Steinitz András István: A jazz társadalmi üzenetéről II. - Társadalmi megbecsültség

A következő szemelvényeket az amerikai jazztörténet klasszikus időszakából, a jazz chicagói fénykorából idézem. Ebben az időszakban megélhetési okokból számos fekete települt a déli államokból Chicagóba, ahol bízva a jobb munkalehetőségben tömegével telepedtek le a déli bevándorlók. Ekkor bukkant fel e „chicagói telepesek” között egy rendkívül tehetséges zenész: Louis „Dippermouth” Armstrong is, aki briliáns zenei érzékével kápráztatta el Chicago, a „szeles város” jazz iránt érdeklődő közönségét. Michael Jacobs (1999) minderről így ír: „Az Amerikai Egyesült Államok déli államaiban a húszas évekig nem volt valamirevaló ipar. A vidéki fekete népesség nagy része még mindig éhbérért dolgozott a cukornád- illetve gyapotföldeken, amelyek egy fehér „gazda” (master) tulajdonában voltak. Néhányuknak volt egy kis földdarabja, amelyen azután megpróbálták megtermelni a napi szükségletüket. Kunyhókban laktak (cabin), amelyet könnyen fellelhető, egyszerű anyagokból tákoltak össze. Ha volt egy kordéjuk vagy egy öszvérfogatuk, már módos embernek számítottak. Egy rossz mezőgazdasági év, amilyen például a kilencvenes években a gyapotot megtámadó bogár (boll weewill) megjelenése miatt többször is előfordult, a mindennapi létüket veszélyeztette” (1) – írja Jacobs, majd így folytatja: „Ezrek vándoroltak a néhány déli nagyvárosba, ahol kialakult belőlük a fekete proletariátus. A jobb állások megszerzését lehetetlenné tette a képzettség hiánya. Csak annyit tehettek, hogy elfogadtak minden olyan állásajánlatot, munkalehetőséget, amelyre a fehérek nem pályáztak, mert azok megerőltetők vagy veszélyesek voltak, vagy pedig rosszul fizették őket. A déli vasútvonalakat kizárólag fekete „munkacsapatok” (work gangs) építették fehér felügyelőkkel, az égető napon vagy a zuhogó esőben végzett kínzó robotot azzal próbálták elviselhetőbbé tenni, hogy a kalapácsütések ritmusára énekeltek, amikor a szegeket a talpfába verték” (2) – írja mindezt a szerző. Michael Jacobs így folytatja e munkaerő-vándorlás leírását: „A déli államok afro-amerikai népességének nagy népvándorlása a századforduló után kezdődött, és az 1914-es európai háború kitörése után hihetetlen méreteket öltött. Az Amerikai Egyesült Államok kinyilatkoztatta semlegességét, ám eközben mozgósított is, hogy minden esetre felkészülhessen. A Szövetségesek oldalán harcoló „önkéntes csapatokat” is felállítottak. Mindezek miatt mind több munkaképes férfi hiányzott a gyárakból, ahol viszont növelni kellett a termelést, hogy fedezhessék a háborús árucikkek iránti keresletet. Ehhez jött még, hogy 1910-től érezhetően csökkent az európai emigránsok száma, amihez többek között a megszigorított bevándorlási törvények is hozzájárultak. Hirtelen megnőtt a szabad állások száma, amelyeket a déli államok színes bőrű polgárai elfoglalhattak. 1914 és 1918 között négyszázezren hagyták el szülőföldjüket, hogy New Yorkba, Philadelphiába vagy Detroitba telepedjenek át, vagy éppen Chicagóba, ahol 1910-ben csak negyvenezer fekete lakott, de 1920-ban már több mint százezren voltak. (3) „Valamennyien ugyanabból a déli régióból származtak, és azért jöttek Chicagóba, hogy javítsanak életkörülményeiken.” (4) A munkásokkal együtt mentek oda azok is, akik abból éltek, hogy szórakoztassák az előbbieket a nehéz napi műszak után. Közönségük a délinél fizetőképesebb volt, így nem szűkölködtek a fellépési lehetőségekben. A chicagói „Southside”-on, a déli városvégen hamarosan számtalan táncterem és kocsma nyílt, amelyekben jazzmuzsikára táncoltak, vagy egy krigli sör mellett csak hallgatták a zenét. Az éttermeknek saját zenekaruk volt, a biliárdszalonokban egy trió vagy egy szóló zongorista játszott háttérzenét. 1920 és 1925 között a New Orleans-i jazzmuzsikusok krémje Chicagóban dolgozott. A legkiválóbb zenészek – King Oliver, Freddie Keppard, Kid Ory, Johnny Dodds, Baby Dodds, Barney Bigard, Buster Bailey – telepedtek le „Windy City”-ben” (5) – írja Michael Jacobs.

A munkaerő-vándorlás és a migráció, mint gazdaságszociológiai jelenségnek a hatása a fentebbi szemelvények alapján is érzékelhetően szemlélteti a kezdeti amerikai jazz formálódását. A szemelvények – a korabeli fekete népesség társadalmi és munkaerő-piaci státusán keresztül nézve – sematikus gazdaság- és társadalomtörténeti képet adnak az Egyesült Államok nagyjából 1890 és 1925 közötti időszakáról. Témánk szempontjából azonban a jazz műfaj gazdaságszociológiai értelmezését kell szemügyre vennünk. Azt kell a vizsgálat középpontjába állítanunk, hogy az afro-amerikai polgárokra vonatkozó társadalmi-gazdasági tények (kiszolgáltatottság a státusjogok és a munkaerő-piaci lehetőségek területén), hogyan befolyásolták zenéjük fejlődését, illetve mindez hogyan hatott vissza mindennapi életükre. A kérdés, hogy mi a társadalmi üzenete a jazznek? Véleményem szerint a műfaj – az idézett szemelvények szerint – kifejezte, reprezentálta a fekete amerikai polgárok jobb élethez, biztosabb szociális körülményekhez, stabilabb egzisztenciához való jogát (6) – összességében a nagyobb társadalmi megbecsültség iránt érzett vágyukat és küzdelmüket.

E dolgozat keretében nincs mód ennek teljes körű tárgyalására. Az eddigi jazztörténeti szemelvényekből kiolvasott gazdaságszociológiai jelenségeket két ponton kívánom kiegészíteni: egyrészről Louis Armstrong jazztörténeti klasszis életútjának rövid, a társadalmi megbecsültség fogalmához kapcsolódó megemlítésével, másrészről pedig e szociológiai fogalom Bartus Tamás (2009) véleménye szerinti hivatkozásával. Utóbbi segítségével kívánom az eddigi, illetve az Armstrongról szóló szemelvényeket szociológiai szempontok szerint értelmezni.

Louis „Dippermouth” Armstrongról, a legendás trombitajátékosról (7) Michael Jacobs a következőképpen ír: „Játékmódja sokáig stílust teremtett; ő volt az első jazzmuzsikus, akit megismert a világ, így teljes joggal lehetett sztárnak nevezni. 1932-ben európai turnén vett részt, és legjobban Angliában ünnepelték; első önéletrajzát Swing That Music címmel már 1936-ban megjelentette. Példátlan karrierjének alapkövét a húszas években Chicagóban rakta le. Karrierje a „tányérmosóból milliomos” típusba (from rags to riches) tartozik, amit az amerikaiak azért szeretnek, mert azt sugallja nekik, hogy a „nagy amerikai álom” valósággá válhat, hogy a szabadság és a korlátlan lehetőségek országában saját erejéből bárki viheti valamire. Armstrongnak már születésnapja is szimbólumértékű (persze ha valóban akkor született (8)): 1900. július 4-e (9) volt az első „függetlenségi nap” az új évszázadban. Armstrong New Orleans nyomornegyedében jött világra, a back o’ townban, ahol a szegények legszegényebbjei éltek. Apja röviddel a fiú megszületése után elhagyta anyját. Armstrong úgy emlékezett erre, hogy nagy veszekedés volt, apja elköltözött és „a lakással együtt asszonyt is cserélt.” (10) Louist először nagyanyja nevelte, majd édesanyja magához vette. Mayann Armstrong egymás után jó néhány férfival élt együtt, akik a gyermek életében mind „mostohaapa” szerepet játszottak. (…) Elegendő pénz sohasem volt a házban. Armstrong az utcagyerekek jellegzetes életét élte: minden alkalmat megragadott, hogy pár centet keressen. Elemi iskolába járt – ami akkoriban egy fekete gyerek számára egyáltalában nem volt magától értetődő –, az igazi iskolája mégis az utca volt, ott került a zenével is kapcsolatba. Tizenkét éves korában egy quartettel járta az utcákat: „Hogy kik énekeltek a kvartettben? Little Mack volt a szólista, aki később New Orleans egyik legjobb dobosa lett. A basszistát Sidneynek hívták (mi magunk között csak ’Krumpliorrnak’), Happy Bolton meg, akinek ’Róka’ volt a gúnyneve, fantasztikus dobos volt” (11)” (12) – írja Michael Jacobs helyenként Armstrong önéletrajzi írását idézve.

Bartus Tamás (2009) a következőket írja a társadalmi megbecsültség Max Webertől származó fogalmáról: „Nyilvánvaló, hogy az emberek egyik végső célja (13) anyagi jólétük előmozdítása. A klasszikus szociológiai hagyomány üzenete az, hogy az embereknek még másfajta céljuk is van. Ez a másik cél Webernél a társadalmi megbecsültség kivívása. (…) Ennek megfelelően a szociológiai elméletek, magyarázatok egyik megkülönböztető ismérve az a feltételezés, hogy az emberek nemcsak anyagi jólétre, hanem társadalmi megbecsültségre (…) törekvő racionális lények” (14) – írja Bartus Tamás. Majd alább így folytatja: „A társadalmi megbecsültség az olyan érthető fogalmakhoz kapcsolódik, mint az elismerés, tisztelet, státusz, presztízs.” (15) Majd pedig ezt olvashatjuk könyvében: „Számos példa mutatja, hogy az emberek másokéhoz hasonlítják saját fizetésüket, házukat, kocsijukat. Az összehasonlításokból kialakuló rangsort státuszhierarchiának, a rangsorban elfoglalt helyet pedig státusznak nevezhetjük.” (16) Véleményem szerint a szemelvényekben megírt társadalmi körülmények, a nehéz munkaerő-piaci helyzet, az alacsony bérek – melyek között kiszolgáltatott helyzetben éltek az afro-amerikai emberek –, mind arra ösztönözték a fekete népességet, hogy vívjanak ki maguknak nagyobb elismerést, tiszteletet az amerikai társadalomban. Úgy látom, hogy Louis Armstrong személyisége példaként értékelhető e társadalmi küzdelem színterén. Kemény elhatározással és elszántsággal érte el mindazt, aminek során világhírű trombitás és énekes lett. Kezdve a new orleans-i nyomornegyed „utcazenészi” és kemény fizikai munkával töltött éveitől a Mississippin való hajós zenélésen át Chicagóig, majd a new york-i lemezfelvételekig (17) – élete és zenei pályafutása az afro-amerikaiak társadalmi megbecsültségéért vívott harcának egyik szimbóluma lett. Véleményem szerint a jazz zenét a feketék e társadalmi célkitűzésének jelképeként lehet értékelni. A feketéknek a jazz volt az a „szociológiai” eszköz, amivel hangot adtak azon kollektív követelésüknek, hogy ők is jogosultak arra a társadalmi státuszra, ami a többségi (fehér) társadalomnak már megadatott.

Hivatkozások

(1) Jacobs, Michael (1999): Fejezetek a jazz történetéből. Gemini Budapest Kiadó és a Rózsavölgyi és Társa közös kiadása. (Eredeti cím: All that jazz. Die Geschichte einer Musik. Philipp Reclam jun., Stuttgart, 1996. Fordította: Simon Géza Gábor) 41-42. oldal (dőlt betűs kiemelések az eredetiben)

(2) Jacobs (1999): 42. oldal (dőlt betűs kiemelések az eredetiben)

(3) Jacobs (1999) hivatkozik: Az adatokat Steiner, John: Chicago című könyve alapján idézi Hentoff, Nat / McCarthy, Albert (szerk.): Jazz. London, 1977, p. 137-169, ez az adat p. 140. (e lábjegyzet dőlt betűs kiemelései az eredetiben)

(4) Jacobs (1999) idézi: All of them was from some part of the South and had come to Chicago to better their living – mondta Big Bill Broonzy. In: Hentoff / McCarthy: i. m., p. 140. (e lábjegyzet dőlt betűs kiemelései az eredetiben)

(5) Jacobs (1999): 42-43. oldal

(6) A „jobb élethez, biztosabb szociális körülményekhez, stabilabb egzisztenciához” való jog alatt nem tételes jogot értek, hiszen ennek akkoriban még nem volt törvényes garanciája. Itt a fekete amerikai polgárok társadalmi küzdelmére gondolok, amit nagyobb társadalmi megbecsültségük eléréséért, polgári és szociális jogaik kivívásáért tett erőfeszítésnek látok.

(7) „A Dippermouth, aminek „Merítőkanálszájú” a jelentése, Armstrong gúnyneve volt.” (Jacobs (1999): 34. oldal)

(8) „A színes bőrű, a jazz hőskorszakában működő, a társadalom alsó rétegeiből származó zenészek életrajzával kapcsolatban mindig akadnak ilyesfajta bizonytalanságok, leginkább a születés időpontját illetően” – írja Jacobs (1999): 16. oldal – majd lábjegyzetben így folytatja: „Így például Louis Armstrong születésnapját is homály fedi. Armstrong maga 1900. július 4-ét adta meg születési dátumául, de egyes források szerint csak 1901. augusztus 4-én jött a világra.” (Jacobs (1999): 16. oldal)

(9) Jacobs (1999) hivatkozik: Shapiro, Nat / Hentoff, Nat (szerk.): Hear Me Talkin’ to You. Harmondsworth, 1973, p. 18., 2. jegyzet

(10) Jacobs (1999) idézi: Armstrong, Louis: Mein Leben in New Orleans. Hans Georg Brenner fordítása. Reinbek bei Hamburg, 1962, p. 6.

(11) Jacobs (1999) idézi: Armstrong (1962): i. m., p. 25.

(12) Jacobs (1999): 44-45. oldal (dőlt betűs kiemelések az eredetiben)

(13) „Különbséget kell tennünk instrumentális és végső célok között. Végsőnek nevezünk egy célt, ha annak elérése önmagában is fontos. Instrumentálisnak nevezünk egy célt, ha annak elérése csak azért fontos valakinek, hogy valami mást érjen el vele.” (Bartus Tamás (2009): Magyarázatok és elméletek a szociológiában. Egy problémaorientált megközelítés. Aula Kiadó. 55. oldal (dőlt betűs és félkövér kiemelések az eredetiben))

(14) Bartus (2009): 54. oldal

(15) Uo.: 56. oldal (dőlt betűs és félkövér kiemelések az eredetiben)

(16) Uo.: 57. oldal (dőlt betűs és félkövér kiemelések az eredetiben)

(17) Armstrong pályájának egyes mozzanataihoz lásd: Jacobs (1999): 44-55. oldal