Jellegzetes játékstílus, sziporkázó szólók

Az örökifjú Scofield is tagja lett annak az előkelő társaságnak, akik a jazz krémjéhez tartoznak túl a hetvenes éveiken is. Carter, Haynes, Mainieri, Berg és más kiválóságok méltó társa a mindig egyéni hangú, sajátos, fanyar stílusú John Scofield, az ECM gondozásában végre szólóalbummal lepte meg a rajongóit.

Novotny Tibor

Scofield zenei stílusára fontos befolyással volt mások mellett Miles Davisszel való közös munkája. Davis különösen kedvelte a játékstílusát, dallamvezetését, harmonizálását. Scofield olyan befolyásoknak is befogadó médiuma, mint az amerikai népzene, azaz a „country”, mely ezen a lemezen is képviseli magát. Korábban a 2016-os Country For Old Man albumán ezt a „vidéki” oldalát mutatta be, s a magyar közönség ezt élőben halhatta Budapesten 2017-ben.

Ez a vonzódása az egyszerű sémákra épülő tradicionális zenéhez különösnek tűnhet a Mester korábbi munkáit kedvelőknek, mert ő jellemzően a szofisztikált, nyakatekert, modulációs és társhangnemekben improvizáló, modális hangsorokat használó, inkább aggyal, mint elemi ösztönből muzsikáló gitárosként ismert. Ő az, akit néhány hang után is könnyen azonosíthatunk, a speciális hangindításai, a lassú vibrátók, hangnyújtások, a halálpontos off-beates „lusta” szólói és a roppant friss, ötletes dallamvezetése alapján. Elsősorban csapatjátékos, de ezzel az albummal a személyesebb oldaláról mutatkozik be. A covid alatt ő sem turnézhatott, és elzárva partnereitől zenei világának új, rejtett tartalékait igyekezett feltárni. Bár társai nincsenek ebben a zenei kalandozásban, a technika segítségével partnere akadt – saját maga.

 

 

A lemez egyes számait már korábban is rögzítette: Coral – 1999 As Long As Your’re Living Your / Honest I Do – 1991 Grace Under Pressure / Mrs. Scofield’s Waltz – 2000, Works For Me / Since You Asked - 1990 Time On My Hands. A sztenderd feldolgozásokat kitűnő szólókkal remek stílusban hallhatjuk.           

Az ízléses borítóval megjelentetett lemez természetesen nem vállalkozhatott teljes retrospektív merítésre. A balladák, közepes tempójú blues számok (Coral, Honest I Do, Mrs. Scofield’s Waltz, Danny Boy, Junco Partner, My Old Flame, Since You Asked, You Win Again) nyugalma és a sodró swing-bopos kompozíciók (It Could Happen to You, Elder Dance, There Will Never Be Another You, Not Fade Away, Trance de jour) kedvelői is találnak majd nekik való hangzásvilágot. 

A jellegzetes játékstílus hangnemkitérésekkel, hangnyújtásokkal, glissandókkal, arpeggiókkal, a pizzicatókkal, oktávmenetekkel színesített sziporkázó szólók, a tökéletes timing, és nem utolsósorban Scofield védjegye: az off beates utánjátszós szóló stílus mind tetten érhető valahol a számokban.

Az általánosságokon túl egy személyes megjegyzés: elgondolkodtató, hogy a  country, vagy annak ihletésére született kompozíciókkal kit céloz meg? A jazzrajongók inkább hiányolják a Time On My Hands, vagy a Blue Matter hangzásvilágát, helyette nem igazán tűnik csereszabatosnak az úgynevezett amerikai népzene, ugyanez fordítva is fennáll: a countrykedvelők nem biztos, hogy a Scofield-oeuvre egyéb stílusirányzatait kedvelnék. Végezetül két olyan számot emelnék ki a sok remek kompozícióból, melyek közel állnak hozzám:

Honest I Do (John Scofield)

Ez a szomorkás, letisztult harmonizálású jazzkeringő Scofield eredeti kompozíciója. A duett felrakása klasszikus: akkord kíséret - felette a szóló. A témarészt követi a hamisítatlan Scofield: díszítő elemekkel tűzdelt variációs rész, a hangnyújtásos, glissandós játék és a néha megjelenő szekund-súrlódások. A kellemesen ringatózó walzer téma visszatérésének unisonóját követő rövid codetta végét szokatlan módon dúr alaphelyzetű akkorddal zárja le.

It Could Happen To You (Jimmy Van Heusen/Johnny Burke)

Scofield egyik jó választása az általa átdolgozott sztenderdek közül. Saját bevallása szerint ízléséhez nagyon közel állt Kenny Dorham játéka, de azt a tüzes „bebop”-os felfogást inkább moderáltan, „dögös” közepes tempójú  swingben rakta fel. Az időnként megjelenő bluesos motívumok parádésan ízesítik a súlytalanul lebegő feelinget. Wes Montgomeryt és Bensont idéző oktávjáték, trillák és gyors arpeggiók színesítik a remek hangulatú feldolgozást. A visszatérés előtt kiszáll a loop és szólóban hallhatjuk a Mestert, s ugyanígy a szám legvégén is. A feldolgozás nem az alaphangnemben, hanem az 5. fokon (dominánson) fejeződik be. 

Kíváncsian várom, legközelebb milyen új zenei kalandokba vezet Mr. Scofield!

 

Kiadó: ECM, 2022