Egy színre vitt Máté-passióról

Az Accentus Music kiadásában megjelent merész vállalkozásról, a Gaechinger Cantorey és Hans-Christoph Rademann koreografált Máté-passió felvételéről Fittler Katalin írt beszámolót.

Fittler Katalin

Néha elgondolkozom, vajon mit szólna a mélyen hívő Johann Sebastian Bach ahhoz, hogy lelkes rajongói egyenest az ő zenéjét tekintik „istenbizonyítéknak”. Vélhetően eretnekségnek tartaná, bármennyire is hízelgő lenne őrá nézve. Mert esetében mindenki másnál indokoltabbnak tartom az alázat jelenségét, azt, amit oly gyakran kérünk számon (elsősorban előadó-) művészeken, avagy amely gesztussal éppen művészetük lényegbevágó-érdeme értékét hangsúlyozzuk. Pedig a „hozzáállás” aligha lehet értékmérő kategória, csakúgy, mint a „szándék”.

Anatole France gyönyörű elbeszélése, a Miasszonyunk bohóca jutott eszembe a Máté-passió koreografált verziója láttán. Igen, a „láttán”, mert a látvány szinte kényszerítően magára vonja a figyelmet. Ilyen hatással van akkor is, ha ismert zeneműről van szó, s akkor is, ha a néző-hallgató korábban nem találkozott az adott kompozícióval.

Érdekes kísérletnek tekinthető Friederike Rademann vállalkozása, akitől az ötlet, a koreográfia, és a látványvilág kivitelezésének művészi összehangolása. Az Accentus Music és a stuttgarti Nemzetközi Bach Akadémia közös produkcióját 2017 márciusában rögzítették. Színhely a ludwigsburgi kastély parkja, ahol már-már szabadtéri látványossággá transzformálták Bach örökérvényű remekét.

Fotó: Accentus Music / Holger Schneider 

Nem kétséges, a helyszínen kiváltott hatás a legfejlettebb technikai eszközökkel sem adható vissza. A kamerák kényszerűen pásztáznak, s bármennyire is igyekeznek a mindig-épp-aktuálisra irányítani a tekintetet, a változó kameraállásokból is nehezen rekonstruálódik a képzeletben a teljes látványvilág. A részletekből kivehető, hogy a kétzenekaros, kétkórusos elrendezés hatásossága érdekében a közelség-távolság szempontjait is bevetették (ám kérdés, a nézőtér különböző pontjairól mennyiben lehet „megélni”, akusztikus élmény szintjén ezt). Közben kapott helyet, sajátos színpadként az a jól megvilágított terület, ahol a képi megjelenítés zajlik. Hogy az énekes és az általa megjelenített alak immár megkettőzött, a 20-21. századi közönség számára már-már evidencia. A látvány hatásához nagymértékben hozzájárul, hogy hivatásos táncosok mellett (Ensemble VivaTanz!) a stuttgarti régió különböző iskoláiból mintegy száz, a mozgásművészetben többé-kevésbé jártas fiatal is részt vesz az előadásban.

Nekik mindenképp élmény ez a projekt, hiszen ily módon részesei lehettek annak a nagy egésznek, amely a bachi szenvedéstörténetben nyert leképezést. Ily módon a közösségi élménynek legalább akkora szerepe jut, mint magának a kompozíciónak. Ráadásul, egy-egy résztvevőre nem hárul nehéz szerep – bizonyos szempontból az Orff-féle együttmuzsikálásra emlékeztet a koreográfia követelményszintje. Mindenképp hasznos az a fajta fegyelem, amely együtt jár az egyes tételek sorrendjének betartásával, a folyamatosságot biztosító készenléttel. És látszik is a gyerekeken/fiatalokon, ahogyan belefeledkezve ágálnak, amikor épp azt kívánja a szerepük. Ráadásul a felvétel készítőit dicséri, hogy beiktattak „ellesett pillanatokat” is, a jelenésükre várók figyelmes tekintetét, máskor azt, hogyan követik a történéseket azok, akik épp nincsenek a színen. Ez az empatikus közelítésmód azzal a jár, az előadók mindvégig a kompozícióra koncentrálnak.

Hogy a gazdagon rétegezett zenei anyagból éppen mire figyelnek, mi ragadja meg fantáziájukat, nyilvánvalóan kontrollálhatatlan. Lehet, hogy hangszerek, hangszínek, egy-egy ária időt-megállító, érzelmi állapotot kimerevítő színpadi jelenléte, avagy épp ellenkezőleg, a recitativók sodra-lendülete kerül a figyelem középpontjába.

Fotó: Accentus Music / Holger Schneider 

De vajon jelent-e, jelenthet-e egyáltalán többletet bármilyen külsődleges adalék a bachi lényegre törő, színpad nélküli drámához képest? Másként feltéve a kérdést, szükséges-e a passió közönségének a vizuális „segítség”? Vélhetőleg ez költői kérdés – mindenesetre, az előadást rögzítő felvétel tanúsága szerint igencsak eltolódtak a súly- illetve erőviszonyok. Mert a bachi remekművet élő előadásban és hangfelvételről megannyiszor meghallgatva, aligha fogadhatja el a megörökített közönségreflexiót adekvátnak a kompozíció iránt elkötelezett hallgató. A már-már aréna-légkörű füttyögés és ordibálás inkább nagysikerű iskolai előadás elfogult tetszésnyilvánítása lehet, semmint egy passiótörténeté (akár Bach zenéjétől elvonatkoztatva is).

Gorombán fogalmazva, háttérzenévé degradálódott a bachi remekmű, és méltatlanul kevés érdemi figyelem jutott a Gaechinger Cantorey igényes zenélésének, s az énekes teljesítményeknek. Talán őket kompenzálandó, behunyt szemmel kellene hallgatni a DVD-t, ami viszont szinte abszurd elvárás a produkció iránt érdeklődőktől.

Kiadó: Accentus Music

Katalógusszám: ACC 20408