Örömzene Svájcból

Kétkorongos album biztosít határtalan közönséget annak a hangversenynek, amelyre 2019 májusában került sor a berni Paul Klee Központ Martha Müller auditóriumában. A nemzetközi tagságú (bolgár, izraeli, német, olasz, orosz, román, spanyol, ukrán) előadó-együttes 2007-ben alakult, valamennyien a Yehudi Menuhin (1916-1999) által Gstaadban, 1977-ben létrehozott akadémia egykori növendékei, akiknek a képzésében Alberto Lysy (1935-2009) argentin hegedűművész és karmester játszott meghatározó szerepet. Nevükkel a bázeli székhelyű Tharice Alapítvány szponzorálásának adóznak hálával. A CLAVES már korábban is készített velük felvételt – azon Max Bruch és Johann Svendsen vonós-oktettjét játsszák.

Fittler Katalin

A 2019-es hangverseny műsorát úgy állították össze, hogy az első részben virtuóz-kamarazenekar tagjai parádés szólista-lehetőségekhez jussanak, majd a második részben Mendelssohn F-dúr vonósoktettjét (Op. 20) követően Eugène Ysaӱe ritkán hallható opuszát, az Amitiét szólaltatják meg (két szólistával). 

A „virtuóz” minősítéshez (akár jelzőként is) történetileg mindenkor valamiféle különleges teljesítmény (a közönség részéről pedig annak elvárása) kapcsolódik.  Az előadót valamiképp „próbára tevő” darabokból kialakuló repertoár sajátossága, hogy a hallgató speciális szakmai ismeretek nélkül, akár első hallásra is „minősíteni” képes az interpretációt. Vagyis alapvető paraméterek mentén (melyek között a tempó gyorsasága kitüntetett szerepet kap) tájékozódva beavatottnak érezheti magát. Fiatalok számára lehet egészséges erőpróba, vagy épp erőfeszítést igénylő sportteljesítmény – a képzett-felnőtt muzsikusoknál ehhez a tudatos perfekcióra-törekvés járul.

 

A közönség számára különleges csemege, ha egyre-másra sorjáznak az általában inkább csak ráadásszámként felcsendülő „komolyzenei slágerek” – kiváltképp, ha biztosított a maradéktalan gyönyörködéshez a perfekció, vagyis a hallgató egyszerre érzékeli a darabok (elsősorban technikai) nehézségét és az előadás könnyed problémátlanságát. (Nem véletlen, hogy a virtuozitás legtipikusabban romantikus jelenség, amikor is az elismerésre vágyó művész úgy mutatta fel a megcsodálandó produktumot, hogy az eléréséhez kétségkívül szükséges utat, az időigényes gyakorlást magánügynek tekintette.)

A szólószámok egy része kívánságműsorok alaprepertoárjához tartozik, ám korántsem elégedtek meg „olcsó” sikerszámokkal Kiváltképp a gordonkások jeleskedtek. Paganini Mózes-fantáziáját briliánsan játssza Stanimir Todorov és Pablo de Naverán, és az előbbi tolmácsolásában gyönyörködtető Popper Tündértánca is. Igényességre vall a brácsások (Sophia Reuter és Ettore Causa) műsorválasztása Frank Bridge Lament című kompozíciójával. A darabok és átiratok sorát J. S. Bach Arioso-tételével koronázza meg (fináléként avagy stilárisan kontrasztáló ráadásként) az egyenlők között első hegedűs, Liviu Prunaru.

Az egykori Menuhin-akadémiai diáktársak a nemzetközi zeneélet számos területén tevékenykednek, zenekarokban, kamaraegyüttesekben játszanak. Számukra minden bizonnyal „nosztalgia-túra”, amikor együtt muzsikálhatnak. A közös zenei gondolkodás azonban kevésbé érezteti hatását, amikor par excellence kamaraművet tűznek műsorra. A Mendelssohn-oktettben erényük a professzionális szólamtudás, ám ez nem pótolja azt az érzékenységet, amely csak a hosszú időn keresztül együttjátszó, összeszokott kamaraegyüttesek sajátja. Kicsit emlékeztet olyan (ad hoc) kamarakórusra, amely szólistákból áll össze. 

A felvételen is „átjön” azonban az a frissesség, amely az ismételt közös együttjátszás öröméből adódik – nem véletlen, hogy valamennyi műsorszámot nagy tetszéssel fogadta a publikum.

 

Kiadó: CLAVES

Katalógusszám: CLA3005/06