Nagyformátumú kompozíciók és interpretátorok

Zenei világegyetemünk térbeli végtelensége (hiszen a média segítségével távoli tájak zenei életét is figyelemmel tudjuk kísérni) azt eredményezte, hogy a zenebarát nemcsak a bőség zavarával küzd, hanem kénytelen szembesülni azzal a ténnyel, hogy lehetetlenség figyelemmel követni akár csak az élvonalbeli előadóművészeket is. A figyelemfelkeltő beharangozásoknak, ajánlásoknak – a maguk szempontjából érthető és indokolt – szuperlatívuszai szinte hiteltelenné teszi a dicsérő szavakat. Hasonlóképp a művész-életrajzok sem adnak biztos támpontokat; megannyi versenygyőzelem sorjázik, számos rangos koncert-helyszín, s nem kevés kiváló muzsikus-partner (aki nem indult versenyeken, kevésbé látványos életrajzot tud produkálni). Ugyanakkor, a teljesítmények között hatalmas különbség van/lehet – a hangfelvételek általában némileg több garanciát jelentenek. 

Fittler Katalin

A zenebarát, legyen hivatásos muzsikus, amatőr, vagy laikus, szívesen hagyatkozik a saját megítélésére is: akinek élményt köszönhet, azt többre értékeli, mint akinek produkciójában csalódnia kellett (függetlenül attól, hogy milyen prekoncepciókkal, elvárásokkal kezdte hallgatni). De bármilyen hálás legyen is a zenét nagykanállal fogyasztó, aligha vállalkozik arra, hogy valamennyi élményforrásának megjegyezze a nevét (kiváltképp a nehezen megjegyezhetőeket, amelyeknek a kiejtése is problémát jelenthet, s nem utolsósorban, akire mindösszesen egy „alkalmi” élmény során figyelt fel). Tudomásul kell venni tehát, hogy a sokrétű, gazdag kínálatban értékeket hagyunk figyelmen kívül, a legnagyobb jóindulattal is.

Régi tapasztalat: a hangverseny-élmény közvetlensége inspirálóan hat a felvételek iránti keresletre (nem véletlen, hogy a lemezbemutató koncert műfaja időtállónak bizonyult). Az újonnan megismert előadó iránti lelkesedés ösztönzőleg hat a kíváncsiságra, hogyan játssza az ismert repertoárdarabokat, sőt, úgy érezhetjük: egy-egy lemezprogramnak már az összeállítása is jellemzi a művészt.

A tervek szerint a Rising Stars program keretében idén novemberben láthatjuk-hallhatjuk az ukrán Diana Tishchenkót a Müpában. Addig első lemezéről ismerkedhetünk játékával. A műsort olyan szerzők műveiből állította össze, akikre nagy hatást gyakorolt a múlt század elejének Párizsa. Nem véletlenül: az ő pályája szempontjából is meghatározó jelentőségű Párizs: itt nyerte 2018-ban a Long-Thibaud-Crespin Verseny nagydíját. Az ukrán hegedűs felsőfokú tanulmányait Berlinben végezte, de szakmai életrajzában több magyar muzsikus neve olvasható. Nem véletlen tehát, hogy zongorista-partnere magyar (s remélhetjük, hogy ez a felvétel is hozzájárul a korosztályának élvonalában számon tartott művész nemzetközi ismertségéhez).

 

 

A lemez a Long-Thibaud-Crespin verseny győztesét népszerűsíti – de feltétlenül szükséges hangsúlyozni, hogy a hegedűszonátákban a partner korántsem csupán kísérő! Érdemes tehát Tishchenko CD-jét Fejérvári Zoltán diszkográfiájában is számontartani!

Ravel G-dúr (No.2) szonátája és George Enescu a-moll (No. 3) szonátája szólószonáta következik (Eugène Ysaӱe-tól az Op. 27/3 d-moll), majd Szergej Prokofjev f-moll (No.1) szonátája koronázza meg a műsort.

Csaknem ötnegyed órányi gyönyörködni való, amely mindig leköti a figyelmet. A figyelmet, amely azonban közben akár szabadon kalandozhat is, hiszen sokfelé irányulhat. Hozzászoktunk, hogy számos művésznek fantasztikus a hangszertudása, azaz a technikai felkészültsége, ez tehát szinte alapkövetelmény bizonyos stílusú kompozícióknál. S újabban már szemünk sem rebben, ha arról értesülünk, hogy az illető milyen mesterhangszeren játszik. Tishchenkónál sem a Stradivari-hegedű hangját csodáljuk, hanem azt a hangszíngazdagságot, amelyet zenei elképzelései megvalósítása érdekében hív életre. Nagyformátumú kompozícióknak nagyformátumú interpretátorok jutottak, akiknek köszönhetően egyaránt élvezettel hallgatjuk a többé és kevésbé ismert darabokat. 

Engem személy szerint leginkább Enescu szonátájával nyűgöztek le; a magyar hallgató Bartók „román” stílusának köszönhetően tájékozódik otthonosan e zenei világban, s minden bizonnyal Fejérvári Zoltán ízes-hangulatos játékához is nagyban hozzájárult e művek alapos ismerete. A hegedűművész-zeneszerzők kettős funkciójának hatványozottsága remekül kidomborodik ebben az előadásban – és aligha lehetne letagadni, hogy Ravel a zongorának is mestere volt. 

Érdemes tehát a magyar zenebarátoknak megtanulni Tishchenko nevét – csakúgy, mint Fejérvári Zoltánét, mindenkinek.

 

Kiadó: Warner Classics 

Katalógusszám: 0190295403911