Párhuzamos univerzum – Az Amadeus Vonósnégyes és a romantika

A kis német Audite lemeztársaság ismét értékes kiadvánnyal jelentkezett. Ezúttal Romantika címmel folytatta sorozatát, amelyben az Amadeus Vonósnégyes RIAS-felvételeit adja közre. Széles merítésű és különösen fontos a Rádió az Amerikai Szektorban részére készített anyag. Afféle párhuzamos univerzumnak tekinthető, hiszen egyrészt alternatív olvasata az együttes által a Deutsche Grammophonnál készített lemezfelvételeknek, másrészt – s ez az, ami igazán érdekes – olyan műveket is tartalmaz, nem is csekély mennyiségben, melyekről a kvartett nem készített a német lemezkiadó számára felvételt.

Zay Balázs

Az Amadeus Vonósnégyes minden idők egyik legjelentősebb kvartettje. Norbert Brainin Siegmund Nissel, Peter Schidlof és Martin Lovett 1947-től negyven éven át játszott együtt, és játszott vezető szerepet a zenei életben. E gyűjtemény is alátámasztja azt a rég kialakult érzésemet, miszerint az Amadeus Vonósnégyes jelentősége és sikere nem a szép hangzáson alapult, hiszen nem játszottak kifejezetten szépen, sőt, olykor kifejezetten nem szépen játszottak. Ám az érem másik oldalán volt valami, ami nagy és hosszú sikerüknek méltó alapját adta, a művek elmélyült tanulmányozásán, valamint kivételesen biztos stílusérzéken alapuló reprezentatív megközelítés.

Amadeus Quartet, forrás: Gramofon archívum

A romantikus anyag középpontjában Brahms áll. Ez párhuzamos anyag, miután a Deutsche Grammophon számára minden művet felvettek. A kvartett állandó partnerekkel dolgozott, Cecil Aronowitz brácsás mind a lemez-, mind a rádiófelvételeken partnerük volt, zongorán és klarinéton azonban mással dolgoztak a RIAS- és a Deutsche Grammophon stúdióiban. Itt rögtön megfigyelhetünk valami érdekeset. A kvartett finomabban játszott a Zongora- és Klarinétkvintettben, mint mikor magukban voltak, feltételezhetően alkalmazkodva Conrad Hansen pianistához és Heinrich Geuser klarinétoshoz. Mindketten kiváló művészek, akiktől így e rádiófelvételek útján több maradt fenn. A Deutsche Grammophonnál Christoph Eschenbach és Karl Leister volt az együttes partnere.

A felvételek 1950 és 1969 között készültek, egy Mendelssohn-vonósnégyes kivételével monóban. Milyen a hangminőség? Attól függ, honnan nézzük. Olykor kissé zavaró, rögtön az Op. 51/1-es Brahms vonósnégyes első tételének az elején nagyon fémes, ugyanakkor egészében igen jónak mondható. Persze az egyes hangmérnökök eltérő beállítása és a keletkezési idő alapján más és más, viszont abszolút pozitívuma a kiadványnak, hogy a kiadást előkészítő átkeverés mesterszalagokon alapul.

Brahms afféle szakterülete volt a kvartettnek, és a kísérőfüzetből még egy érdekességet megtudunk. Nevezetesen azt, hogy mit írt egyszer Norbert Brainin primáriusnak egy bizonyos Dr. Heinz von Beckerath. Azt, hogy úgy tíz, tizenöt éves kora táján nagyapja házában találkozott Brahmsszal, aki emlékei szerint ezt mondta: „Mikor a tempó meghatározása dolce vagy piano espressivo vagy pf – ez poco fortét jelent -, akkor ez nagyjából ugyanaz, mégpedig ezt jelenti: jó, tartalmas hangzás piano manírral.” Brainin így kommentálta: „Sosem szabad vékonyan játszani. Ha piano van írva, nyugodtan kell játszani, de sosem vékonyan, sosem sejtelmesen.” Mondjuk, ezt Brahms zenéje magában is valószínűsíti. Alternatív jelleggel persze lehet vékonyan vagy sejtelmesen játszani, de ilyenkor érezni, ez nem fősodor szerint való. Az Amadeus Kvartett a fősodornak megfelelő olvasattal állt elő mindig. Mivel ennek lényegi része a tiszta szerkezetesség, a dús hangzás ellenére sem esett csorba a struktúra tiszta megmutatkozásán.

Brahms közvetlen előzményét jelenti Schumann, akitől furcsamód semmit sem vett fel az Amadeus Kvartett lemezstúdióban. Ebben az albumban Op. 44-es Zongoraötöse és Op. 41/3-as vonósnégyese szerepel. Mendelssohntól mindössze egyetlen tételt vettek fel a Deutsche Grammophonnál, az Op. 81-es Vonósnégyes itt is hallható, III. (Capriccio) tételét. Az Op. 12-es vonósnégyes így újabb meglepetés, és még klasszikusabb előzmény Brahmshoz. Igazi ritkaság – bár a kvartett lemezfelvételt is készített róla –, Bruckner Vonósötöse, egy csodálatos mű, melyet sajnálatos módon ritkán szólaltatnak meg. Pedig igen értékes, csak épp az a meglepő, monumentális és gyakorta kontrasztos hangzás, melyet Bruckner a nagyzenekarból kihozott, itt csak jelzésszerűen érzékeltethető. A már említett szerkezetre koncentrálás teszi kivételesen sikerültté Verdi szintén lemezre is vett Vonósnégyesének előadását. Brainin együttese jól elkerüli azt a sokszor érezhető hibát, hogy az előadók nem lelik a mű gerincét. Az Amadeus Vonósnégyes előadása nem szép, de remekül megmutatkozik benne a darab szerkezete. Szintén ritkább darab a lemezre nem vett Grieg-vonósnégyes. Értelemszerűen itt sejtelmes az előadás, még ha nem vékony is – az valahogy nem volt az ő stílusuk –, mintha bizony Beckerath doktor közlése egyenesen kapóra jött volna nekik.

A csúcs egy Brahms-közeli mű, Dvořák Op. 81es A-dúr zongoraötöse. 1950-es bejátszás, elsőre azt mondhatnánk, nem szól jól, összefolyik, a zongora túl erős, a vonósok túl hátul vannak, ám az egész hihetetlenül hangulatos, mondhatni nemcsak a III. tétele tüzes furiant, hanem az egész. Kivételesen jó mű, kivételesen inspirált előadása, az a ritka eset, amikor az Amadeus vonósnégyes ugyan megmarad a jól proporcionált formánál, de igen heves. Itt felmerül a kérdés, mi mindenre volt képes Conrad Hansen. Neves tanár volt, akivel kevés felvétel készült, persze ezek közt jeles is van, mondjuk, Furtwänglerrel Beethoven G-dúr zongoraversenye, vagy Sawallisch vezényletével Csajkovszkij b-moll zongoraversenye. Heinrich Geuser szintén remek szólista volt, vele Fricsay dolgozott olykor, Mozart és Weber I. Klarinétversenyét vették fel. 

Amit hallunk, javarészt Brahms köré csoportosul, előzmények (Mendelssohn, Schumann), párhuzamok (Bruckner, az általa Brahms által kiváltképp kedvelt Dvořák, a Schumannhoz és Dvořákhoz szorosan kapcsolódó Grieg), és a szinte minden szempontból kivétel Verdi.

Katalógusszám: Audite 21.425