Kontextus és szöveghűség

Ciprus több jeles zongoristát is adott a világnak, bár neve nem ezt sugallja, Martino Tirimo ciprusi származású. Egykor az EMI lemeztársaság foglalkoztatta, felvette Schubert összes szonátáját, s Brahms két zongoraversenyéről Kurt Sanderling, illetve Yoel Levi kíséretével igen kiváló lemezeket készített. Nemrég a Hänssler cég nagy projektbe fogott vele, Beethoven összes szólózongorára írott művét vehette fel náluk.

Zay Balázs

Beethoven szonátáiról számos kiváló felvétel készült, Schnabel, Backhaus, Gulda, Kempff, Barenboim, Ashkenazy, Fischer Annie, Brendel és sokak után nem könnyű még ki nem mondottat, egyúttal maradandót mondani. Gilels sajnos öt szonátát már nem vehetett fel, de feljátszotta az első két Választófejeldelem-szonátát. Szemben vele az extravagáns HJ Lim kihagyta a 19. és 20. sorszámot viselő Op. 49-es szonátákat, mondván, ezeket Beethoven nem kívánta publikálni.

De egyáltalán hogy jön ez ide? Úgy, hogy Tirimo időrendben haladva nemcsak a szonátákat, hanem minden más, Beethoven által valaha szólózongorára írt darabot rögzített. Variációk egész sora, nemcsak a Diabelli- és az Eroica-variációk, kontratáncok, rondók, menüettek. Egészen más kép tárul így elénk. Olyan, mint a táj, amikor utazik az ember, s miközben eljut úti céljaihoz, a műemlékekről híres, kiemelten érdekes településekre, áthalad kevésbé markáns, de sokszor a maguk nemében ugyancsak emlékezetes hangulatú vidékeken. Másként látjuk így Beethovent. Reálisabban, hiszen belőle sem fakadtak éjjel-nappal a korszakalkotó darabok, ő is része volt a kornak, még ha túlnőtt, túlmutatott is rajta.

A ritkábban játszott és kevésbé jelentős alkotások irányában a két Op. 49-es szonáta is tekinthető átmenetnek, bár ezek egyértelműen inspirált és értékes művek, ahogy az ún. Választófejedelem-szonáták még inkább, bár azokban is ott bujkál már a későbbi remekműveket előrevetítő inspiráció. Akárcsak magas hegyre vezető lankák.

Tirimo jeles zongorista. Technikailag felkészülten és főképp szép, tiszta hangképpel játszik, előadásnak mindig kimunkált téri dimenziója van, még akkor is, ha ez nem túl tág. Szűknek nem mondható, de semmiképp sem tág. Ha a szöveghűséget elsőrendű követelménynek tekintjük, akkor ezek kiváló előadások. Nyilván nem lehet eltérni a szöveghűségtől, legfeljebb kimagaslóan erős inspiráció esetén, ami, valljuk be, ritka jelenség, főleg olyan szinten, mely egyértelműen megengedetté teszi az alternatív értelmezést. Amit hiányolok amellett is, hogy az egész nagy projekt alapvetően igen derék munka, az a kevésbé kötött előadásmód, a több fantázia, a több egyéni hozzátétel. Tudni, mi jön. A későbbi ütemek éppen olyanok, amilyennek a megelőzők valószínűsítették. Az egyforma elemek nagyon egyformák. Nem iskolásan, nem zavaró módon, annál Tirimo jobb zongorista, de a beethoveni alkathoz jobban illő bátorság, merészség, egyediség nemigen tör át. Annak, aki felettébb ihletett, különleges, netán elementáris olvasatokra vágyik, másfelé kell keresnie, de akit érdekel Beethoven egész zongorára írott életműve, nemcsak a műemlékekkel teli helyek, hanem azok környéke is, az nem fog csalódni ebben a kiadásban, s megismer jó néhány bizonyára nem ismert darabot, s ezzel a nagy zeneszerző és kora kevésbé ismert kapcsolódását.

Ezzel kétségkívül közelebb kerülünk a nagy művekhez is, hiszen más a nagy szonáták elementáris szava, mikor Schumann, Liszt vagy Brahms a kontextus, mint mikor saját kisebb darabjai, saját kora, azaz egy másik zenetörténeti aspektus. Tulajdonképpen az, amit Beethoven leírt, nagyon jól benne van ezekben az előadásokban. Úgy tűnik, Tirimót a hűséges lejátszás jobban motiválja, mint az érzéseket megindító továbbgondolás. Ez ebben az esetben jobbára ránk marad.

Kiadó: Hänssler Classics
Katalógusszám: HC 19032