Minek lett rabja vajon?

Szomorú történet. Michael Rabin felvételeiből adott ki a Hänssler Profil négylemezes válogatást. Nem kérdés, hogy minden idők egyik legkiválóbb hegedűséről van szó. Csodagyerek, aztán fiatalon sorra aratja sikereit, méltán, hiszen ekkor készült felvételei máig referencia-értékűek. 

Zay Balázs

A gyűjtemény elején halljuk Paganini I. hegedűversenyének korábbi, Lovro von Matačić kísérte felvételét. Évekkel később ismét felvette Sir Eugene Goossens kíséretével. Az előadás pazar. Kár a bevezetés húzásáért. Külön érdekesség Flesch cadenzája. Rabin tudta azt, amit máig alig néhányan, Paganinit folyékonyan és technikailag megfelelően játszani. Utóbbi ma már megy sokaknak, de az igazi bel canto-hang, valamint a nem hivalkodó, hanem magától értetődő virtuozitás nemigen. E művet igazán jól Rabin és Perlman játszotta, később Shoji és Chang is kiemelkedően. A zeneiség megvolt Menuhinban is, de Erede vezényelte felvételein a technika már nem érte el a természetesség szintjét. Rabin szóban forgó kvalitása a hegedűművészet olyan jellemzője, ami korábban gyakoribb volt, ám ehhez sokszor eltúlzott romantikusság járult. A kettő találkozása, az érzelmekkel teli hang, az éneklő előadásmód egybeesése a ma is megfelelőnek érzett technikával és a túlzásoktól tartózkodó, alapvető előadói ízléssel igen ritka. S ez jellemezte Rabint. Lazán, mindig. És eltelt néhány év, és történt valami, amit máig nem tudni pontosan, legalábbis részleteiben, s ez talán jól is van így. Rabin még nem töltötte be a harmincat, amikor abbahagyta a lemezkészítést. Lelki problémái voltak. Harminchat éves korában elesett és meghalt. 

 

Amikor dicsérjük Rabin technikáját, hozzá kell tenni, hogy ez mély zeneiséggel együtt értendő. Mendelssohn Hegedűversenyét sokan játsszák kiválóan. Nincs is "legjobb" köztük, keresni is botorság volna alighanem. De Rabin előadásában érdekes a puha, meleg, éneklő hang, a sima előadás, úgy játszik végig, mintha csak lazán próbálna, miközben jeles interpretáció születik. Érdemes kiemelni az I. tétel cadenzájának végét, amit a szokottnál sokkal precízebben játszik, s ez igen érdekes és karakteres jelleget kölcsönöz a résznek. E precizitás pontosságot jelent, ami nem mechanikus vagy szürke, hanem épp ellenkezőleg, ráérzésből fakadó. Hasonló jellege van Csajkovszkij Hegedűversenyének is, ezt Alceo Galliera vezényli, a régi zsidó-orosz hegedűsük színes és érzelmekben gazdag világa mutatkozik meg, manírok nélkül. 

Bruch Skót fantáziája Sir Adrian Boult vezényletével tökéletes, Rabin érzelemgazdag hegedűhangján - és a jeles brit dirigens kiváló kíséretével - e méltatlanul alulbecsült darab minden kvalitása megmutatkozik. Nem hallottam jobb előadást, csak hasonlóan jót, Perlmantól, aki sok tekintetben Rabin utódjának tekinthető, hiszen benne jelent meg még az, ami Rabint kiemelkedővé tette. Szintén Boult kíséri Wieniawski ritkán felcsendülő I. hegedűversenyét. Kevésbé karakteres, de jól sikerült alkotás ez is, és sajnos még a gyakrabban előadott II. sem hangzik el elég sokszor. Ahogy ezek, Glazunov Koncertjének von Matačić kísérte felvétele is pazar, az ideálisan telt hangnak és expresszív hangvételnek köszönhetően. 

Bach III. szonátája szomorú érzést vált ki. Miért nincs vele több? Fantasztikus volna hallani a két másikat és a három partitát is. Milstein és Perlman közelében járunk, de markáns eltérésekkel. Milstein vékonyabb, többet differenciáló, míg Perlman vastagabb, teltebb. Rabin fényesebb, simább és nagyon természetes. Hasonló békés hangvétel és kellemes szín, természetes megszólaltatás jellemzi Mozart Saul Caston kísérte IV. hegedűversenyét is. Meglepetés Beethoven VIII. és különösen Fauré I. hegedű-zongora szonátája. A zongora hangja elég furcsa, de élvezet hallani azt a világot, amikor a hegedűs gátlások nélkül vetette bele magát mindenbe és hozott ki sok színt, sok érzést. A Fauré-mű előadása egész kiemelkedő a sokszor hiányzó és tévesen inadekvát visszafogottsággal helyettesített intenzitásnak köszönhetően.

Ritkán hallani ősbemutatót. Az albumot Paul Creston II. hegedűversenyének ősbemutatója zárja Solti vezényletével, természetesen pontos és átélt előadásban. Nem korszakalkotó, de egész jó mű. Mint sok más, ez is felhívja a figyelmet arra, mennyi alkotás vész el kellő figyelem híján. Fontos nem csak a kiemelkedően nagy művek előadása. S ez át is vezet az összeállítás kérdéséhez. Széles, de nem teljes képet tár elénk a Profil gyűjteménye. Még úgy két korongot tettek volna ki a további, ismert EMI-felvételek, mindenekelőtt Paganini 24 capricciója, az I. hegedűverseny másik felvétele, Wieniawski II. hegedűversenye és a Felix Slatkin kísérte, népszerű darabok. De még érdekesebb lett volna, ha a tízdobozos változatot választja a kiadó, és összegyűjti Rabin idővel előkerült, egyéb felvételeit is, Brahms Hegedűversenyét Rozsnyai Zoltán vezényletével, Bruch Hegedűversenyét Thomas Schippers kíséretével, Beethoven Hegedűversenyét John Barnett dirigálásával, a Skót fantázia másik felvételét Rozsnyaival. 

Szegény Rabin tragikus sorsára szomorúsággal és tanulságokkal gondolhatunk. Kevés fennmaradt felvétele a hegedűművészet kiemelkedő epizódját jelenti. 

 

Kiadó: Profil Edition Günter Hänssler 

Katalógusszám: PH20003