. A ritmus-szekció összetétele: zongora, bőgő, dob, esetleg gitár.” (Gonda János (1965): Jazz. Történet, elmélet, gyakorlat. Zeneműkiadó, Budapest. 294. oldal)

(3) Az aranylemez minősítést – popzene esetében – 3000-es példányszámban eladott lemeznél lehet megszerezni. Ez a minősítés a jazz albumok esetében 1000 eladott lemez után jár.

(4) (I.) Például egyes művészek bevételeinek 70-80%-a koncertjeik jegyeladásaiból származik, a fennmaradó bevételi forrásaik pedig a lemezeladásaikból, mint PR eszközből. (II.) Egy másik érdekes példa: Japánban a lemez elsősorban már csak PR eszköz, de a marketing szakemberek olyan megoldásokon törik a fejüket, mint amilyen például a pen drive-on átadott hangzóanyag.

(5) A Mizar Zenekar 2007-ben jelentetett meg egy magyar nyelvű albumot, melynek 500 példánya már elfogyott. A 2009-es angol nyelvű lemezük 300 példányából maradt még el nem adott album. A tengerentúlon is adtak el lemezeket, főleg ez utóbbiból.

(6) A vírusvideók rövid internetes videók, melyek exkluzív tartalommal rendelkeznek. Általában a turnék ritka képeit tartalmazzák, amik máshol nem érhetők el. Kvázi „kulisszatitkokat” bemutató rövid videók.

(7) A zenekar számait például 60-70 rádióban sugározzák.

(8) Egy kiadó szerint idehaza még mindig több a bevétel a lemezeladásból, mint a fizetett internetes zeneletöltésekből.