Kincstaláló
Vannak kincskeresők és kincstalálók. Igaz, a találáshoz elengedhetetlen a keresés. Nos, Gidon Kremer a művészeknek ebbe a – kis létszámú – csoportjába tartozik. Fáradhatatlan fedez fel értékeket, amelyeket közkinccsé akar tenni. Legyen szó kompozíciókról, vagy előadóművészekről.
Fittler Katalin
Az újra felfedezésnek 2015-ben adott lendületet Linus Roth hegedűművész és Thomas Sanderling karmester, a Nemzetközi Mieczysław Weinberg Társaság megalapításával. A következő évben Linus Roth a szerző hegedűszonátáiból készített felvételt, majd Gidon Kremer a Kremerata Balticával négy kamaraszimfóniát és a kamarazenekarra átírt Zongoraötöst rögzítette. A Weinberg-életmű hangzó életre keltésében mindenképp mérföldkő-jelentőségű a Hegedűverseny felvétele (Kremer partnere a Gewandhausorchester, a dirigens Daniele Gatti), amellyel együtt jelent meg a két hegedűre komponált Szonáta (Kremer partnere Madara Pētersone).
A restelkedő, aki nem érti, hogyan kerülhette el figyelmét egy ilyen jelentős szerzői életmű, könnyen magyarázatot talál abban, hogy a szerző nevének többféle írásmódja aligha kedvez a tájékozódásnak. És az internet jóvoltából könnyen hozzáférhető információs anyag sem igazán inspirálja hangfelvételek felkutatására a zenebarátot. Legfeljebb az életmű gazdagsága szembeszökő (utolsó, befejezetlen szimfóniája a 22-es sorszámot viseli), a műfajok széles skálája – és a dokumentált kései bemutatók. Tehát, kompozícióinak egy részét sohasem hallhatta a szerző…
Feltétlenül érdemes figyelmesen elolvasni a kísérőfüzetet, amelyben a műismertetések írójának, Tobias Niederschlagnak Kremerrel készült interjúja is szerepel. Két oldalról közelíthetünk a művekhez, egyrészt az életműben elfoglalt helyük felől (mindkettő a szerző legeredményesebb évtizedét közvetlenül megelőző 1959-ben készült), másrészt pedig megismerve az előadóművész szemszögéből a kompozíciókat, amelyek létrejöttében Leonid Kogannak volt inspiráló szerepe (és feleségének, Emil Gilels húgának).
Az elemző – elemez, az előadóművész viszont jelentős repertoár birtokában maximálisan alkalmas arra, hogy értékrendet állítson fel. S ha a mintegy másfélszáz hegedűversenyt repertoáron tartó Kremer a 20. századi hegedűverseny-termésben Bartók Hegedűversenye mellé sorolja, azt komolyan kell venni!
De ha valaki mindennemű előzetes tájékozódás nélkül hallgatja a felvételt, akkor is megérzi a „nagyság” jelenlétét. Figyelni kell erre a zenére, amely érezhetően közlés – és a hallgató örömmel nyugtázza, hogy részesülhet belőle. Igaz, az interpretáció elkötelezettsége is kihallható: bizton állítható, hogy etalon-jelentőségű. És minden elragadtatottság mellett tudomásul kell vennie: kevés szólistától várhatnánk hasonló megrendítő erejű interpretációt. Amikor a technikai perfekción túl a kifejezésre is jut – nem kevés! – figyelme és energiája a szólistának. A Szonáta magasrendű kamaramuzsika, amely értő kottaolvasást feltételez – nem lejátszanivalóak csupán a szólamok, hanem egy dialógus résztvevői, akik együttesen adnak intellektusnak és hallásnak egyaránt értékes élményt.
Érzések és indulatok, színek és feszültségek – mindez könnyű tájékozódást biztosító formai keretben. A lelkes hallgató pedig csak azon sajnálkozik: aligha vállalkozhat arra a legelszántabb kutató is, hogy feltárja, vajon milyen (kortárs) nemzetközi zeneirodalmi ismeretekkel rendelkezett (hangképek, illetve kották alapján) a Sosztakovics kitüntető barátságára méltatott komponista.
Kiadó: accentus music
Katalógusszám: ACC 30518