Munkácsy-induló? Munkácsy-nóta?

Egy irodalmi adat nyomában¹

Munkácsy-indulóról mindaddig nem tudtunk, amíg a festő 1886-os amerikai látogatása alkalmával meg nem jelent egy tudósítás a helyi sajtóban, hogy muzsikusok Munkácsy-indulóval búcsúztatták a hajóra szálló, Franciahonba visszatérő vendéget. Később ezt a félmondatot minden pontosítás nélkül több helyen is átveszi a Munkácsy-irodalom. A zenész olvasó egy pillanatra talán el is gondolkodik rajta, majd a festő életútját övező (ma azt mondanánk: bulvár) adathalmazzal küzdve, elsiklik fölötte. Nem így a békéscsabai Munkácsy Mihály Emlékház igazgatója! Szente Béla úr 2016 nyarán azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy miután az Emlékház történész munkatársa minden hozzáférhető szakhivatkozást felkutatott², próbáljak meg zenetörténészként is utánajárni a Munkácsy-indulónak, hátha kiadták, hátha fennmaradt a kottája, hátha van valami konkrét zenei nyoma? A Múzeum szívesen kiadná újra: de szép is lenne az Emlékház csodálatos Munkácsy-relikviái között egy autentikus, Munkácsyhoz köthető zeneművet megszólaltatni…

Gyenge Enikő

Munkácsy Mihályról az Egyesült Államokban készült fényképfelvételek

Munkácsy és a cigányzene, Munkácsy és Liszt, Munkácsy és Cécile Papier szalonja: a zene a festő életének minden szakaszában sajátos szerepet játszott. Felesége, Cécile Papier nagy zenerajongó és virtuóz zongorista volt, híres péntek esti szalonjában Párizs és a világ legnevesebb zenészei – Massenet, Saint-Saëns, Gounod, Délibes, Hubay, Aggházy – megfordultak és muzsikáltak, gyakran a háziasszony közreműködésével. Maga a festő, hogy az alkotáshoz megfelelő hangulatba kerüljön, szívesen festett zeneszó mellett, pl. amikor a Mozart halála című késői remekén dolgozott, kérésére felesége órákon át a Requiemből zongorázott a műteremben³. A mindennapokban azonban a magyar nóta volt az ő zenei világa, nagyon szeretett cigányzenére mulatni, magyar vendégei előtt, „gulyásvacsorái” alkalmával eldalolgatott, el-elfütyülte kedves nótáit, és ahogy Rippl-Rónai visszaemlékézésében olvashatjuk, „a csárdást is legényesen, peckesen járta.”⁴ Justh Zsigmondra is a füttye volt hatással: „Ha fütyül, akkor érzem meg leginkább egyéniségét, amely komor, nagyszabású, de filozófikus nervózus mélység nélkül.”⁵ Valóban virtuózan, művészi szinten fütyült. Visszatérő jelenetek a Munkácsy-irodalomban: Munkácsy Amerikában elérzékenyülve cigánynótákat fütyül Pulitzer vállát átölelve, Párizsban ugyanazt teszi Rigó Jancsi hegedűkíséretével, a véglesi kastélyban Apponyi Albert zongorakíséretével, Pesten Jókai Mór vállára borulva. Legnagyobb igyekezetem ellenére sem sikerült a művész füttyét vagy legalább a hangját felkutatnom archív felvételeken, bár akár létezhetne is ilyen, hiszen az 1900 körüli időkből fennmaradtak fonográf felvételek – Kossuth Lajos hangját például 1890-ben rögzítették. De a Munkácsy-irodalmat tanulmányozva sikerült beazonosítanom egy párat kedvenc nótái közül. A Mi füstölög ott a síkon távolban Egressy Béni szerzeménye⁶, egy másik kedvenc, a Nézz rózsám a szemembe egy zongorakíséretes csárdásegyveleg részeként bukkant fel egy 1905-ből származó, különleges, archív felvételen⁷.További, Munkácsyhoz kapcsolható nótacímek a mester iránti hódolat jeléül komponált virtuóz zongoradarabban, Aggházy Károly művében bukkannak fel, amelyről később lesz szó.

Aggházy Károly (1855–1918) zongoraművész, zeneszerző

Aggházy Károly zongoraművész és zeneszerző (1855–1918), Liszt kedvenc magyar tanítványa, nemcsak ismerte Munkácsyt, de egymaga vagy Hubayval közösen többször játszott Munkácsyné párizsi szalonjában, élvezve a pár önzetlen vendégszeretetét és patronálását. Munkácsyék 1882-es pesti látogatása során szervezőként és zongoristaként is jelentősen közreműködött a méltó fogadtatásban. Egy ízben Tomka István partnereként Liszt Magyar rohamindulója 4-kezes változatával (S.610) kedveskedett neki, és azt a Vigadó-beli hangversenyt is ő szervezte, amelyen a szerző előadásában elhangzott Liszt Munkácsynak ajánlott XVI. magyar rapszódiája.

Munkácsy Mihály: Liszt Ferenc arcképe (1886)

Aggházy, akinek a pesti vizit alatt bőven nyílt alkalma Munkácsyval cigányzene mellett mulatni és a mester kedvenc nótáit feltérképezni, ezt követően írta és 1884 körül adta ki Magyar táncok címmel zongoradarab sorozatát (op. 11)⁸. A tételek: I. Palotás, II. Toborzó, III. Munkácsy nóta. Utóbbi tipikus rapszódia-felépítésű darab, lassú szakasza Munkácsy kedvenc nótáit dolgozza fel (Bús a szívem; Csillagos az ég), majd tüzes csárdással zárul. Ihletett, virtuóz magyaros kompozíció.

Aggházy Károly: Munkácsy nótája (részlet)

Munkácsy 1886 novemberében ügynöke, Karl Sedelmayer rábeszélésére Amerikába utazott. Az utazás anyagi-erkölcsi értelemben hatalmas sikernek bizonyult, számos további megrendelést hozott, Munkácsyt kézről kézre adták, tenyerükön hordozták. John Lukács Budapest 1900 című könyvében⁹ olvashatunk pár érdekes adalékot az útról: „a mű vész akkor már közismert volt; annyira, hogy egy levelet, amelyet egy amerikai csodálója mindössze így címzett: ’Munkácsy, Európa’, kikézbesítettek párizsi címére. Sedelmeyer valósággal diadalmenetet szervezett számára az Egyesült Államokban. Munkácsynak több képe is elkelt (…), Cleveland elnök a Fehér Házban fogadta, a tengerészeti miniszter vacsorát adott a tiszteletére Washingtonban, a Delmonico ünnepi fogadást rendezett New Yorkban. (…)”¹⁰ A festő 1886. november 14-én érkezett meg New Yorkba, és 1887. január 1-én indult vissza. A sajtó, elsősorban a makói születésű Joseph Pulitzer lapja, a The New York World híven dokumentálta a zsúfolt szakmai-, magán- és protokolleseménysort, de a két hónapos utazásról cikkek jelentek meg a New York Heraldban, a Daily Newsban, a The Churchben, a The Magazine of Art, a The Church Review című lapokban, a Starban, Theatre-ben, a Figaróban.¹¹ Az írásokban két, egymással összefüggő zenei vonatkozású közlésre bukkantunk.

A The New York World 1886. november 24.-i számában olvashatjuk, hogy november 23-án a Metropolitan egyik díszelőadását követően a New York-i magyarok vendégeként az ünnepi banketten „Lichtenstein magyar együttese” játszott magyar nemzeti dallamokat.¹²

A The New York Times 1887. január 2-i cikke „Munkácsy hazatérése Franciaországba”¹³ címmel búcsúztatja a festőt:  „Munkácsy M., a művész tegnap indult a Francia Gőzhajózási Társaság ’La Bretagne’ nevű gőzhajójával. (…) Nagyszámú tömeg – a művész távozásától izgatottan – ment a Francia Kikötőbe tegnap reggel 9 órára, a Magyar Cigány Együttestől kísérve, amely egyéb zeneművekből való válogatás mellett eljátszotta a Munkácsy tiszteletére írt és róla elnevezett indulót.”

John Lukács említett könyvében is a New York Times cikkének információjára ismerünk rá. „A rakparton ’Munkácsy-indulót’ játszott egy ’magyar’ cigányzenekar, amikor a művész a (…) hajó fedélzetén elindult New Yorkból vissza, Franciaországba.”¹⁴

A konkrétumok minden közlésből hiányoznak. Milyen zenekarról lehetett szó? Ki volt Lichtenstein? Miféle indulóról van szó? Ha cigányzenekar volt, valóban „komponálták” az indulót vagy szokás szerint egy nóta- vagy csárdásfüzért improvizáltak, és csupán a sajtó keresztelte el Munkácsy-indulónak? Ha valóban külön erre az alkalomra komponálták, esetleg kiadták nyomtatásban is?

Sárosi Bálint népzenekutató a cigányzenekarokról szóló kétkötetes forráskiadványában¹⁵ találtam adatokat arra, hogy mely cigányzenekarok tartózkodhattak amerikai koncertkörúton 1886–87-ben. A bőség zavarával szembesültem:  a fellelhető sajtóhírek szerint legalább nyolc zenekar – Cseresnyés Károly, Garay Ferenc, Fehér Poldi, Baráth Imre, Oláh Pali, Erdélyi Náci, Balázs Kálmán, Berkes Béla és zenekaraik – léptek fel ekkortájt az Újvilágban.

Hogy ezek közül melyik lehetett „Lichtenstein magyar zenekara”? Lichtenstein valószínűleg azonos azzal a Lichtenstein Györggyel (1820–1893, jogász, zongoraművész és tanár), aki a forradalom után Kossuth kíséretében érkezett Angliába, ott Kossuth fiainak volt a zenetanára, és akiről tudjuk, hogy a cigányzene és a belőle sarjadó műzene elkötelezett híveként tevékenykedett. Az első kutatók egyike, akik Brahms Magyar táncainak nótaforrásait próbálták azonosítani.¹⁶ Edinburgh-ben telepedett le, nem tudjuk, hogy foglalkozott-e esetleg kedves cigány zenészei amerikai impresszálásával, de elképzelhető, hogy igen. Mert minő véletlen? a walesi herceg kedvenc zenekara a korabeli dokumentumok szerint éppen Balázs Kálmán (1835–1900) együttese volt,¹⁷ ők talán Lichtenstein közvetítésével kerültek ki Angliába, majd Amerikába is. Nagyon valószínű, túl sok lenne a véletlen.

Balázs Kálmán, a 19. század egyik legjobb prímása

A Munkácsy-indulóval kapcsolatban aztán váratlan információra bukkantam. Általában fenntartásokkal szoktuk kezelni a regényes monográfiák adatait, de Harsányi Zsolt Ecce homo Munkácsy-könyve¹⁸ minden szakértő szerint kiemelkedő alapossággal megírt monográfia. Bellák Gábor művészettörténész az új kiadás előszavában méltatta Harsányit, mint a 19. század kiváló ismerőjét, aki Munkácsyn kívül Petőfiről, Lisztről és Madáchról is tudományos hitelességgel megírt monográfiákat jelentetett meg. Harsányi személyesen bejárta a festő életének helyszíneit, és munkájában még családi emlékekre és feljegyzésekre is támaszkodhatott: Munkácsy indulását az Országos Magyar Képzőművészeti Társaság elnökeként az a Harsányi Pál támogatta, aki Harsányi Zsolt dédnagyapja volt. Az Ecce homo 158. oldalán olvashatunk a „magyar cigány együttes” kilétéről, eszerint valóban Balázs Kálmán zenekara búcsúztatta Munkácsyt a New York-i kikötőben. De… nem Munkácsy-indulóval:

„Újév napján utazott vissza. Délelőtt tízkor indult a ’La Bretagne’. A kikötőben nagy sokaság álldogált, amerikás magyarok, kezében mind nemzeti színű zászlócskát lobogtatott. Cigányt is hoztak, a Balázs Kálmán bandáját. Mikor a horgonyokat felszedték s a hajó lomhán megmozdult, a cigány rázendítette a Himnuszt. A parton állók levett kalappal énekelték, hogy ’jó kedvvel, bőséggel’. Miska a korlát mellől integetetett nekik.”¹⁹

Körvonalazódik a válasz a címben felvetett kérdésre: a „Munkácsy-induló” valószínűleg a Himnusz volt. Nincs okunk kételkedni Harsányi konkrét mozzanatokkal illusztrált leírásában. Minden tekintetben találó és életszerű lehetett a Himnusz éneklése akkor és ott, a búcsú pillanatában. Ezt látszik igazolni az is, hogy a korabeli dokumentumok és a szerzői kézirat szerint kezdetben a himnuszt feszesebb, indulóhoz hasonló tempóban játszották – kifejezett verbunkos karakterre gondolhatunk. Vajon mire gondolhatott az amerikai újságíró? Magyarországon a himnusz keletkezése (1844-ben a Nemzeti Színház pályázatára komponálta Erkel) után szinte pillanatokon belül általánosan ismertté és kedveltté vált, állami himnuszként azonban még évtizedekig az osztrák „Gott erhalte” (Haydn ismert dallama) szólalt meg, és ennek alkalomszerű magyar „kiegészítéseként” a Rákóczi-induló. Csupán 1903-ban született (majd vonódott vissza) az a törvényjavaslat, amelyben a magyar parlament hivatalossá tette volna a Himnusz használatát, és csak 1918-tól vált általánossá ünnepi alkalmakkor való megszólaltatása.²⁰

Mit tudhatott minderről 1887-ben a The New York Times tudósítója?  Valószínűleg nem sokat.  Balázs Kálmánék egy negyedórát vagy még többet játszottak, nótákat, csárdásokat, és a végén, a hajó indulásának pillanatában – indulószerű tempóban a Himnuszt. Előttünk van a jelenet, ahogy az újságíró jegyzetfüzetével a kezében végigkérdezi az éneklő magyarokat vagy a játszó cigányzenekar tagjait, hogy vajon mit is játszottak? Képzelhetjük, milyen nyelven, milyen válaszokat kapott! Egy magyar nótacímet? Munkácsy kedvenc csárdásának címét? Vagy egy kis marketing nagyotmondással: Munkácsy-induló, ami itt és most a mester tiszteletére íródott. Az újságíró minden esetre erre a jól hangzó következtetésre jutott lapja hasábjain.

JEGYZET