Romantikus fúvóskvintettek

Első látásra kissé anakronisztikusnak tűnhet, hogy 19. századi zeneszerzők fúvóskvintettet írjanak, mivel a kamarazene eme ága meglehetősen háttérbe szorult már a romantika korában. A Les Vents Français kvintett legújabb lemeze azonban éppen arra mutat rá, hogy – bár valóban periférikus műfaja volt ez a romantikának – azért születtek figyelemre méltó művek erre a hangszer-összeállításra is. Akik pedig megmutatják August Klughardt (1847-1902), George Onslow (1784-1853) és Louis Spohr (1784-1859) ismeretlen alkotásait, mindannyian hangszerük jeles képviselői, mondhatnánk, hogy egy képzeletbeli világválogatott tagjai: Emmanuel Pahud fuvolán, Paul Meyer klarinéton, François Leleux oboán, Gilbert Audin fagotton, Radovan Vlatkovič pedig kürtön játszik, a lemez utolsó művében pedig az oboa helyett Éric Le Sage zongorajátékát halljuk. 

Kovács Ilona

A három darab közül kétségtelenül Klughardt műve a legkonzervatívabb, a leginkább közösséget mutató W. A. Mozart (K. 452) és Ludwig van Beethoven (op. 16) hasonszőrű művével. 1898 körül keletkezett kompozícióját már a 20. században (1901-ben) mutatták be, talán ezért is hat meglepőnek és kissé idejétmúltnak a sok imitáció. A tételek mindegyikére jellemző ugyanakkor a nagyon finom és cizellált hangzás, melyet az öt fúvósművész érzékenyen és érzelemgazdagon interpretál. Ha a koronavírus is úgy akarja, akkor Klughardt C-dúr kvintettjét (op. 79) élőben is meghallgathatjuk majd előadásukban a Zeneakadémia Nagytermében 2021 áprilisában.

A francia anyától és angol apától született George Onslow (innen a keveréknév) hírneve saját korában vetekedett Hector Berliozéval, mára azonban már Klughardthoz hasonlóan az ő műveinek előadása is inkább kuriózum, semmint napi gyakorlat. Pályája érdekesen indult: tehetős szüleinek köszönhetően a kor legjobb tanárainál tanult zongorázni, Jan Ladislav Dusseknél Hamburgban és Johann Baptist Cramernél Londonban. 22 évesen mégis úgy döntött, hogy nem zongoraművész, hanem zeneszerző szeretne lenni. Hihetetlenül termékeny alkotó volt, aki a versenyművek kivételével minden műfajban szorgalmasan alkotott. Legközelebb a kamarazene állt hozzá, vonósnégyesből például több, mint hetvenet írt. 20. századi újrafelfedezését pedig éppen annak a műnek, az F-dúr fúvóskvintettnek (op. 81) köszönheti, ami lemezünkön hallható.

 

A három darab közül vitán felül Spohr darabja a legkiegyensúlyozottabb. Szerette az izgalmas és újdonságnak ható hangszerkombinációkat és előszeretettel kísérletezett új előadói csoportosításokkal. Ő írta például az első nonettet (amiben kilenc hangszer játszik együtt: egy fúvósötös, egy vonóstrió és egy nagybőgő), de írt versenyművet vonósnégyes-szólistákra és két zenekart foglalkoztató szimfóniát is. 1820-ban írta c-moll fúvóskvintettjét, melyben a hagyományos fúvósötös oboáját zongorára cseréli. Minden bizonnyal nagy szerepet játszott hangszerválasztásában Spohr eredetileg hárfa-, később zongoraművész felesége is. Spohrné nagyszerű zongorista lehetett, mivel a mű hihetetlenül nehéz. Nagyon virtuóz, másrészt egyáltalán nem zongoraszerű, aminek talán az is az oka, hogy Spohr nem tudott jól zongorázni. Alan Walker immár magyarul is elérhető Chopin-könyvében írja, hogy a lengyel zongoraművész számos alkalommal játszotta e kamaraművet Varsóban. Feljegyezték, hogy a mű egyik előadása során – immár 1830-ban – Chopin megjegyezte, hogy a mű nagyszerű, de vannak helyek, ahol egyszerűen lehetetlen jó ujjrendet találni. Éric Le Sage azonban mégis rátalált a megfelelő ujjrendekre. Játékán egyáltalán nem érezni a technikai nehézségeket, sőt, van ideje az érzékeny tagolásra, a pillanat inspirálta agogikákra, és a sokszínű dinamikai árnyalatok létrehozására. Mindebben partner a másik négy muzsikus is, játékuk pedig hitet tesz amellett, hogy a fúvósötös műfaja nem kizárólag a bécsi klasszika privilégiuma.

 

Kiadó: Warner Classics

Katalógusszám: 0190295285685