Különleges bérletek és sztárok a Concertóval
Öt bérlettel, két fesztivállal és világklasszis szólisták sorával várja az érdeklődőket Keller András és a Concerto Budapest a 2020/21-es évadban. Különleges szezont hirdetnek, hiszen egy korábban nem tapasztalt helyzet alakult ki, amely mindenki életét felforgatta. Szeretnék, ha a közönségük továbbra is részese maradna a Concerto egyedi koncertélményeinek, s minden erejükkel azon dolgoznak, hogy az aktuális járványügyi szabályokat betartva ezt biztosítani tudják. A 2020 tavaszán elmaradt hangversenyek jó részét ősszel pótolják, ezért a korábban megszokott bérleteiket át kellett alakítaniuk - a hagyományos, kötött összeállítású bérleteik (Volumenek, Géniuszok, Magyar Kincsek, Manó) mellett egy újat is kínálnak idén, amelynek koncertjeit tulajdonosai à la carte válogathatják össze egész évaduk kínálatából.
Keller András, a Concerto Budapest művészeti vezetője úgy állította össze az évad műsorát, hogy mind a világsztárok, mind a hazai vendégművészek egyaránt jelentős szerepet kapjanak a rendkívül gazdag és izgalmas zenei utazás során.
„Velünk lesz az évad során a Concertóhoz már régóta ragaszkodó sztárok közül Boris Berezovsky, Jevgenyij Koroljov, Isabelle Faust, és Andrej Korobejnyikov. A Concertóval először lép színpadra a hegedűszólista Szergej Krilov, Anthony Marwood, Daniel Lozakovich, Borisz Brovcin és Giovanni Guzzo; a zongorista csillagok közül Pierre Laurent Aimard, Jeremy és Mookie Lee-Menuhin, Matan Porat és Anna Shelest lesznek partnereink. Nagy esemény lesz az észt-amerikai karmesterlegenda, Neeme Järvi fellépése, régóta várjuk az együttműködést Eötvös Péterrel, s újra dirigálja a zenekart Takács-Nagy Gábor, Vashegyi György, Kovács János, Héja Domokos és Farkas Róbert is. A kitűnő magyar szólisták közül Kelemen Barnabás, Ránki Dezső, Perényi Miklós, Balázs János, Miklósa Erika, Bretz Gábor, Cser Krisztián, Horváth István, Vörös Szilvia, Berecz Mihály, valamint a Purcell Kórus, a Nemzeti Énekkar és a Muzsikás együttes is partnerünk lesz. Jeremy Menuhin Kettősversenyének ősbemutatójára nálunk kerül sor, és először mutatjuk be Magyarországon Eötvös Péter művét, az Alhambra - Hegedűversenyt” – mondja Keller András, művészeti vezető, karmester.
(Fotó: Valuska Gábor)
A bérletvásárlás módja
A Concerto Budapest a közönségre bízza, milyen módon kívánja megváltani jegyét, bérletét. A vásárlás megoldható online formában, kezelési költség nélkül a zenekar weboldalán vagy személyesen az ismert jegypénztárakban illetve a Concerto Zeneházban is. Ha lesz olyan koncert, amelyet a világjárvány miatt le kell mondaniuk, az adott bérlethányadot, illetve jegyek árát visszatérítik.
Volumenek bérlet
Imponáló mennyiséget és érzékletes nagyságot kínál ez a bérlet, amelynek programja világsztár-fellépéseket, ősbemutatót és magyarországi bemutatókat, új bemutatkozókat és visszatérő vendégeket egyaránt ígér a Concerto Budapest közönsége számára. Így a Keller Quartet és a Purcell Kórus éppúgy szerepel majd a sorozat koncertjein, mint Boris Berezovsky vagy Isabelle Faust. A karmesterek sorában Eötvös Pétert, Takács-Nagy Gábort és Vashegyi Györgyöt is megtalálni, a hangszeres szólisták között pedig a Menuhin család két tagja mellett a jövő egyik nagy hegedűs ígérete, az alig húszesztendős Daniel Lozakovich is a Zeneakadémia pódiumára lép majd. A szimfonikus és a kamarazene 19. és 20. századi klasszikus műveit, két nagy egyházzenei alkotást, valamint felfedezésre csábító kortárs kompozíciókat tartalmazó bérlet programját természetesen az immár hagyományos karácsonyi Csajkovszkij-hangverseny, továbbá egy meglepetés ajándékkoncert is gazdagítja.
Géniuszok bérlet
Hat plusz egy este a zenetörténet óriásainak muzsikáját hallgatva: ez az aligha túlbecsülhető élmény ígérkezik a bérletet megvásárlók számára. Brahms, Liszt, Mozart, Beethoven, Schumann, Wagner, Schubert, Csajkovszkij, Debussy művei, méghozzá a legavatottabbak előadásában, hiszen Boris Berezovsky és Perényi Miklós, de a Keller Quartet, Ránki Dezső és Isabelle Faust is csakúgy e zeneakadémiai hangversenyek főszereplője lesz majd. És mivel nyilvánvaló, hogy zseniális alkotók nem csupán a múlt évszázadaiban gazdagították kompozícióikkal a zeneirodalmat, így kortárs nagyságot is találni a szerzők sorában. Eötvös Péter karmesterként és komponistaként egyaránt fogadja majd tapsokat, a zongorista-zeneszerző Jeremy Menuhin pedig éppenséggel a bérlet februári koncertjén fogja a legelső ízben a közönség elé bocsájtani vadonatúj Kettősversenyét.
(Mookie Lee-Menuhin és Jeremy Menuhin)
Magyar Kincsek
Az immáron hagyományos Magyar Kincsek-sorozat programja ebben az évadban még az eddig megszokottnál is változatosabbnak és különlegesebb összeállításúnak ígérkezik. Közkedvelt operettslágerek, 19., 20. és 21. századi kompozíciók, könnyed keringők és komoly, sőt komor történelmi arcképek, már régen felmagasztalt alapművek, valamint még a felfedezésre váró szerzemények: ezeket mind ott vannak a négy hangverseny műsorán. És e sokszínűség jegyében a közreműködő művészek is különböző irányokból érkeznek majd a Keller András, Farkas Róbert, Héja Domonkos és Takács-Nagy Gábor által vezényelt, Vigadó-beli koncertekre, hiszen a fellépők között Giovanni Guzzo venezuelai hegedűművészt szintúgy ott találni, akárcsak a primadonnaként bemutatkozó Miklósa Erikát vagy Kelemen Barnabást.
Manó
Miről szól a zene? Lehet jelentése a zenei hangoknak? Tudunk állatokat, embereket, mesebeli lényeket ábrázolni hangszereinkkel anélkül, hogy szövege lenne egy darabnak? Mi az, amit szavakkal nem, de a zenével ki tudunk fejezni? Az idei évad koncertjeinek főszereplői közt találni például dongót, sárkányt, Mazsolát, a zöld kismalacot, de bepillantást nyerhetnek a gyerekek a régi bálok világába is, valamint ellátogathatnak a törpék birodalmába, az óriások falujába és híres népmeseszereplők udvarába. A koncertsorozatot elsősorban az 3-10 év közötti gyermekek és családjuk számára kínál tartalmas, mégis szórakoztató zenei kikapcsolódásnak. A zenés utazáson a Concerto Budapest ütőhangszeres művésze, Iván Gábor kalauzolja végig a kicsiket, a jó hangulatért és a könnyebb megértésért pedig Méhes Csaba pantomimművész felel.
A Hallgatás Napja
Megismerés, rácsodálkozás, elmélyülés, felfedezések és újrafelfedezések sora: ezt ígéri a közönség és éppúgy az előadók számára A Hallgatás Napja 2020. november 15-én, vasárnap, immár ötödik alkalommal. A Hallgatás Napján hagyományosan egyszerre több helyszínen zajlanak a zenei programok, amelyeken Keller András és a Concerto Budapest művészei mellett a legkiválóbb szólistákkal és kamarazenészekkel találkozhatnak majd a látogatók. A Concerto Budapest és a Budapest Music Center egynapos zenei fesztiválja elsősorban a kortárs zenére és a különböző korok remekművei között keletkező teremtő kölcsönhatásra összpontosítja a figyelmet.
Mozart-nap
Immár hagyománnyá vált, hogy a tavasz első vasárnapján, március 7-én, kizárólag Mozart hangjai töltik meg a Zeneakadémia két koncerttermét a Concerto Budapest jóvoltából. Kiváló szólisták, remek kamaraegyüttesek és zenekarok társaságában merülhetnek el az érdeklődők Mozart rejtélyes világában.
CONCERTO-GRÁTISZ
Az elmúlt hónapok megmutatták milyen nagy igény van a koncertek online bemutatására is. A Mezzo tévén bemutatott nagyszabású Concerto-koncertfilm egy hétig volt látható több online csatornán, mely idő alatt több mint 200ezer nézőt ért el.
A művészi munka magas szintű megvalósítása mellett, a járványügyi helyzetre való tekintettel az együttes igyekszik koncertjeik egy részét live-stream segítségével élőben, ingyenesen közvetíteni Facebook-oldalukon és más internetes portálokon is.