Két szeptett tavalyról, Svájcból

A Luzerni Fesztiválzenekar szólistáinak produkcióját élő adásban rögzítették, 2020-ban, a Luzerni Fesztiválon. 11 muzsikus vállalkozott igényes kamarazenei szereplésre, Mozart D-dúr divertimentójának (K. 251) és Beethoven Esz-dúr szeptettjének (Op. 20) megszólaltatásával.

Fittler Katalin

Az úgynevezett Nannerl-Septett a húszéves szerző műve (nővére névnapja készült), oboa, 2 kürt, 2 hegedű, brácsa és nagybőgő együttesére, Beethoven 20. opuszának előadói csak számukban egyeznek meg a Mozart-műével (klarinét, fagott, kürt, hegedű, brácsa, gordonka, nagybőgő). Az I. szimfóniával egy koncerten bemutatott, s rögtön nagy tetszést aratott mű ajánlása Mária Teréziának szól.

A kísérőfüzetben szerepel egy fotó a Mozart-mű előadásáról. Láthatjuk, a két hegedűs, valamint a három fúvós egymás közelében helyezkedett el, a két csoport között tisztes távolságot tartott a brácsás és a bőgős. Ívelt pályájukból adódóan lehetőségük volt a szempontaktusra, e tekintetben nem is kell hiányolni az „összerendező” karmestert. A zenekari munka révén összecsiszolódhatott az ízlésük, erről tanúskodik megannyi finom agogika. Más kérdés, hogy a hangzásarányok összehangolásánál nagy segítség lett volna számukra egy irányító. 

 

 

Gyakorlott zenekari gordonkaművész számolt be egy interjúban arról a meglepetésről, ami kezdő karmesterként érte: mindent „másként hallott”, mint a csellószólamban ülve. Ez jutott eszembe, amikor a tempóban együtt lélegző, a karaktereket azonos mód elképzelő muzsikusok némelyike adós maradt a hang szépségével. Néha a dallamot játszó hangszeres kissé túldimenzionálta szólamát, ami kevésbé kontrollált hangokat eredményezett (néha kemény indítást, máskor szinte kicsorbuló csúcshangokat). A helyszínen a közönség minden bizonnyal kritikátlanabbul hallgatta őket, mert „élőben”, reális térben nem csak a koncepció érvényesül jobban, hanem mindig öröm olyan zenélést hallgatni, ahol az előadók nem „biztonságra” törekednek, hanem alkalmasint kockáztatni is mernek.

A Beethoven-szeptett dinamikai skálája talán szélesebb, de a tutti és a szinte szólisztikus helyektől eltekintve, néha még kiegyenlítetlenebb a hangzás. Amikor egyik hangszertől átveszi a dallamot a másik, szinte kizárólag az a szándék jut kifejezésre, hogy a dallamjátszó hangszer előtérbe kerüljön. Az apparátusból adódó hangszínlehetőségek a felelgetős részekben plasztikusan érvényesülnek, ám a kíséret dinamikai szintje nem mindig kontrollált (más kérdés, mennyit segíthet a felvételtechnika a helyszíni hangzásviszonyokhoz képest). 

Mindkét műben megkülönböztetett élményt jelent a variációs tétel (mindkétszer a negyedik helyen). A Beethoven-darabban megunhatatlan a „meglepetés”, hogy harmadik tételként a leginkább a G-dúr zongoraszonátából (Op. 49 No. 2) ismert menüettet halljuk felcsendülni. 

 

Kiadó: accentus music 

Katalógusszám: ACC 30536