Jacob és a lajtorja

A 2022-es Djesse World Tour hétfőn este a Müpában búcsúzott el Európától, hogy aztán bejárja a Távol-Keletet. A multiinstrumentalista zenei polihisztor, Jacob Collier produkciója garantáltan sosem ismétli önmagát. Ebben a változatban is halottunk – mint megtudtuk - egy új elemet, új dalt és exkluzív fellépőt (nem is akárkit, de erről később). Csak egy dolog biztos: az igényesség. 

Iván Csaba

Egy bulvárlapban olyan indítás illene a beszámoló elejére, hogy kész csoda, hogy ezekben az energiaválságos időkben nem keltett nagyobb feltűnést, hogy a krízis kellős közepén milyen rendkívüli kísérlet zajlott le Budapesten. A mai zenevilág talán leghatékonyabb energiabombája érkezett ide, kísérleti robbantása felettébb hatásos volt, talán még a Holdról is érzékelhető volt megfelelő műszerek segítségével a detonáció ereje. A Gramofonba stílszerűbb úgy indítani - némi humorral -, hogy kiderült november 7-én, a hétfői koncerten, megnyugodhat minden szülő, akinek hiperaktív a gyereke, mert ha egyébként tehetséges, még sok öröme lesz benne. Egy évtizede a Jacob Collier név még komoly fejtörést okozott volna bárkinek, hogy a francia chefek vagy a svájci vega szakértők közt kell-e keresgélnie. De Collier azért nem a sarki pékség hátsó udvarából érkezett. Édesanyja, Suzie Collier hegedűművész, karmester és a Royal Academy of Music Junior tagozatának tanára. (Nagyapja szintén zenész, hegedűművész volt, és a Királyi Akadémia oktatója). 

A fiatalember az észak-londoni Mill Hill County High School-ba és a Bushey-i Purcell School for Young Musicians -ba járt. Rövid ideig jazz-zongorát tanult a Királyi Akadémián. Meg persze olyan családban nevelkedett, ahol szórakoztató gyakorlat volt a Bach-korálok együttes éneklése. Indulása nem volt szokványos, az észak-londoni Finchley egyik hátsó szobájában maga játszotta fel és rögzítette első albumát. Az In My Room két Grammy-díjat nyert. 2018-ban Collier elkezdett dolgozni a Djesse című albumon, egy négykötetes, 50 dalból álló albumon, ebből eddig három jelent meg. Ő az első brit előadó, aki Grammy-díjat kapott első négy albuma mindegyikéért. Quincy Jones figyelt fel rá azonnal, de amikor Collier elindította az "#IHarmU" kampányt, ahol mecénások segítségét kérte, hogy küldjenek neki 15 másodperces dallamokat, amiből videoklipeket szerkeszt majd, több mint 130 dallamot, „adományt” kapott, olyan feladóktól, mint Jamie Cullum, Herbie Hancock vagy Kevin Olusola, aki a Pentatonix a cappella csoport tagja. 

 

 

Mára a világot meghódító show-k híresek lettek különlegességük és újszerűségük miatt. A közönséget fogadó színpadkép juttatta eszembe Jákob lajtorjáját, mert a lépcsőzetes elrendezés jelképesen felkínálta a lehetőséget mindenkinek, hogy a zene világának mennyei magaslataira is feljusson. Collier remek kommunikátor, szertelenül hadaró, de szórakoztató, amikor lazán bemutatkozott, és erre kérte a közönséget is, amit Bábelt idéző effektekkel meg is tettek. Megismételte ugyanezt úgy is, közölte, hol él, és kíváncsi volt, a nézők honnan érkezetek. Poénok, fiatalos spontaneitás, csapongás, néhány magyar szó is, mindenről eszébe jut valami. Elmesélte például, hogy Budapest azért is fontos és kedves a számára, mert gyerekként hat hónapig itt élt. 10 évesen a kicsi Timet alakította Seidelman 2004-es A karácsonyi ének című filmmusicaljében. (Szerepet kapott Mozart Varázsfuvolájában is - a Három fiú egyikét énekelhette – a hangi adottságait korán felfedezték). Nem felejtette el a filmforgatást egyébként, mert beöltözve, a téli jeleneteket a nyári forróságban vették fel. Volt a koncertnek más meglepetése is: egyik lírai dalban egy hegedűművészt szólított be közreműködőként, az édesanyját, aki ennek a koncertnek a kedvéért utazott ide Londonból. Akkor érthettük meg, hogy nem kell feltétlenül aggódnia a szülőnek, ha azt látja, hogy a gyereke áthág minden szabályt, kétségbe von bármilyen tételt, és nem érdeklik a műfaji határok sem. Mert így születnek a Jacob Collierek. 

Az előadásnak néhány kuriózumát érdemes kiemelni azok kedvéért, akik nem jutottak be. Nem élvezhették például azt a komplett bemutatót, amiben a zenei show típusait illusztrálta. Láttunk színpadon rohangáló rappert, utcai one-man bandet időző előadást, jazzcombot, funky formációt és reneszánsz a cappella kórust is – mindet profi kivitelezéssel. Volt olyan szám, mikor négy különböző hangszeren játszott közben, a dobok, elektromos bőgő mellett gitáron, a zongorán és szintetizátoron ráadásul virtuóz módon. Bevallottan nála a zongora a favorit, mert „lehetsz dobos a zongorán, lehetsz énekes, lehetsz gitáros ha akarod, egy teljes gospel kórus vagy fúvós szekció. Ezzel a hangszerrel az ’egész’ zenét lejátszhatod.” Mindig új hangszereket fedez fel, amit beilleszt a zenéjébe, a legújabb találmánya a harpejji, ami szerinte „a legőrültebb hangszer, 24 húros hihetetlen hangzással – egyfajta hibrid a gitár és a klarinét és a zongora között.” Ázsiára is várnak meglepetések. 

A színpadkép fontos eleme volt a hangszerekkel szinkronba hozott fényeffektek alkalmazása is. Külön bekezdést érdemel a színpadot betöltő hangszerarzenál elektronikus része. Hallottunk olyan megoldást, mikor egy hangszerkör külön bejátszott szólamait rögzítette a berendezés, majd erre az alapra játszotta fel a következőt. Különleges volt a Collier és Bloomberg által közösen tervezett és egyedileg épített ’énekhangszer’ a „Harmonizer” is, ami lehetővé tette az egyedül megszólaltatott énekszólam többszólamú harmóniákká változtatását. De ami valódi kuriózum, az az emberi énekhang sokrétű és meglepően kreatív alkalmazása. Collier mindig énekel, nem feltétlenül a vokál szólamát, énekeli a mellette szóló zenekart, a kürt szólamát, a basszusmeneteket, az ütőhangszerek hangeffektusait. A sok meglepetés között azonban a végig az egyedi kórushangzás viszi el a pálmát. Akár azt az alcímet is választhattam volna: az a cappella a reneszánsztól napjaink koncertpódiumaiig.  Maga Jacob olyan tisztán énekel négy oktávban, hogyha valaha majd méltó megemlékezést rendeznek Freddie Mercury tiszteletére, ott neki kell adni a főszerepet. Nem véletlen, hogy a Queen mennyi dala szerepel a repertoárján, hiszen ezek zenei igényessége kiemelkedő, a vokális megoldások láthatóan megihlették Collier-t. A zenekarában is azok a legfontosabb alaptagok, akik a kiváló hangszeres játék mellett remekül énekelnek: mint a billentyűs Bryn Bliska, a gitáros Emily Elbert. De a leglenyűgözőbb tehetség, akire nagy jövő vár, kétségkívül a vokalista Alita Moses. Lenyűgöző természetességgel isteni ajándékként könnyedén, pontosan és tisztán intonálva énekelt ki minden hangot, ami hangterjedelmét látva, végtelen precíziós gyakorlással érhető csak el. 

Az éneklés szakértői, akik tudták értékelni az előadás profizmusát, ott voltak az előadáson, ez a „Müpa Kórus” alakulásakor az előadás kezdetén már hallható volt. A koncert során egyre nehezebb „feladatokat” kaptak a szólamok a karmestertől, de egyre bátrabban és magabiztosabban oldották meg. Szó sem volt itt szokásos szavak, sorok ismételgetéséről, tónusokat és ritmikát kellett váltaniuk, amihez csak komoly kórusmúlt és koncentráció szükséges.  Ahogy a Somebody To Love-ot a végén Collier a kórust vezényelve több szólamban előadott a cappella előadássá varázsolta, arra még Kodály is rábólintott volna. Kár, hogy nem rögzítették.