Keller András: „Nekem csak a zenén jár az eszem”

Keller András Kossuth-díjas hegedűművész-karmester tizenöt éve vezeti a Concerto Budapestet. A közelmúltban a zenekar – Szabó Stein Imre által rendezett – Kárpát Rapszódia című filmje sikert aratott a világ egyik jelentős televíziós versenyén, a New York Festivals TV & Film Awardson. Keller Andrással ennek apropóján beszélgettünk.

Gramofon.hu

- Mozgalmas tavaszon van túl... 

- Igen, április végén volt egy nagy koncertünk Sosztakovics- és Stravinsky-művekkel, ahol Várdai Istvánnal előadtuk Sosztakovics II. csellóversenyét. Ezután Gidon Kremer kérésére Rigába utaztam, ahol a Kremerata Baltica lettországi részével egy fúga-műsort készítettünk elő. Majd hazajöttem az MTA éves közgyűlésére, ahol Avram Hershko professzor, az egyetlen még élő magyar származású Nobel-díjas tiszteletére rendezett esten játszottam Bartók Kontrasztok című művét, Klenyán Csabával és Csalog Gáborral. Másnap Stuttgartba utaztam a Concerto három lemezének utómunkálataira, majd a Kremeratával volt két ünnepi koncert, Gidon Kremer 75. születésnapja és a Kremerata 25. születésnapja alkalmából.

(Keller András és Gidon Kremer - fotó: Posztós János)

- A koncertek között tanított is az angliai Cornwallban.

- Az IMS (International Musicians Seminar) a varázslatos Prussia Cove-ban, Cornwall déli csücskében van. A szemináriumot egykori mesterem, Végh Sándor alapította ötven évvel ezelőtt. Itt gyűlnek össze évről évre a fiatal vonós-nemzedék nemzetközi kiválóságai, tavasszal mesterkurzusokon, ősszel pedig az Open Chamber Music keretében, ahol együtt muzsikálnak a mesterekkel. Én 17 éve tanítok itt, és számomra ez a legzeneibb hely az egész világon. Végh Sándor szellemisége fél évszázada beragyog itt mindent.

- A Concerto Budapest nevével fémjelzett tematikus sorozatoknak is művészeti vezetője, amelyeket hagyományteremtő céllal indított útjára. Honnan jön az ihlet ezekhez?

- Nekem csak a zenén jár az eszem; valami belső kényszerből fakad, hogy mindig kitaláljak valami újat.  Nagyon fontos program számomra a Magyar Kincsek koncertsorozat, amely a Pesti Vigadóban megy évek óta. Kevésbé ismert, elfeledett alkotásokat mutatunk be népszerű művek társaságában.

- Néhány hete a zenekar Szabó Stein Imre által rendezett, az ön művészeti koncepciója alapján megvalósuló Kárpát Rapszódia című filmje elnyerte a New York Festivals TV & Film Awards ezüst-trófeáját, a Silver Towert. Hogyan jött az alapötlet? 

- Ez a terület, a crossover valójában mindig is nagyon távol állt tőlem, mert számomra sokáig egyet jelentett a profitorientált közönségvadászattal. Azt viszont elismerem, hogy a populárisabb műfajoknak és a komolyzenének lehetnek szép találkozási pontjai. A cigányzene például napjainkban kiveszőben van, vagy legalábbis csökken a hallgatottsága, és én szeretném, ha fönnmaradna. Innen indult az ötletelés, hogy hozzunk össze valamit a műfajok közötti világban a Concertóval. Roby Lakatossal és Snétberger Ferenccel – akik a maguk műfajában egyedit és zseniálisat tudtak teremteni –, valamint a rendkívül sokoldalú, jelenleg a Keller Quartetben brácsázó Homoki Gáborral gondolkoztunk közösen. Az egyedi hangvételű, Kárpát-medencei atmoszférájú koncertprogramban a magyar-cigány eredetű zenék eljutnak egészen a jazz és a rock and roll világáig, keretét pedig izgalmas szimfonikus művek alkotják. 

- Tizenöt éve a Concerto Budapest zeneigazgatója. Mitől lesz egy zenekar igazán jó, vagy mitől több egy jó zenekar, mint jó zenészek összessége?  

- A Concerto számomra több mint egy zenekar – egy zenei műhely. Itt az emberi szempontok hasonlóan fontosak, mint a szakmaiak. Nem feltétlenül azt a muzsikust vesszük fel, aki jobban, gyorsabban, vagy szebben játszik, hanem azt, aki a másikhoz leginkább passzol a zenekarban, elkötelezett, és jól együtt tud működni a többiekkel. Nagyon magas a szakmai színvonal a Concertóban, de a csapat egysége is lényeges. Egy zenekart vezetni folyamatos pedagógiai és sportfeladat is, rengeteg mindenre kell figyelnünk. Voltak nehézségeink, irigyeink, sokáig nem kaptunk támogatást, de mindig túl tudtunk ezeken lendülni, mert volt egy közös célunk. Mostanra már szép pályára állt a zenekar, észrevettek minket, és sokat teszünk a magyar országimázsért. Ezt mindig is missziómnak tekintettem: akkor is, amikor 30 éven át a Keller Quartettel jártam a világot. A művész a hazáját képviseli, aminek nem az a lényege, hogy milyen szépeket mond róla, hanem hogy mit tesz le az asztalra.

(Keller András - fotó: Cseke Csilla)

- Rendkívül sűrű az időbeosztása: szinte őrült tempót diktál magának és munkatársainak is. Hogy bírják? 

- Néha egy kicsit sokallják, de szerintem az egyik legfőbb értelme az életünknek a munka. Ha patetikusan fogalmaznék, azt mondanám, hogy sokkal több kultúrára van szükség Magyarországon. Ebben a világban, amelyben ma élünk, ahol megkérdőjeleznek hagyományos emberi értékeket, a kultúra lehet az egyetlen, ami megóvhatja azokat, megérintheti az ember lelkét. Ehhez szeretnék a saját eszközeimmel minél többet hozzátenni. 

- Ennyi munka mellett mi az, ami feltölti? 

- Van egy csodálatos 4 éves unokánk, ha csak tehetem, együtt vagyok a családdal, a feleségemmel, akivel a zenekarban minden nap találkozom ugyan, hiszen ő a szólófuvolás. Kaczander Orsolya főiskolás korában, tehát több mint 15 évvel előttem érkezett a zenekarba, de itt számomra egy ugyanolyan hangszeres, mint a többiek: teljesen különválasztom az életemben a szakmát és a magánéletet.

- Hobbira nincs is szüksége? 

- A hivatásom, a zene volt a hobbim mindig is, régen jól fociztam, ma már csak az unokával teszem néha. Az állatokat nagyon szeretem, van három kutyánk és a lányoméknak is egy.  Annie lányom egyébként a Concerto nemzetközi kapcsolatokért felelős menedzsere. Szervezi a turnéinkat, hozza a világsztárokat – nagyszerűen csinálja. Azt kívánom, hogy minél több magyar fiatal, akár csak megszületendő baba is a zenén nőjön föl. Nagy álmom, hogy az éneklés, a hangszerjáték és a tánc újra beépüljön a mindennapokba az általános iskolákban. Széles társadalmi alapokon vissza kellene hoznunk a Kodály-módszert, a 21. századra adaptálva, és mint a testnevelést, napi szinten kellene az órarendbe építeni a zenét. Mert 5 és 10 éves kor között az intenzív ének- és hangszertanulás olyan képességeket fejleszt, amely minden humán tantárgy tanulását is magasabb szintre emeli. Máshogy fejlődnek az agyban az idegpályák. A zene szilárd jellemre tanít, érzelmi intelligenciát, stabilitást, egyensúlyt és közösségi élményt ad. Sok szövetségesem van már ehhez. Tudom, hogy idealista vagyok, de az vezérel, hogy egy jobb világot hagyjak a gyermekeinkre, unokáinkra.

 

Az interjú az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) közreműködésével készült.