Miért és hogyan legyünk audiofilek?
Akiknek a minőségi otthoni zenehallgatás fontos részét képezi az életüknek és az azt szolgáló berendezésekkel való foglalatoskodást is kedvelik, szeretnek arra hivatkozni, hogy ez sokkal több holmi műszaki hobbinál. Lássuk, miért van igazuk.
Ozorai Gábor
A kétcsatornás (sztereó) audiokészülékeket jobb esetben kulturális értékek közvetítőiként használják tulajdonosaik és nagyon nem mindegy, hogy ezek milyen színvonalon teszik a dolgukat. Ha igazán jók, akkor sokkal jobban tolmácsolják a szerzői és előadói szándékot, élő, lélegző produkciót tárnak a hallgató elé. Az időgép szerepét tölthetik be, vagy még inkább teleportálják a hallgatót a hangfelvétel idejébe és helyszínére. Ahogy egy élő koncerten könnyebben befogadjuk a számunkra újat, jó hifi-rendszert hallgatva is többféle zenére válhatunk nyitottá, többféle műfajt szerethetünk meg. Ha pedig minél többen, minél többféle zenét szeretnek, az csak jó lehet. Nőhet az általános jóllét szintje, ahogy a koncertjegy- és lemezeladások száma is.
Mikor mondhatjuk, hogy jól, életszerűen szól egy berendezés? Alapvetően akkor, ha egy zenei előadás minden hallható alkotóelemét valósághűen adja vissza. Amivel egy kisrádió is nagyjából elboldogul az a dallam és ritmus. Aztán jönnek a nehezebben visszaadható összetevők (a teljesség igénye nélkül):
– helyes hangszerhangok, hangszínek (egyszerűnek hangozhat bár, de ehhez az kell, hogy hifi-rendszerünk a legmélyebbtől a legmagasabb hangokig mindent a megfelelő egymáshoz képesti arányban, torzításmentesen reprodukáljon)
– a dinamika, vagyis a halk és hangos hangok korrekt aránya, a hirtelen hangosodó vagy halkuló hangok késedelem nélküli, pontos visszaadása
– a színpadkép „térbeli” megjelenítése, a hangszerek elhelyezése széltében és mélységben.
Jelen cikkben nem alkalmazunk műszaki szakkifejezéseket, csak a hallható végeredmények – remélhetőleg közérthető – leírását, de a fentiek mind valamilyen többé-kevésbé mérhető technikai paraméter hozadékai. A lényeg: aki már hallott így reprodukált zenét, az tudja, hogy a koncertélményt haza lehet vinni, és nem csak emlékeinkben!
Hogy valaki hifi rajongóvá válik-e, nem (csak) döntés kérdése. Mindenesetre röviden összefoglaljuk, miért jobb „audiofílnek” (szó szerint: hangot szerető; a hangminőségre nagy hangsúlyt fektető, otthoni zenehallgató) lenni, mint hétköznapi zenerajongónak. Amikor az előbbi hallgat egy kiváló előadást, kiváló felvételen, jó berendezésen, akkor kap egy zenei, egyúttal pedig emocionális és auditív élményt. Csakúgy, mint a zenerajongó. Az audiofilnek viszont megadatik az az élmény is, hogy tudja, azt az igazi, életszerű hangot, amit hall, audiokészülékek produkálják. És bármikor reprodukálható!
A Gramofon folyóirat következő számaiban kísérleti jelleggel jelennek majd meg olyan recenziók, melyeknek tárgyát a recenzens egy különösen élő hangú berendezésen hallgatja meg. Ezek során kiderül majd, a hallgatás módja okoz-e különbséget a lemez által hordozott zenei élmény elbírálásának szempontjából a zenész-zeneértő füllel hallgató recenzens számára is, ahogyan a hangzás-esztétika felől közelítő audiofil számára bizonyosan igen.