Jazz-Woodstock

Babos Gyulának dedikálták Balatonbogláron az idei Jazz és Bor fesztivált is, hasonlóan a tavalyihoz. A címzett nyilván örömmel konstatálhatta az égi színpadról, hogy amit ő annyira szeretett itt, ahhoz a rendezők hűségesek maradtak. Ez két kulcsszóban összefoglalható: minőség és profizmus. Nem a kivetítők és fényszórók fesztiválja ez, hanem a virágcsokroké és a lazaságé. Egy mini Jazz-Woodstock a déli part szívében. A zenei infláció – a nagyobb közönség becsalogatásáért, ami nem ritkaság – ide nem gyűrűzött be. Négy nap, nyolc koncert, a maga nemében mindegyik kuriózum. 

Iván Csaba

Szombaton, a zárónapon először a Nagy Emma Quartet lépett fel. A Müpa Showcase szakmai díjának 2019-es elnyerése óta készítettek három lemezt (Set to Face, LFO, Synced), és töretlen a kísérletező kedvük, ami persze kellően megosztó is lehet a közönség számára. Hol a jazz hívei hátrálnak, hol a popszimpatizánsok csóválják a fejüket, ami azt is jelzi, hogy zenéjük nehezen sorolható be bármelyik trendbe. Nem is törekednek erre. A Nagy Emma szeánsz a zenei kontrasztokra épül. Harmónia és disszonancia, zenés „minimal art” és kompromisszumot mellőző maximalizmus, pszichedelikus techno szertartászene, egyszer poposan elénekelt dallal, máskor az énekszólamot hangszerként használva morgás, hörgés, visítás, vinnyogás (a suttogások és sikolyok közt széles a skála, ahogy a neves svéd zeneesztéta, Bergman óta tudjuk). Annyiféle kísérletezés zajlott, hogy a közönség azt hihette, hogy a hangosítás hibája is valamilyen effekt lehet. De az valódi volt. 

 

(fotó: Ambrus Levente)

Cseh Péter az együttes megalakulása óta oszlopos tag, több stílusú gitározása jól passzolt ebbe az eklektikus zenei közegbe. Talán Metheny és Rosenwinkel hatása volt érzékelhető nála leginkább. Ehhez a zenei koncepcióhoz egy dob-kaméleon illik leginkább, erre Klausz Ádám ideális választás. Nem tudom, mi volt Barcza Horváth József alkalmi beugrásának oka, de ő elég rutinos ahhoz, hogy feltalálja magát bármilyen formációban. Nálam a koncert zenésze Oláh Krisztián volt (Tálas Áron helyére ült be anno), aki saját formációjával előző nap megmutatta nekünk, hogy játszott volna jazzt Beethoven, itt pedig remek kreatív rögtönzésekkel gazdagította az instrumentális session-t. A „Cold” az ő szerzeménye, de a „Watermelon”-hoz, a „When the Loving Comes”-hoz is volt érdemi hozzászólni valója. 

Zenei svédasztal volt érdekes ízekkel, az utazók pedig jól tudják, mindig érdemes óvatosnak lenni és válogatni.

A MAO kisformáció jött, zenélt és győzött. Tavaly a teljes formáció lépett fel, a Bartók lemezük anyagát hozták, átütő sikerrel. Mikor láttam a tervezett idei műsort, egy pillanatig nem volt kérdés számomra, hogy ezt látni-hallani kell. A kevésbé veszedelmes szenvedélybetegségek közé sorolható jazzfüggőség esetén fellépő megvonási tünetekre a MAO az egyik hatásos gyógyszer. 

A Modern Art Orchestra olyasmit képvisel itthon, mint a Lincoln Center zenei műhelye Wynton Marsalis vezérletével New Yorkban, vagy még inkább a nemrég nálunk járt San Francisco Jazz Center égiszeiben működő Collektive (csak kevesebb tagcserével). Játszik kortárs zenét, modern jazzt, népszerűsítő és oktató előadásokat is vállal, kreatív zenei alkotóműhelyként funkcionál. A MAO kínálatában szerepel komplett szerzői est, kortárs kísérleti muzsika, de népszerűsítő programokat is vállal. Nem véletlen, hogy covid idején is az elsők között voltak, akik modern marching band-dé alakultak. Keszthelyen a Helikon strand mellett láttam akkor a koncertjüket, a furgonok voltak a díszlet, amiről a szerelést lepakolták háttérben a nádassal. Megmutatták ismét: a profi mindenütt profi. 

A MAO 2016-ban kezdte Legendás albumok sorozatát Miles Davis Birth of the Cool-jával, a mostani est egy kevésbé ismert korong bemutatására vállalkozott. Még az is kiderült, hogy Barcza Horváth József vetette fel az ötletként, hogy vegyék fel a műsorba Blue Mitchell The Thing To Do című albumát. Aki nem ismerte, nem kell szégyenkeznie, még Fekete-Kovács Kornél is elismerte, utána kellett néznie, letölteni a telefonjára, hogy dönteni tudjon. Amikor aztán többen meghallgatták, a döntés már nem is volt kérdéses. Most a koncerten hallhattuk is, hogy miért.

 

(fotó: Ambrus Levente)

Az eredeti albumot 1964-ben vették fel, ha rászán valaki 40 perc 18 másodpercet, azonnal a Jam Miami lemeztrilógia jut eszébe, a latin jazz ünnepe. Olyan, mint egy időutazás a gyökerekhez, amikor a jazz „rácsodálkozott” a latin zenére. Van rajta öt szerzemény, amit a MAO a maga módján interpretál. Úgy játsszák el sorban a lemezen rögzített darabokat („Fungii Mama", „Mona's Mood", „The Thing to Do", „Step Lightly" és a „Chick's Tune"), hogy a szerkezethez és harmonizációhoz nem nyúlnak, de a rögtönzésénél a tagok inspirációja szabad teret kap. Az utolsó dal a szerzője egyébként a formáció szemtelenül fiatal, de már akkor nagyon tehetséges zongoristája, Chic Corea, a többi közreműködő zenész pedig a lemezt jegyző Blue Mitchell (trombita), Junior Cook (tenorszaxofon), Gene Taylor (bőgő) és Al Foster (dob).

Fekete-Kovács Kornél felkonfjaiban mondja a kulisszatitkokat, hogy milyen jegyzetekkel, kottákkal érkeztek a próbákra. Megmutattatja Csizivel a boogaloo alapritmusát, amire a címadó „The things to do” épül, és ami azóta nagy karriert futott be, annyian használták fel. Poénkodik, hogy Step Lightly háromhangos bőgőriffjével Barcza Horváth egyenesen a jazztörténelembe írja be magát, aki aztán egy technikailag veretes szólóval jelezte, van mit tennie neki is a közösbe. A formáció kiváló erőkből áll, combo kategóriában talán verhetetlen: Cseke Gábor zongorázott, aki az utóbbi években az elitbe tartozik folyamatosan hangszerén, Barcza Horváth József a történelmi tettekre képes nagybőgőst már említettem, Csízi László pedig az egyik legsokoldalúbb és legpontosabb dobos, ehhez számítsuk hozzá a MAO két emblematikus figuráját, Fekete-Kovács Kornél (trombita) és Bacsó Kristóf (szaxofon) ismét bebizonyította, hogy két kiváló fúvós jól megfér egy csárdában. 

Még álljon itt végül, mi hangzott el ráadásként a boglári éjszakában: a Seven Steps to Heaven (Davis), a Driftin (Hancock) és a Birdlike (Freddie Hubbard). 

A klasszikus Woodstock szlogenje az volt: „3 nap béke és zene”. Boglár évek óta – Babos Gyula iránymutatása szerint - pontosan ezt szellemiségét követi négy napon át. Ezért sikeres.