Mozart-összkiadás a Hänssler Classic gondozásában
A luxemburgi zongoraművész először hét éves korában játszott hangversenyen Chopin-etűdöt. Pályáját, mint megannyi kollégájáét, számos versenysiker, díj kíséri. Muller szívesen vállalkozik nagy feladatokra, többször végigjátszotta koncerteken Mozart és Beethoven valamennyi zongoraszonátáját, és felvételei műsorai is gyakran kihívásértékűek.
Fittler Katalin
A kiadó vállalkozókedvét is dicséri, hogy – miközben régóta konganak a lemezkiadás életképességének vészharangjai – a gazdag diszkográfia ellenére belevágott egy újabb Mozart-zongoraszonáta összkiadásba. Ennek első albuma négy művet tartalmaz (No. 12, 3, 11 és 17, hangnem szerint: F-dúr, B-dúr, A-dúr, B-dúr).
Jean Muller írta a műsor ismertetőszövegét is, amiből kiderül, hogy rendkívül fontosnak tartja a humor kifejezésre juttatását a Mozart-szonátákban. Játékát hallgatva mégsem a művek frappáns szellemességére figyelünk fel elsősorban. „Átjön” a felvételen a kottaszövegek biztos tudása, ami abban is megmutatkozik, hogy mindig-minden rendkívül olajozottan működik. Minden tudatos, a spontaneitás érzékeltetése is. Kétségtelen: Mullernek stabil elképzelése van arról, hogy hogyan kell játszani az egyes tételeket. Sajátos kettősséget okoz ez, ugyanis azt érezzük, hogy ha élőben játszaná, akkor is ugyanezt a hangzásképet kapnánk – mintha a felolvasó a tudományos előadásába megtervezetten beépítené a lazító zárójeles kiszólásokat, megjegyzéseket. Ugyanakkor korántsem írható a tudatosság számlájára, hogy a formarészek korrekt megismétlése sohasem ad többletet – inkább csak belénk sulykolja, véleménye szerint hogyan kell játszani az adott zenei anyagot.
Hallgatása közben kétségkívül sok új szempont kerül előtérbe – ezek közül legértékesebbnek azt tartom, hogy nála a szonátatételekben gyakran kihallható zongoraversenyfaktúra, kadenzaközeli tetszetősséggel. A nemritkán meghökkentő hirtelen váltások, erőteljes dinamikai kontrasztok hallatán mégsem jellemezném romantikus előadásként, mivel nem érzelmi töltésre, hanem struktúrára vonatkoznak.
Általában hiányolom a feszültségviszonyok érzékeltetését. Bármely váratlan harmónia elrendeltetésszerű pontossággal következik, mintha nem is a komponista zseniális ötlete lenne (egy konkrét példa: a záró B-dúr szonáta nyitótételében a kidolgozási rész két akkordja, amelyet a folytatás a távoli Desz-dúr hangnemben követ). A színvilágot illetően sem túl árnyalt a kép – inkább a szegmensek-motívumok súlya fejeződik ki a dinamikával is érzékeltetve, s ugyanez vonatkozik a már-már elkapkodottan súlytalanra vett zárógesztusokra. Ami meglepő: soha nem tűnnek az ilyen szokatlanságok esetlegesnek, ami újfent a művész tudatosságára vall.
Ez a Mozart-játék arra utal, hogy az előadó nemigen foglalkozik a művek interpretációtörténetével, sem a napjainkban békés egymásmelletiségben élő stiláris megközelítésekkel. Mondhatnánk, rövidre zárja a kapcsolatát a zenei anyaggal. Mintha nem egy szólam szándékozna lenni abban a nagy kórusban, amely egy-egy remekművet közvetít…
A kiadvány sajátossága, hogy fényképes életrajzzal ráirányítja a figyelmet a producer, s egyben hangmester Marco Battistellára. Lehet, hogy neki is nagy része van abban, hogy a zongorahangzás mindig plasztikusan áttetsző, a Steinway D modell eme példányán mindig jól kivehető a mély regiszterekben is a dallam rajzos vonala. (Éppen ezért pedagógiai célból, formatani elemzésekhez remekül használható illusztrációs anyagként.)
Sok részinformációt megtudunk a 2016 augusztusában és 2017 januárjában rögzített felvételről. Csak azt nem, hogy milyen kiadású kottából játszott Jean Muller.
Cím: Jean Muller: Mozart összes zongoraszonátája I.
Kiadó: Hänssler Classic
Katalógusszám: HC18068