Régről ismert zenei anyag új színekkel

Átiratkészítésnek-áthangszerelésnek mindig is sokféle volt a célja és a módja. Ami az új hangzásoknak létjogosultságot ad, maga az előadás. Ami bebizonyítja, hogy más apparátuso(ko)n is életképes a szerző által lejegyzett „szereposztáshoz” képest a zenei anyag.

Fittler Katalin

A cseh Radek Baborák neve nem csak a rézfúvósok körében ismert – a többfunkciós hangszerjátékos tanít és vezényel, tehát megannyi módját keresi-találja, hogy közvetítse elmúlt korok értékes zenéjét a felnövekvő generációknak. Muzsikusoknak és zenehallgatóknak egyaránt. 

Régi gyakorlat, hogy előadóművészek saját hangszerük repertoárját gazdagítandó, eredetileg más hangszerre szánt kompozíciókat „átemeljenek”. Ilyenkor nem az alkotói (társ-alkotói) kreativitáson van a hangsúly, sőt, gyakran épp a lehető legkevesebb módosítás a cél. Köztudott, Bach is gyakorta élt ezzel a „technikával” – műveinek ilyesfajta „továbbgondolása” tehát nem idegen sem a szerző, sem a barokk kor általános gyakorlatától. Csupán olyan hangszeresekre van szükség, akik elementáris vágyat éreznek, hogy maguk is előadói lehessenek minél több bachi műnek.

 

 

A zenekari művész és kamaramuzsikus Baborák számára – kellő zeneirodalom-ismeret birtokában – régóta természetes az ilyesfajta kutatómunka, jóllehet, szívesen hangsúlyozza, hogy ő elsősorban muzsikus, nem pedig zenetörténész/kutató. Több évtizedes előzménye van annak, hogy a Berlini Barokk Szólistákkal kürtversenyként szólaltasson meg többé-kevésbé ismert Bach-műveket. A „rekonstrukciók” forrását pontosan feltüntetve, három ciklikus művet kínál hallgatásra, Esz-dúr, d-moll és B-dúr hangnemben. A kísérőegyüttes: vonóskar és basso continuo.

Napjainkban, amikor eltérő hangzásvilágot kínálva megannyi „elképzelés” él egymás mellett, a hallgató többféleképp viszonyulhat e változatossághoz: tekintheti gyönyörködtetőnek (varietas delectat), vagy épp valamely koncepció elkötelezett hívéül szegődve, elhatárolhatja magát a többitől. A nyitottság feltétlenül gyümölcsözőnek bizonyul: a régről ismert zenei anyag új színekkel, új megvilágításban váratlan örömforrás lehet!

Napjaink zenészei napjaink hangszerén napjaink hallgatóságának muzsikálnak. Nincs szó „időutazásról”, legalábbis a személyeket illetően. A művek esetében annál inkább – és kiderül, hogy mindmáig érvényes mindaz, ami kiolvasható a kottából. A három kürtverseny: megunhatatlan hallgatnivalónak bizonyul, afféle „értékbomba”, amelyben a (megformált) tartalom és a kivitelezés egyaránt figyelemreméltó. Értékelhetjük a kőprofi előadók zeneszeretetét, amelyen nemcsak kiégésnek várható jele nem sejlik fel, hanem még az intenzitás sem csökken! És feltétlen elismeréssel adózhatunk a szólistának, aki fantasztikus technikai tudása birtokában szinte magától értetődő egyszerűséggel játssza szólamát. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a hallgató már-már személyesen megszólítottnak érezze magát, olyannyira bevonzza a felvétel egésze. (Ha kritikátlanságát feladva, kifogásolnivalót keres, legfeljebb azon sajnálkozhat, hogy néha – a dinamikai arányok vélhetőleg utólagos kialakítása során – a kíséret mintha túlzottan a „háttérben” lenne.) 

Vannak felvételek, amelyek esetében könnyű megállapítani, mikor készültek. Ez a koncepció az időtlenségével tüntet. Mintegy jelenidejűen közvetlen a kapcsolat a szerző, az előadók és a hallgatók között – semmiféle interpretációs divatirányzat hatása nem érződik ebben a zárt rendszerben. 

Bach zenéjének „tartása” van, bizonyosságot adó – a zenei univerzum természeti jelenségeként fogadhatjuk el ezt az interpretációt. Amelynek szépsége elsősorban nem „értünk” való, hanem „önmagából”sugárzó. Természeti jelenség a Zene végtelen univerzumában.

 

Kiadó: hänssler CLASSIC 

Katalógusszám: HC21000