Olasz daloskönyv

Gyakran előfordul, hogy a véletlen egészen más irányba fordítja valakinek az életét. Nincs ez másképpen a művészek, ebben az esetben a kitűnő olasz rézfúvós Luca Aquino esetében sem. De az is közhely, hogy minden rosszban van valami jó, hiszen másképpen meg sem született volna ez a remek lemez.

Márton Attila

A trombitán, szárnykürtön és harsonán is játszó Luca Aquino 2017 nyarán azt tervezte, hogy kerékpárral jut el szülővárosából, Beneventóból Oslóba. Ez egy „Jazz Bike Tour” lett volna, ugyanis az út folyamán több helyen adott volna koncerteket. Már szerződést is kötött, amikor váratlanul akut arcidegbénulás hiúsította meg a tervbe vett turnét. Több mint egy éven keresztül hozzá sem nyúlhatott a hangszereihez, és gyakorlatilag újra meg kellett tanulnia a játékot. A jó hír, hogy mindez sikerült és ennek bizonyítéka ez a lemez.

Aquino számára ez az időszak az önvizsgálatról is szólt. Mint mondja: „Kiskorom óta velem voltak a hazai tradicionális és népszerű dalok. Mindenütt szólt a zene, a legújabb olasz slágerokat játszották a rádióban, és anyám is elénekelte őket nekem. Nagyapám mesélte, hogy én ezeket a melódiákat fütyültem még mielőtt járni kezdtem volna. Aztán amikor megtanultam trombitálni, az első egy nápolyi dal volt, amit sikerült eljátszanom. A betegségem miatti kényszerpihenő idején elhatároztam, hogy az újrakezdésemhez a hazai dallamokból készítek lemezt.”

Ez egy nagyon személyes album, a repertoár igen széles. Tizennégy olasz dal, amelyben Nino Rota és Ennio Morricone filmjeinek melódiái éppúgy sorra kerülnek, mint az olyan híres olasz „cantautorok”, azaz énekes-dalszerzők népszerű dallamai, mint Luigi Tenco, Lucio Dalla, Fabrizio de André, vagy a legismertebb, Adriano Celentano. De az olasz dalirodalom olyan – mára már nagyrészt elfelejtett –úttörőit is megidézi, mint Mario Pasquale Costa vagy Gorni Kramer. S ha már a szerzőkről beszélünk, feltétlenül szólni kell egy Chet Baker szerzeményről is, aminek kötődése kettős, hiszen a lemez főszereplője is trombitás, Baker pedig rengeteg időt töltött Itáliában. Igaz nem mindig önként, hanem zűrös kábítószerügyek miatt még börtönbe is került Luccában, ahol megtanult olaszul és a monda szerint a helyi jazzrajongók a börtön ablaka alatt hallgatták gyakorlását. Szabadulása után 1962-ben készítette azt a két számos kislemezt, amelynek egyik oldalán ez a –Aquino CD-jén is szereplő – dal volt, amelynek olasz címe: So che di perdero (Tudom, hogy elhagysz majd).

Természetesen hősünk mindhárom rézfúvós-hangszerén játszik, a darabok karakterének megfelelően váltogatva őket. Kitűnő kísérői, a neves olasz zongorista, Danilo Rea és a harmonika mestere, Natalino Marchetti. De ez még nem minden: vannak olyan számok is, amelyekben a Beneventói Filharmonikus Zenekar is játszik, a kiemelt zenekari tagok pedig: Fabio Giachino zongorán és billentyűs hangszereken, Rino De Patre akusztikus gitáron és Ruben Bellavia a dobokon. A trió felvételek esetében igen különleges a trombita-zongora-harmonika felállás, amely igazán szívet melengetővé teszi az interpretációt. A szimfonikus zenekarral kombinált előadás pedig még jobban kiemeli a rézfúvós-sound szépségét.  

Ennek az albumnak minden pillanatában visszaköszön Aquinónak saját zenei öröksége előtti tisztelgése. Fúvós hangszereinek finom megszólaltatásával ezeknek a jólismert melódiáknak minden szépségét képes kiaknázni és átnyújtani a hallgatónak. A véletlen soha jobbat nem tehetett a zenei világ számára, mint Luca Aquino kényszerpihenője.

Nagyon kellemes hallgatnivaló, akár nagyon odafigyelve, de akár háttérzenének is kiváló.

Cím: Luca Aquino – Orchestra Filarmonica di Benevento: Italian Songbook
Kiadó: ACT Music + Vision GmbH + Co. KG
Katalógusszám: 9886-2