Két premier – egy csillag: Netrebko Szentpéterváron és Salzburgban

Anna Netrebko két főszerepben debütált a nyári fesztiválokon. Szentpéterváron Cilea zenedrámája, az Adriana Lecouvreur címszerepét énekelte, amely valódi jutalomjáték minden drámai szopránnak. A Salzburgi Ünnepi Játékokon pedig az Aida címszerepét kapta, Riccardo Muti vezényletével. Portré napjaink egyik első számú operaénekesnőjéről. 

Dr. Székely György / Szentpétervár, Salzburg

Szentpétervár – fehér éjszakák:  az utóbbi 15 évben – Putyin szűkebb pátriájaként – hihetetlen fejlődésen ment át, a paloták felújítva, a sugárutak elegánsak, világváros a javából! Hol van már a melankóliába menekülő orosz lélek - a szentpéterváriak vidámak, kedvesek, jól öltözöttek és nem kis öntudattal használják, lakják be világszép városukat. Nagyvárosban ilyen tisztaságot nemigen látni, a paloták, parkok szinte eredeti fényükben ejtenek ámulatba helybélit és látogatót egyaránt. Még a metróállomások is a gondosan felújított sztálini márvány-barokkban pompáznak örök emlékként egy immáron szabadabb világban. A gazdag és rendezett múzeumok, színházak, köztük két újonnan felépített kiváló zenei épület: az Új Mariinszkij Operaház és a Koncertpalota, mind-mind az orosz kultúra új virágzását szolgálják. 

Az árak magasak, a turistának mélyen a zsebébe kell nyúlnia. De mégis: a múzeumok és a nem sztár opera- balettelőadások megfizethetők, s ez utóbbiakból ráadásul bőséges a kínálat. Valerij Gergiev, a világszerte népszerű orosz karmester, egyben a szentpétervári új opera- és koncertpalota megálmodója, keresztülvitte az ország vezetőin a nem kis költségű opera- és koncertprojektet. Most is ő a főszereplő, a teljhatalmú zenei diktátor, aki ügyel arra, hogy bőséges legyen a kínálat és teltházasak legyenek a programok. Úgy látszik, van igény a klasszikus művészetekre, és ez nem csak egy kivételezett réteg privilégiuma.

A nyári Fehér Éjszakák Fesztivál nyolc héten át hihetetlen mennyiségű programot kínál, rekordszámú (59) operaelőadással. A megnyitó gálaest után következett egy premier, amely egyértelműen az egy hónapos fesztivál csúcspontjának ígérkezett. Hiszen Anna Netrebko osztrák állampolgárként is Szentpéterváron van otthon, Gergiev a mentora, első nagy sikerei idekötik. Cilea: Adriana Lecouvreur operájának címszerepe egy valódi jutalomjáték minden drámai szopránnak. Cilea az olasz opera-verizmus képviselője, a Nápolyi Konzervatórium igazgatója, mindig Puccini árnyékában maradt. 1902-ben írta meg leghíresebb művét. Arturo Colautti szövegkönyve Scribe és Legouvé azonos című színdarabja alapján készült. A négyfelvonásos opera helyszíne Párizs 1730-ban, a címszereplő a Comédie Francaise ünnepelt színésznője. Szerelme, Maurizio – Szaxonia grófja Bouillon hercegné szeretője, politikai okok miatt börtönbe kerül. Szabadulása után titkos szerelmük lelepleződik, és a hercegnő bosszúból egy mérgezett virágot küld Adriana-nak, aki a gróf karjaiban hal meg. A főszereplő létező személyiség volt, ám a valóságban nem mérgezés, hanem vérhas végzett a fiatal művésznővel. Voltaire költeményt írt emlékére. A tragikus szerelmi történetben a női főszereplőnek rendkívül igényes ének- és színészi feladat jut. Úgy látszik, Netrebkonak testhez áll a „nagy szerep”: olyan átéléssel, hangi és színészi intenzitással mutatta be a szerencsétlen művésznő portréját, hogy ezt a fellépést bizonyosan élete egyik nagy alakításaként rögzítik majd a krónikák. Jó hír, hogy a szereppel Európa több színhelyén is be fog mutatkozni. A gróf szerepében a művésznő férje, Yusif Eyvazov, a bakui születésű, de a nemzetközi porondon jó ideje ismert spinto-tenor lépett fel. Alakítását a közönség hangosan ünnepelte, szinte tüntetően jelezve, hogy nem csupán a világsztár feleség férjeként tartják számon. Miközben a világsztár pár házassága, a hosszú közös turnék sora meghozta a biztonságos hátteret mindkettőjük számára. Netrebko egy interjúban beszélt erről, amelynek címe: „Life is beautiful”. Boldogan lépnek fel együtt, s a turnék koncertbevétele ráadásul nemcsak a megélhetést, hanem fontos céljaikat is szolgálja: tiszteletdíjaik tetemes részét ugyanis autista gyermekek fejlesztését szolgáló alapítványoknak juttatják, hiszen ez Netrebko életének egy másik célja. Előző élettársától, Erwin Schrott baritonénekestől született kisfia, Tiago az érintettek közé tartozik, ami alapjaiban változtatta meg az énekesnő életét. Célul tűzte ki, hogy világszerte segíteni fogja az autista gyermekek minél szakszerűbb képzését, ellátását, mivel még a legfejlettebb országokban sincsenek tökéletes megoldások erre a nehéz sorsra. New Yorkban talált egy olyan intézményt, amely a legprofesszionálisabb módon segíti az autista gyermekek fejlődését. „Az autizmus nem betegség” – hirdeti, hanem „a valósághoz való viszony egy különleges állapota”. Anna Netrebko arra törekszik, hogy gyermekével minél többet együtt legyen, s ha az iskola megengedi, akkor magával viszi egy-egy turnéra is.  Koncertjeit, operabemutatóit is igyekszik ehhez igazítani, ami nem könnyű. „Az operaszerepek bemutatása számomra az élet másik értelme, de egyes helyeken szinte ingyen játszom a magas adók miatt. Így a koncertekből tudom anyagi egyensúlyomat fenntartani” – nyilatkozta.

A 2017. évi nyár még egy premiert tartogatott Netrebko számára, méghozzá a Salzburgi Ünnepi Játékok alkalmával. Az idén kinevezett új intendáns, a salzburgi Markus Hinterhäuser már több, mint húsz éve dolgozik a fesztiválon – amúgy zongoraművész, kortárs zenei interpretátor. „Első saját évadát” már jó ideje előkészítette, és tisztában volt vele, hogyha összehozza Ausztria két művész-kedvencét, Anna Netrebkót és Riccardo Mutit, az érdeklődés a legnagyobb pop-eseményeket is maga mögé utasíthatja. Sikerült az egyeztetés, mindkét művész örült az ötletnek, így Verdi Aida című operája művészi sztráprodukcióként arat a fesztiválon. Vagy mégsem csak erről van szó? S itt következett egy, a salzburgi kultúrateremtő hagyományokhoz méltó csavar: az intendáns Hinterhäuser célja ugyanis a kortárs művészetek és gondolatok megjelenítése a fesztiválon, aminek legproblematikusabb része mindig is az operarendezés volt. A fesztivál egykori intendánsa, a neves rendező, Gerald Mortier hívta meg először nagy számban a kortárs művészeket: zeneszerzőket, rendezőket, előadókat Salzburgba, ahol néhány operarendezés igencsak botrányosra sikeredett: 10 évig sokkolta illetve bűvölte el – ízlésnek megfelelően - a salzburgi nemzetközi közönséget. A jelenleg intendáns - Mortier egykori munkatársaként követi az eredeti koncepciót – így felkérte az Iránból menekült, New-Yorkban élő filmrendezőt, videófilmes alkotóművésznőt, Shirin Neshat-ot a produkció rendezésére.

Neshat legnagyobb nemzetközi sikert elért filmje, a Nők férfiak nélkül nagy hatást gyakorolt az intendánsra, ez lehetett a felkérés oka. A film a salzburgi fesztivál „mozi-programjának” is része lett. 

„Én Aidával azonosítom magam” – nyilatkozta a művésznő, akit, akárcsak Aidát, ártatlanul száműzetésbe kényszerítettek. El kellett hagynia a hazáját, a családját, szeretteit. „Pontosan tudom, mit érezhetett Aida. Az ember átesik egy folyamaton, amelynek meglepő módon az a vége, hogy az élet igenis megy tovább, az ember újra dolgozik, szerelmes lesz, alkalmazkodik az új körülményekhez. Aida túlélő: a nosztalgia, a harag, a visszatérés reményének különböző fázisait éli meg egészen addig a pontig, amikor kénytelen elfogadni, hogy idegenben van, sőt marad, s már nincs visszaút. Egy megoldhatatlanul konfliktusos helyzetben kell továbbélnie. Néha úgy éreztem, Aidával a sorsunk össze-összefolyik”.

Netrebko szerepe tehát ismét magas követelmények elé állította a művésznőt: a mindenkori megalázott, üldözött női szerepkör egyik, Verdi által is mély tragédiaként ábrázolt példáját kellett felmutatnia. A rendezőnő koncepciója szembe megy a hagyományos, látványos - valljuk be, néha giccsbe hajló - előadásokkal. Szikár, minimalista díszlete egy hófehér mészkőelemekből álló, mozgatható, változtatható idom. Hol a fáraó palotáját, hol a - videó-installációként megjelenő - Níluspart hangulatát, máskor a kiszolgáltatott népet vagy a kegyetlen papságot a képi megjelenítés eszközeivel szinte érintés közelségbe helyezi. A bevonulási induló hagyományosan látványos színpadi ábrázolása elmarad, helyette az egyiptomi népet, a vezéreket látjuk, és a két főhősnőt, amint szorongva tekintenek a jövőbe. A végzetet egy állatfejes balett-együttes szimbolizálja ízléses, nem túlkoreografált táncképpel. A bevonulási induló egy hangképpé válik, a rezesek a színpadon több helyről „bezúgják” a teret, a zene – természetesen Riccardo Mutival és a bécsiekkel –  így hihetetlenül koncentráltan és minden sallang nélkül válik élvezhetővé. A kórus, mint a görög drámákban, statikus jelképként, kizárólag az ének erejével közvetíti a drámát, a mozgások a minimura csökkennek. A mészkőelemek a darab végén a két főhős sírjává válnak, kortalanul szimbolizálva a szerelem – politika- vallás feloldhatatlan konfliktusainak tragikus végkimenetelét. A négy főszereplő Aida: Anna Netrebko, Radames:  Francesco Meli, Amneris: Jekaterina Semencsuk (aki a szentpétervári Adriana Lecouvreur-ben is Netrebko sikeres partnere volt),  Amonasro: Luca Salsi méltán élvezte a premierközönség hangos lelkesedését.  A zenei megvalósítás ünneplése mellett azonban a rendezés – mint várható volt - megosztotta a közönséget és a kritikusokat is. Nem véletlen, hogy például az idei Veronai Aréna Aida előadásait kétféleképpen adják elő: hatszor modern, kilencszer hagyományos rendezésben. Salzburg viszont 2017-ben a kortárs művészek és gondolataik mellett tört lándzsát…

S eközben Anna Netrebko idei harmadik premierjére készül, Giordano: Andrea Chénier-jében a címszereplőt alakító férje mellett fogja az igényes női főszerepet, a szintén halálba menő Maddalenát alakítani. Egy év alatt három tragikus női főszerep: „Life is beautiful!” Énekesnek és közönségnek biztosan! December 29-én a koncertszerű előadást a magyar közönség is láthatja Budapesten, az Erkel Színházban.

Anna Netrebko. Fotó: Dario Acosta / Fiorentino Music and PR Agency