Kalandozás Csembalóvilágban
Vannak hangfelvételek, amelyek örvendetes módon túlteljesítik a tőlük elvártakat, amennyiben a zenei élményhez élvezetes, egyszersmind máshonnan csupán sok utánjárással összeszedhető, lényeglátó-informatív olvasnivalót is kínálnak. Nemritkán olyankor, amikor az előadóművész egyszersmind tudósa is tágabb értelemben vett szakterületének.
Fittler Katalin
Tilman Skowroneck gyermekkorától „csembaló-közelben” élt, hiszen a bremai „Musikzimmer” voltaképp csembalókészítő műhely volt. Nem is akármilyen, hiszen Martin Skowroneck (1926-2014) életműve önálló fejezet a hangszerkészítés történetében. A háború után megszerzett fuvola- és blockflötetanári képesítés birtokában, elégedetlen lévén hangszere hangjával, blockflötekészítésre adta a fejét (egészen a ’90-es évek elejéig). 1952-ben kapta azt a feladatot, hogy egy, a háborúban erősen megsérült csembalót felújítson. Innen a késztetés, hogy saját csembalót készítsen. Az első példánya 1953-ból való, a 90-et már nem tudta befejezni… Egyedül dolgozott, néha egy év alatt mindössze két kétmanuálos hangszer került ki a keze alól, de volt, akinek a 17 éves várakozási időt is megérte! Csembalókészítőként képzettségét tekintve autodidakta volt, ám a legjobb mesterektől tanult, történeti példányok alapos elemzésével (az ő kópia-hangszerein népszerűsítette a korhű régizene-játszást több historikus együttes, illetve szólista). Egyik kedvence a Christian Zell 1728-as hangszere nyomán készített kópia volt, baltimore-i megrendelésre. Ez a hangszer, amely – a kísérőfüzet fotójának tanúsága szerint - kezdetben fűrészbakokon állt. Így látta a 18. évében járó Tilman Skowroneck, aki örömmel nyugtázta, hogy az eredeti tulajdonosok halálát követően apja visszavásárolta a hangszert, amely immár méltó lábakon állva tölti be hivatását. Ezen a hangszeren szólal meg a felvétel műsora, az említett „Musikzimmer”-ben.
Tilman Skowroneck a holland iskola neveltjeként csembaló- és fortepiano-játékos (ez utóbbiként Malcolm Bilsonnál is hallgatott egy szemesztert), elméleti képzettsége révén korántsem csupán barokk-specialista: disszertációját Beethoven zongoraműveinek előadói praxisáról írta, Beethoven the Pianist című könyve Cambridge-ben jelent meg (egyébként egyetemi tanár Göteborgban).
A munkássága iránt érdeklődő hamar szembesül a ténnyel: azok közé tartozik, akiknek munkásságuk adja az „életüket”; az internetes információk szinte kizárólag tevékenységéről tudósítanak. Talán ez a PR-idegen attitűd is részes abban, hogy szinte csak véletlenszerűen fedezi fel magának a mindenkori gazdag kínálatban a zenebarát. De aki meghallgatta akár csak egyetlen felvételét, megtanulja a nevét.
Bach d-moll angol szvitjének minden hangja élő-eleven, szerves összefüggésben kisebb-nagyobb léptékű környezetével. Minden hangnak funkciója, jelentősége van, az átgondoltsághoz kétség nem férhet! A háromtételes Esz-dúr kompozíció (BWV 998) autográfján a lant szerepel elsőként javasolt hangszerként – Skowroneck rámutat: a hangszerválasztás ideális a csembalót illetően is, jól érvényesül a hangszer középregiszterének meleg tónusa. A hangszerhez fűződő személyes kapcsolaton túl további személyes vonatkozása van a hegedűpartita-átiratnak. A csembaló-verzió a művész egykori tanárának, Gustav Leonhardtnak a munkája, ráadásul 2012-ben, a Mester halála tiszteletére rendezett emlékkoncerten is e művet játszotta – megelőzve az átirat nyomtatásban való megjelenését, Leonhardt-felvételek elemzésének, összevetésének a tanulmányozása alapján. A zenével való ilyetén beható (hang-közeli) foglalkozás semmivel sem helyettesíthető tanulságai adják azt a nehezen megragadható többletet, amelynek köszönhetően a hallgató egyszerűen beavatottnak érzi magát, Titok-közelinek. Világi áhítat, hálával az élményért.
Kiadó: TYXart
Katalógusszám: TXA 19133