Rendetlen zongoraversenyek
A ritkán vagy akár soha fel nem vett művek kiadásáról híres német cpo lemeztársaság két olyan kiadványt is megjelentetett, melyek együtt különösen érdekes fényben mutatják be a zongoraverseny fejlődését.
Zay Balázs
Míg Mozart és Beethoven óriási hozzájárulást adott a zongoraverseny műfajához, ez Haydnról érdekes módon nem mondható el. Ha nagyon szigorúak vagyunk, az élvonalba, legalábbis a fejlődés eszméjét is figyelembe véve, két relatíve későn előkerült csellóversenye sorolható. Egyik zongoraversenye - a XI. - elég gyakran megszólal, a többi alig. Emez remek kis darab, ám jellegét tekintve nemigen megy tovább a megelőző gazdag, de csak kisebb előrelépés jellemezte intermediális korszaknál, melybe a Bach-fiúk, a mannheimi iskola és a bécsi klasszikát előkészítő felvezető fázis sok-sok komponistája tartozik. Amiben továbbmegy, az nem a versenyművi részhez tartozik, hanem az alapvető stílushoz.
Haydn sok zongoraversenyt írt, már amennyire zongoraversenyről lehet beszélni ebben az időszakban. Számuk tizenegy, de ebből kettő némileg kilóg, a VII. ugyanis a Hob. XV:40-es Zongoratrió átirata új lassú tétellel, a IX. pedig vélhetően nem Haydn alkotása. Már amennyire zongoraversenyről lehet beszélni. Nem véletlen, hogy Ton Koopman csembalón vette fel a teljes sorozatot, s némelyiket orgonaversenyként is lemezre rögzítette. A darabok helyes műfaji megnevezése billentyűs versenymű, s ez lehet csembaló, orgona, fortepiano és zongora.
A képet árnyalja, hogy Haydn írt egy sor zongorás divertimentót is, melyek szintén tekinthetők zongoraverseny-jellegűnek (Hob XIV), Koopman például többet válogatott ki ebből a csoportból, mint a billentyűs concertókéból (Hob. XVIII).
A cpo cég most a két kérdéses darabtól eltekintve az összes felvételét jelentette meg Mélodie Zhao előadásában, a Howard Griffith irányította Concerto Schweiz közreműködésével. Zhao, akinek muzsikus-kontextusban különösen szép neve van, kínai származású fiatal svájci zongorista, akivel jónéhány lemez megjelent már, többek közt Beethoven összes szonátája. Kiváló technikával rendelkezik s muzikalitás terén is büszke lehet magára, vigyáznia kell azonban, hogy kerülje el a nagyon ügyes lejátszás, a megfelelő egyéb kvalitások elé helyezett virtuozitás csapdáját, amibe a kor sokakat belevisz, s ez a veszély őt is fenyegeti. Ez lehet a fejlődés útjának része, de túl kell rajta lépni. Mindenesetre ez a jelenség ezen a lemezen nem hagyott nyomot. Zhao billentése erős, játéka energikus és transzparens. Fiatalos lendület jellemzi. Griffith és a Camerata Schweiz kísérete korrekt és kidolgozott, ám érezni némi különbözőséget előtér és háttér között, ugyanis míg mai zongorát hallunk, a kíséret a historikus praxis hatására alatt puritánságra, egyszerűségre, egyneműségre törekszik. Színvonalas és igényes előadások ezek, de a szóló dinamikusabb és testesebb, stílusban későbbre tekintő, míg a kíséret korábbi ideálra fókuszál. Egybeesnek azonban a friss tempó, a tiszta játék terén. Zhao előtt szép út áll, ha jól fejlődik vállalt egyéni zeneiség terén és a finomabb zenei megoldásokat a technika elé helyezi.
A felvétel élen jár, hiszen kevés bejátszás létezik e corpusról. Zongorán még Philippe Entremont egykori Teldec-felvétele emelkedik ki a Bécsi Kamarazenekarral, mely kicsit hagyományosabb, romantikusabb. Kár, hogy jelenleg nincs kiadásban, hiszen Entremont tévesen elfelejtett nagy zongorista, Saint-Saëns versenyműveinek mindeddig utol nem ért előadója. A Haydn-művek érdekességét jól kiemeli az említett felvételek közti különbözőség.
A cpo másik lemeze, melyet e helyütt tárgyalni szeretnék, Händel zongoraversenyeinek gyűjteménye. Miknek? - tehető fel a kérdés. Hiszen Händel nem írt zongoraversenyt. Épp ez az érdekes az egészben. Orgonaversenyek. Ám nem véletlen, hogy ebben az időben, egészen Haydn idejéig húzódóan, billentyűs versenyekről volt szó. Händel orgonaversenyeit Ragna Schirmer például fortepianóra, zongorára és Hammond-orgonára szétosztva vette fel. Előbbi kettő kiváló, a Hammond-orgonás rész a jazzesített kíséret miatt nekem már a toleranciakörön kívülre esik. A cpo-gyűjteményben Matthias Kirschnereit az összes orgonaversenyt zongorán szólaltatja meg, a kíséretet a Deutsche Kammerakademie Neuss látja el Lavard Skou Larsen vezetésével. A szokatlan ötlet szerfelett indokolt, hiszen ezek is amolyan billentyűs versenyek. Händel maga oratórium-előadások szünetében kápráztatta el velük a közönséget. Ezek a ma már könnyűnek nevezhető művek akkoriban a virtuozitás magas fokát képviselték. A zenei anyagot figyelembe véve teljesen adekvát az egyéb lehetséges alternatív hangszereken való megszólaltatás, akár mai zongorán is. Nyilván van némi különbség a hangok kitartása, illetve kitarthatósága terén, de épp e szempont vizsgálata mutatja, hogy itt különösképp olyasfajta orgonaművekről van szó, melyek előadása minden további nélkül lehetséges más adekvát billentyűs hangszeren. E ponton szeretnék utalni Georg Christoph Wagenseil 1877-ben elhunyt, osztrák zeneszerzőre, aki hajdanán nagy híresség volt, s nem kevés jeles mű maradt fenn tőle. Történetesen épp a cpo jelentetett meg sokat ezek közül. Érdemes felfigyelni rá, kiváló mester volt. Wagenseil ugyancsak írt orgonaversenyeket, melyek a szóban forgó afféle általános billentyűs kategóriába esnek. Ezek épp a Händel és Haydn közti időszakba tartoznak, és jól mutatják az ilyen általános billentyűs versenymű-kategória sajátos voltát. Mind a Händel-, mind a Wagenseil-koncertek azt mutatják, orgonára íródtak ugyan, de a szólóhangszer kezelésmódja nem kifejezetten orgona-jellegű, tulajdonképpen más Tasteninstrumenten is jól előadható, sőt, az orgonás magánszólam ezt némiképp sugallja is, hiszen a Händel-darabok nem az hangszerek királynője templomi világát idézik, hanem fürge meneteikkel inkább külsődleges, színes, vidám alkotások.
Kirschnereit előadásai új dimenziót nyitnak meg, hiszen a darabok remekül érvényesülnek ezen a hangszeren is. Érdekes módon ebben az esetben is megfigyelhető némi előrét-háttér közti különbözőség. Kirschnereit Zhaónál visszafogottabb dinamikában, azonban ugyancsak kidolgozott és tiszta. A zenekari háttér kicsit harsányabb az én általam preferáltnál, de korrekt és megfelelő. Kirschnereit nagyon megbízható pianista jó stílusismerettel. Az a művész, aki sallangmentes, megfontolt interpretációra törekszik.
Sok még a felfedezni való a billentyűs versenyek e kategóriájában, hiszen ott vannak a termékeny Bach-fiúk, sok elfelejtett komponista, s mint látszik, egynémely ismert csoport is rejt még érdekességeket magában.
Kiadó: cpo
Katalógusszámok: 555-400-2, 555-413-2