Maradandó érték

A Warner Classics nemrég kiadta Martzy Johanna összes egykori EMI-felvételét. A temesvári születésű hegedűművésznő nevét vélhetően nem sokan ismerik, ám akik igen, azok körében kiemelt megbecsülésnek örvend. Ezt jól mutatja, hogy az ötvenes években készült EMI- és Deutsche Grammophon-felvételeit újra és újra megjelentetik, s nem kevés közülük etalonként rögzült. Sajnos Martzy elég fiatalon elhunyt, ám nehezen érthető módon halála előtt már sokkal abbamaradtak vele a lemezfelvételek. 

Zay Balázs

Leghíresebb bejátszása Bach hat hegedűszólóra írt szonátája és partitája. Ebbe etalont alkotni bizony nem kis teljesítmény, hiszen a zenetörténet egyik csúcsáról van szó. A hat mű első kiemelkedő felvétele a fiatal Menuhiné, aztán felvette a mestere, Enesco is, de sajnos relatíve későn. (Ennek ellenére méltó volna ismét megjelentetni.) Később Menuhin ismét felvette, akárcsak a többi nagy, Grumiaux, Szeryng. Menuhin mindkét felévétele máig kiemelkedő eleganciája és muzikalitása révén. Az egyik legkiemelkedőbb - vagy talán a legkiemelkedőbb - teljesítményt Nathan Milstein nyújtotta, különösen második, Deutsche Grammophon által készített bejátszásával. Érdekes módon Heifetzhez nem állt igazán közel Bach, ahogy később Perlman kapcsán is megjegyezhető, hogy előadása kiváló, de nem Bach e műveihez a levegősebb hangvétel közelebb áll. A szélesebb spektrum kedvéért érdemes még szót ejteni a szintén Hubay-tanítvány Telmányi Emil különös kalandjáról, ő ugyanis a hagyományos vonóval csak bontható akkordok átfogását lehetővé tevő "Vega-féle Bach-vonóval" vette fel a hat művet Martzyval lényegében egy időben. 

Martzy előadása valamelyest kemény és szikár, ám részben épp ez adja a különlegességét. Ekkortájt kezdte megismerni a világ a Glenn Gould-féle újszerű, objektív, átlátható, az összeolvadás minden formájának elkerülésére törekvő játékmódját, s Martzy ezzel lényegében összhangban lévő, objektivitást, tiszta formákat szem előtt tartó attitűdöt mutatott fel Bach e mindenképp erősen strukturális alapokon nyugvó műveiben. Martzy előadása máig megtartotta egyediségét, érdekességét és aktualitását. Az azóta felbukkant újabb látásmódok körbevették, de jelentőségét nem csorbították. 

 

 

Érdekes kontrasztot vélek látni a kiváló koreai-német hegedűs, Suyoen Kim és Martzy bejátszásai között. Míg Suyoen Kim hangja elsősorban lágy, puha, a struktúra megtartása mellett is elengedett, addig Martzyé kemény, erős, az elevenség megtartása mellett is kötött. Nem kérdés, hogy ez erősen összefügg a két művész személyiségével. Vélelmezem, hogy Marzy karaktere a nőiesség egyfajta akkor különösen vonzó képét jelenítette meg, eleganciát és határozottságot. 

Az anyag másik nagy része jóval kevésbé ismert alkotásokból áll, nevezetesen Schubert hegedűre és zongorára írt műveiből. Ezek szinte érthetetlen módon alulértékelt darabok. Martzy mind felvette Jean Antoniettivel. Az elegancia és határozottság együttese itt is jól érvényesül, a C-dúr Fantázia különös kezdetének felépítése például máig Martzy felvételén a legsikerültebb - itt egy hosszú ívet kell meggondoltan megrajzolni. Érdekes módon néhány darabot Suyoen Kim is felvett, az ő lemezét azonban rontja a hangmérnök beállítása, melynél a zongora tál erőteljesen jelenik meg, s nem hagyja kellőképp érvényesülni a hegedű lágyabb hangját. Aki nyitottan néz szembe e művekkel, nagy értéket fedezhet fel. Néha régen is felfigyeltek erre-arra, de csak kevesen, a C-dúr Fantáziát Adolf Busch és Rudolf Serkin, a három szonátát (vagy az első kiadás nem szerzői címe szerint szonatinát) Willy Boskowsky és Lili Kraus vette fel.  

Bach és Schubert említett műveit hegedűversenyek veszik körül. Mindegyikben a Philharmonia Zenekar játszik. Brahms és Mendelssohn művei Paul Kletzkivel, Mozart G-dúr Hegedűversenye és Mendelssohné másodszor Wolfgang Sawallisch dirigálásával. Érdekes, hogy a Mendelssohn Sawallisch dirigálta változata sokkal jobb, elevenebb, dinamikusabb. Nem rosszabb a másik sem, de valahogy mintha nem igazán sikerült volna együtt ráállniuk a zene aktuális hullámhosszára. Ugyanakkor a Brahms jó Kletzkivel. Talán Brahms közelebb állt hozzá, hiszen egész különleges a Christian Ferras és Paul Tortelier közreműködésével és az ő vezényletével felvett Kettősverseny is. Brahms Hegedűversenye tömény romanticizmusával látszólag Martzy stílusának ellentettje, azonban épp az az érdekes benne, hogy miként érvényesül a szóló dinamikus, intenzív, ugyanakkor fegyelmezett és meggondolt előadásmódja. jellegében ez Martzy korábbi Deutsche Grammophon-felvételéhez áll közel modor tekintetében Dvořák Hegedűversenyéről, Fricsay vezényletével. Hasonló a helyzet Beethoven két Románcával is, melyeket szintén nem kifejezetten Martzyhoz asszociálna az ember. Ezekben értelemszerűen kevesebb a dinamika, ugyanakkor hasonlóképp kiugró kvalitás a szentimentalizmus elkerülésére való törekvés. 

Furcsa, hogy a Bach- és Schubert-darabok két-két lemez helyett három-három lemezre kerültek, szemben korábbi kiadásokkal. A gyűjtemény Martzy felvételeinek többségét tartalmazza, emellett még a Deutsche Grammophon készített néhány lemezt vele nem sokkal előbb. Sajnos ezek az együttműködések abbamaradtak. Míg Ginette Neveu esetében tragikus halála miatt erre nem volt lehetőség, Martzyval még sok felvétel készülhetett volna. Ám e kevés felvétel máig méltó módon tartja magát az újra és újra kiadott régi felvételek közt.  

 

Kiadó: Warner Classics 

Katalógusszám: 9029648857