Ötödik alkalommal rendezik meg a Cziffra Fesztivált

Ötödik alkalommal várja a közönséget 2020 februárjában a Cziffra György Fesztivál, amelyet a világhírű zongoraművész emlékének ápolására hozott létre Balázs János zongoraművész 2016-ban. A nagy sikerű sorozat a kezdetek óta a legelismertebb művészekkel – mint Arkagyij Volodosz, Pierre Laurent Aimard, Vásáry Tamás, Mischa Maisky, José Cura, Bogányi Gergely, Jandó Jenő -, valamint nyitott művészetszemlélettel és műfajilag befogadó programstruktúrával várja a közönséget.

A zenei programokon túl a Cziffra Fesztivál kiemelt figyelmet fordít a fiatalok támogatására, díjakkal, mesterkurzusokkal és bemutatkozási lehetőségekkel segíti a jövő művészeit évről évre. A februári fesztiváleseményeket megelőzően november 5-étől – Cziffra György születésnapjától – kezdődően ünnepi hangversenyek, nemzetközi tudományos műhelytalálkozó, kiállítás, mesterkurzus és gyerekeknek szóló programok kapcsolódnak a Fesztiválhoz. A február 16. és 23. között tartó Cziffra György Fesztivál 2020-ban is több helyszínen, a névadó művészi örökségét, szellemi hagyatékának irányvonalát folytatva, azt méltóképpen ápolva alkotta meg programjait, sokszínű, egyedi témájú estjein minden műfajból a legkiemelkedőbb művészekkel találkozhat a közönség.

„Az elmúlt években sikerült alapvető missziónkat, céljainkat és emlékápoló tevékenységünket megvalósítani. Cziffra György szellemi és művészi hagyatéka hosszú idő után hazatalált. A mester személye és munkássága hazánkban is végérvényesen beírta nevét a legnagyobbak közé. Örülök, hogy ebből az örökségből táplálkozva, azt továbbépítve olyan jövőbe mutató programokat sikerült elindítanunk – támogatóink segítségével –, mint a mesterkurzusok, vagy a Cziffra Fesztivál díjai, amelynek keretében eddig több mint 10 millió forint összeggel volt lehetőségünk támogatni a pályájuk elején álló fiatal művészeket, valamint elismerni a legnagyobb kulturális értékeket felmutató emberi teljesítményeket.” (Balázs János)

Balázs János (fotó: Kleb Attila)

A fesztivál programstruktúrája a „Cziffra-féle” szellemi örökség minden elemét kibontja, így a klasszikus zene és világhírű szólisták mellett sor kerül hagyományosan a Bárestre is, lesznek kiállítások és a művészetet a tudománnyal összekötő esték, valamint továbbra is figyelmet szentelünk a fiataloknak.

A fesztivál kiemelt vendége idén Vagyim Repin, a világ egyik legismertebb hegedűművésze, aki a gálakoncerten lép fel a Budafoki Dohnányi Zenekarral, Hollerung Gábor vezényletével és Balázs Jánossal.

A Lélek és logika című esten Pál Feri atya, Vizi E. Szilveszter és Bősze Ádám eszmecseréjét hallgathatjuk meg a zenélést és az életet is érintő fontos kérdésekről. Az estet Lukács Miklós és Balogh Kálmán Cimbalomduója tölti meg muzsikával.

Paganini virtuozitását idézzük meg a Paganini Plusz elnevezésű koncerten. A Caprice-okat Lendvay József Liszt-díjas Érdemes művész játssza, akinek nevével nemzetközi szinten is olyannyira összeforrt a művek interpretálása, hogy 1997-ben Paganini-díjat vehetett át. A hangversenyt egyedivé téve az eredeti művek rögtön két tükörben is a közönség elé tárulnak: Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész a Liszt Ferenc által zongorára komponált etűdöket játssza el, majd Oláh Kálmán Liszt- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész – az egyik legjobban improvizáló hazai jazz-zongorista – erre az eseményre készített átdolgozásában hallhatjuk majd a művek 21. századi transzformációját.

A Győztesek koncertjén a jövő generáció legtehetségesebb művészei kerülnek fókuszba. A Cziffra Fesztivál díjazottjai, a BMC Nemzetközi Cimbalom- és a Bartók Világverseny, valamint a Virtuózok győztes szólistái lépnek fel, így többek között Boros Misi (zongora), Szabó Marcell (zongora), Horti Lilla (operaénekes), Pusker Júlia (hegedű), Devich Gergely (gordonka) és Balázs-Piri Soma (zongora). Kutatjuk a művészet belső tartalmát, a háttérben zajló folyamatokat, keressük, hogy mit tud hozzáadni életünkhöz a művészi szemléletmód.

Dr. Bagdy Emőke pszichológus a Cziffra Fesztivál részére készítette hiánypótló előadását, melyben a tudatállapotok között kalandozunk a tudomány és a művészet segítségével és a művészi lét életformájának egyedi kihívásaira keressük a megoldásokat. Az estet Balázs János zongorajátéka színesíti.  

A füstös Kedves presszót a korabeli bárok világát és a két világháború közti „boldog békeidők” különleges hangulatát a 20-as, ’30-as, ‘40-es évekbeli slágerekkel varázsolja elénk Tompos Kátya a Hot Jazz Banddel és Sárközy Lajossal és zenekarával a Báresten.

Tompos Kátya (fotó: Kleb Attila)

A Jazzical Trio exkluzív koncertjének műsora is külön erre az estre készült, Liszt Ferenc és Cziffra György művészete előtt tiszteleg. Ismert Liszt dallamok, valamint Cziffra György által gyakran előadott művek lesznek hallhatók a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban.

Simon Izabella zongoraművésznő a legkisebbeknek szóló interaktív, zenés-mesés klasszikus zenei „beavató” koncertjén Kőszeghy Csilla meseillusztrátor és a Zeneakadémia növendékei is bemutatkoznak.

A februári eseményekhez ősztől számos felvezető program kapcsolódik. Cziffra György születésnapján, november 5-én Jevgenyij Kisszin a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében ad koncertet, amit a világhírű művész 98. születésnapjának ajánlott:

„Cziffra György rendkívüli zongoraművész volt, a világ egyik legnagyobb virtuóza. Közelgő 100. évfordulója alkalmából nagyon örülök, hogy emlékére szentelhetem a budapesti koncertem.” (Evgeny Kissin)

Ugyanezen a napon már hagyományosan az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ látja vendégül a 2019. évi Tehetség-díjasokat, idén Pusker Júlia hegedűművész és Szabó Marcell zongoraművész koncertjét hallhatja a közönség.

November 20-án a Duna Palotában „Ágyúk és virágok” – Cziffra György emlékezete címmel a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetével közös rendezésben valósul meg az Első nemzetközi tudományos műhelytalálkozó. A rendezvényen hazai és nemzetközi kutatók, valamint pályatársak vesznek részt. A Cziffra György Nagytétényi Kulturális Központban a mester egykori otthonától néhány utca távolságra november 23-án Balázs János és művésztársai „zenével-mesével” emlékeznek meg a zongoraművészről.

A Hegyvidéki Kulturális Szalonban február 16-án a Keleti Márton által rendezett „Szerelmi álmok – Liszt” című film kerül levetítésre, melyben a Liszt műveket Cziffra György és Szvjatoszlav Richter zongorázza, az est vendége Hildebrand István lesz: a film Kossuth-díjas operatőre Cziffrával kapcsolatos élményeiről mesél majd. Február 17-én nyílik Józsa Judit kerámiaszobrász kiállítása a MOMKult Reich Károly lépcsőházgalériájában, valamint bemutatjuk a Steinway 21. századi fejlesztését, a Spirio zongorát.

A Cziffra Fesztivál Mesterkurzusa is bővül: a zongora és a cigányprímás oktatás mellett Miklósa Erika ének kurzusán is részt lehet venni a 10. kerületi Kroó György Zeneiskolában.

„Aki idén is ellátogat a Cziffra György Fesztivál programjaira, találkozhat klasszikus és könnyűzenei csemegékkel, előadásokkal és beszélgetésekkel, fiatal tehetségekkel és bárhangulattal. A műfaji sokszínűség és értékalapú irányelvünk idén is egyedi produkciókat eredményez, amely reményeim szerint maradandó élményt nyújt a zeneszerető közönségnek.” (Balázs János)

Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, Magyarország Érdemes Művésze 2016 februárjában hívta életre a Cziffra György Fesztivált a Nemzeti Kulturális Alap és a MOM Kulturális Központ támogatásával. A Fesztivál alapküldetése, hogy Cziffra György magas művészi színvonalú életművét, zenei és szellemi hagyatékát méltóképpen megőrizze és ápolja, illetve folytassa azt, valamint a fiatal művészeket felkaroló munkát, amely a világhírű magyar zongoraművész életében oly nagy hangsúlyt kapott. Az a befogadó, műfajilag nyitott művészetszemlélet és innovatív munkamódszer, amellyel Cziffra György élt és dolgozott, jellemzi a Fesztivált is: a klasszikus zenei koncertek mellett minden évben improvizatív és jazz estek is helyet kapnak, a rendezvénysorozat kiemelt megjelenést biztosít a fiatal művészeknek és figyelmet fordít a gyerekek klasszikus zenei műveltségének fontosságára is. A társművészetek bevonásával több kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők a fesztivál alatt. Az elmúlt négy évben többek között Rost Andrea, Szulák Andrea, Mischa Maisky, Fazil Say, José Cura, Rúzsa Magdi, Káel Norbert, Várdai István, Bogányi Gergely, Lajkó Félix, Vásáry Tamás,  Kelemen Barnabás, Jandó Jenő, Szakcsi Lakatos Béla, Snétberger Ferenc, Malek Andrea, Szulák Andrea, Sárik Péter, Miklósa Erika, Isabelle Oehmichen, Arcadi Volodos, Lackfi János, Nagy-Kálózy Eszter, Pierre-Laurent Aimard, Presser Gábor, Massimo Mercelli, Darko Brlek, Masin Gwendolyn, Lukács Miklós és Balogh Kálmán, a Hot Jazz Band, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Liszt Ferenc Kamarazenekar a Cziffra Fesztivál Kamarazenekara és a Zuglói Filharmónia  állt színpadra Balázs János meghívására a fesztiválon.