„Res severa verum gaudium”

Az Andris Nelsons irányította lipcsei Gewandhausorchester 2017-ben igencsak színes, Dvořák és Smetana műveit bemutató koncertjét az Accentus jelentette meg DVD-n. A kiadványt Fittler Katalin ismerteti.

Fittler Katalin

Andris Nelsons – Leipzig – From the New World: ez virít fehéren három sorban a borítón. Köztük, feketével, további fontos információk: Gewandhausorchester – Kristine Opolais – Antonín Dvořák. Ami egyszerre hirdeti a lényeget, és sejtteti: más is szerepel a felvételen. Sőt, „mások”, mert a szinte szerzői est programjába egy Smetana-ária ékelődik (a Dalibor című operából).

Az Othello című koncertnyitánnyal (Op. 93) kezdődik (amely eredetileg három nyitány ciklusának befejező darabja volt), majd Opolais énekel (Dal a Holdhoz a Ruszalkából és az E dalokra tanított anyám, a Cigánydalok ciklusból), zenekari közjáték (Polonaise a Ruszalkából) után a Smetana-áriát, és ismét a Ruszalkából, utána az Újvilág-szimfóniát halljuk, végül pedig a Szláv táncok sorozatából egyet (Op. 72 No. 2, e-moll).

Az élő felvétel 2017-ben készült, tehát akkor, amikor már biztos volt, hogy Andris Nelsons lesz a Gewandhausorchester kövekező Kapellmeistere, tehát a közreműködők szempontjából egy ígéretes kor hajnalán. A zene felcsendülése előtt, amikor a kamera körbepásztáz, egy pillanatra kivehető a koncertterem falán a felirat, „Res severa verum gaudium” - mintha csak ennek a hangversenynek lenne a mottója. Senecától való az idézet, amelynek örök érvényét megannyi értékes, emlékezetes koncertélmény tanúsítja: a komoly dolog valódi élvezet. A valódi élvezetet jelentő dolog olyan értelemben „komoly”, mint a „komolyzene”, amelynek hangulati szférája korántsem skatulyázható be a „komoly” címke alá!

Vannak videofelvételek hangversenyekről, amelyek láttán úgy érezzük: elég lenne a hangfelvétel, de talán gyakoribb, amikor hangfelvétel közben látni is szeretnénk az előadást. Mert a komplexebb élmény többet ad vissza az élő légkörből, ráadásul figyelmes érdeklődők számára felcsillantja a reményt, hogy részese lesz valamely műhelytitoknak, amelynek immár birtokában rendelkezik a megfejtés kulcsával, hogy mi adja az adott interpretációnak a sajátosságát, egyedi voltát.

Nelsons még nem töltötte be 40. évét, amikor e felvétel készült, ám korát meghazudtoló rutinja látványként is lenyűgöző. Mert „titka” aligha titok: felelősségteljes dirigens. Éspedig a mindenkori műsoron szereplő művek iránt vállal felelősséget. Zenére-figyelésével el tudja érni, hogy valamennyi muzsikusa is hasonlóképp érezzen. Könnyű a Gewandhausorchesterrel, hiszen ilyen színvonalú együttes szinte „önjáró”, akár dirigens nélkül is el tudná játszani, kiváltképp az ismert műveket, rövidebb lélegzetű tételeket – vethetné ellene valaki. Ámde nem feledkezhetünk meg az érem másik oldaláról sem: a rangos együttes éppen, hogy magas elvárásokat támaszt az iránt, aki „irányítja” a játékát (nem véletlen, hogy ugyanaz a zenekar is eltérő hangzásképet produkál, ha más-más karmester vezényli). Ezúttal érezhető, hogy egy irányban gondolkodnak, közös hangzásideál létrehozása a cél. A harmonikus kapcsolat megfigyelhető azokon a zenészek, akiken „nem jellemzően” időzik (vagy épp suhan át) a kamera: akkor is részesei a folyamatoknak, amikor nincs játszanivalójuk. Sőt, néha még ilyenkor is nézik, figyelik a karmestert – tehát látványa segíti számukra a kompozíciók egészének a megélését. A művek előadása során nemcsak hogy nincsenek elsikkadó szólamok és üresjáratok, hanem a figyelem is globális jellegű.

Újdonság is jutott e hangverseny közönségének: ezúttal csendült fel először a Gewandhausban az Othello-nyitány. Feltehetően sokan élték meg „bemutatóként” ezt a művet – hangszeresek is és hallgatók is. A DVD-felvétel jóvoltából sokszorosan megismételhető az élmény! A felvétel nézőjét az énekszámoknál többnyelvű felirat-kínálat kényezteti – de talán nem is szükséges élni ezzel a lehetőséggel, olyannyira szuggesztív és gyönyörködtető jelenség Opolais. Azok közé az énekesnők közé tartozik, akik egy-egy ária éneklésekor is színpaddá tudják varázsolni a hangversenypódiumot, ráadásul nem is elsősorban látvány-elemekkel, mozdulatokkal és mimikával, hanem az átlényegülni-tudás képességével (amit definiálni szinte lehetetlen, ám meglétekor felfedezni mindennél egyszerűbb).

Nelsons vezénylésének alapvető sajátossága, hogy avizói mindig felkészült muzsikusoknak szólnak, vagyis, „időben” kapják a belépésre vonatkozó intéseket csakúgy, mint a hirtelen váltásokhoz, tehát mindig biztonságban érezhetik magukat (vélhetőleg épp ezért nem fárasztja őket az állandó figyelmi állapot). Minden bizonnyal értékelik, hogy Nelsons számára élő jelenség a záróhangok kicsengése is – néha mintha a lecsengés elhalkulását is irányítaná ösztönös mozdulataival. A karmester a tekintetben is biztonságot sugárzó jelenség, hogy nem „táncol”, nem vizualizálja hallgatóságának a zenét, hanem a zenekarnak vezényel; élményközösséget vállal a hangok megszólaltatóival – s e közös élményt juttatják el a hallgatóságnak.

Ilyen meggondolásból érthető a magától értetődő felelősségvállalás a különböző léptékű zenei szegmensek iránt, legyenek szólisztikus dallamok vagy közösen megszólaltatott harmóniamenetek. És nyilvánvaló, hogy ilyen hozzáállás mellett az ismétlődés, egy-egy mű többszöri megszólaltatása sem idéz elő fásultságot, netán unalmat vagy közömbösséget.

Száz perc élmény – amit érdemes megosztani, s e megosztással szaporítani. Ehhez kínál lehetőséget a DVD-felvétel.

Kiadó: Accentus Music

Katalógusszám: ACC 20419