Két képtől a Concertóig
„Egy új évad kezdete – de nem csak egy új évad, hiszen a Nemzeti Filharmonikusok a zeneélet többi résztvevőjével együtt azt is ünnepli a 2021/2022-es szezon elején, a hagyományos Bartók-műsorú nyitókoncerten, hogy ismét személyesen találkozhatnak közönségükkel. Újrakezdünk, tehát örülünk, hogy újból megtelik a nézőtér, hogy muzsikálás közben lelkes arcokra pillanthatunk, s a produkciókat követőn megint felharsan a rég hallott taps!” – olvashatóak Herboly Domonkos főigazgató szavai az együttes évadnyitó műsorfüzetében.
Szeptember 25-én, este fél 8-kor a Müpában a Nemzeti Filharmonikus Zenekar évadnyitó hangversenyével megkezdi a 2021/2022-es évadát. A Bartók Béláról hagyományosan megemlékező műsor a zeneszerző három arcát villantja fel, a pálya három szakaszába nyújtva betekintést: a Két kép a korai alkotóperiódust, a II. zongoraverseny az érett mestert képviseli, míg az amerikai években keletkezett Concerto – az emigráns hazaszeretetének és honvágyának kifejezője – a kései termés kiemelkedő darabja. A karmester, Kesselyák Gergely a magyar dirigens társadalom középnemzedékének jeles képviselője, a zongoraverseny elmélyült és virtuóz szólistája a fiatal generáció egyik legjobbja, Ránki Fülöp.
(Kesselyák Gergely)
A kékszakállú herceg váránál egy évvel korábban, 1910-ben keletkezett Két kép első tétele, a Virágzás Debussy hatásáról árulkodik, A falu tánca című második nyers és éles, tenyeres-talpas zene, mely olykor egészen a Táncszvitig mutat előre.
A II. zongoraversenyt 1930/31-ben írta Bartók: a mű számos neoklasszikus-neobarokk vonást mutat, Stravinsky és Bach zenéjére egyaránt reflektálva. Ránki Fülöp lesz az est szólistája, aki korábban már játszotta Bartók I. és III. zongoraversenyét, a II. zongoraversenyt azonban most adja elő először. Technikailag igazi kihívást jelent a zongorista számára, mint mondja, talán ezt tartják a három zongoraverseny közül a legnehezebbnek.
A Concerto a maga öttételes, boltozatos nagyformájával Bartók egyik legnagyobb szabású zenekari műve. Szimfóniaszerű a tételek terjedelme, súlya, mondanivalójuk komolysága, de a barokk concerto hagyományát eleveníti fel a teljes mű valamennyi tételén végigvonuló, sok reprezentatív hangszerszóló. A művet Bartók a Bostoni Szimfonikusok karmestere, Serge Koussevitzky megrendelése nyomán, 1943 nyarán és kora őszén írta.
A Nemzeti Filharmonikusok sok szeretettel várja közönségét és felhívja a figyelmet, hogy a hangversenyre jegyek megvásárlása kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkezők részére biztosított, illetve védettségi igazolvánnyal rendelkező kísérővel érkező 18 éven aluliakat jogosít a rendezvényen való részvételre, melyet a belépéskor ellenőriznek. Bővebb információk a www.filharmonikusok.hu oldalán olvashatók.