Ismeretlen kismesterek remek darabjai

A polgári társadalom megerősödését az is jelzi, hogy a művészetek szeretete és gyakorlása már nem csak a nemesi kisebbség kiváltsága volt, hanem a szalonokba is beköltözött. Szinte mindenki játszott valamilyen hangszeren, és a társasági összejövetelek egyik várt eseménye a kamarazenélés lett. Szinte kezelhetetlen mennyiségű, különféle nehézségű – és tegyük hozzá, minőségű kamarazenei vagy szólódarab született, a zeneszerzők, és a zenei kiadók is felismerték azt, hogy a darabok kiadása busás üzleti haszonnal jár.

Lehotka Ildikó

A három nagy bécsi klasszikus mester mellett tehát a ma már kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert szerzők is alkottak. Érdemes belehallgatni azokba a művekbe is, amelyek fennmaradtak nyomtatásban, vagy kéziratban, hiszen képet kapunk arról, hogy a stílus honnan hová fejlődött, milyen stiláris újdonságot hoztak a kompozíciók, hogyan fejlődött a hangzásvilág, a zongorakíséret szerepe hogyan változott. Az említettek mellett sok egyéb történeti érdekességet is észrevehetünk: a bécsi klasszikus kor zenéjének fejlődése összetett és lenyűgöző folyamat.

A lemez két Mozart-szonáta közt mutatja be a korszak három – érzésem szerint izgalmas darabját.

Mozart 22 évesen komponálta az Esz-dúr hegedű-zongora szonátát, a darabban a zongora már hangsúlyos szerepet kapott. Érdemes megemlítenünk azt is, hogy a később keletkezett, ugyanilyen hangnemű Sinfonia concertante 3. tételének egyik témafeje már ebben a darabban (a két tétel közül az elsőben) is felismerhető. A B-dúr szonáta háromtételes, a mozarti hang, a vidámság, a gondtalanság itt is jelen van.

Joseph Welsch variációfüzére kéziratban maradt fenn, a feltételezett szerző születési és halálozási adatai sem ismertek. Mindenesetre egy rendkívül invenciózus szólóhegedű-darab született, bármikor szívesen hallgatnánk koncerten is a művet. Szintén variációsorozatot komponált Antoine Lacroix, a kézirat – ahogy Welsché – a lübecki könyvtárban található. A szólóhegedűre készült ötletes, kellemes, de Welschét nem múlja felül.

Friedrich Wilhelm Rust remek zongorista volt, korának egyik elismert zeneszerzője, zenésze. A lemezen szereplő E-dúr szonátája merész mű, helyenként mintha Mozart-darabot hallanánk. Azonban a barokk stílusjegyek is fellelhetők az öttételes, basso continuo kíséretes szonátában. Az első tétel lendületes, a második kettősfogásban gazdag. A negyedik tétel több mint figyelemkeltő: nincs zongora, a kíséretet a hegedű pizzicatója adja. Az F-dúr hegedű-csembaló szonáta a háromtételes formát követi, fantasztikus a mű. A kíséret sem az egyszerű harmóniai alátámasztásból áll, a csembaló szólam hangsúlyos szerepet kap, nem ritka a két hangszer közötti párbeszéd sem. Mindkét darab kéziratban maradt fenn.

A kiadvány nem csak amiatt különleges, mert eddig nem hallott darabokat kínál, hanem azért is, mert a zongora-illetve csembaló szólamot kalapácszongorán szólaltatja meg Aline Zylberajch. A kalapácszongora remek választásnak bizonyult, a hallgató talán jobban bele tud helyezkedni a korszak hangzásvilágába.

Remek előadást kapunk, különösen Plamena Nikitassova részéről. A virtuóz technika mellett finom megoldásokat hallunk, a Welsch-darab úgy szólal meg, mintha improvizálna a hegedűművész. De ez az improvizációszerű játékmód a második Rust-darabban is felfedezhető. Nikitassova eredeti módon ötvözi a mai és a historikus játékmód elemeit, ettől még izgalmasabb a tolmácsolás. Ezek mellett fantáziadúsan, egyedi módon adja át a műveket.

Plamena Nikitassova játéka is izgalmas, a párbeszédes szakaszok különösen szépen szólnak. Azonban néha egyenetlen a billentés (a gyors tételekben), és a lassú tempók esetében helyenként a tempótartás hajszálnyival sérül, így nem kapjuk meg azt a feszültséget, ami árad az adott szakaszból. Ez a hegedű szólamra is hat. Vannak olyan szakaszok, amelyekbe az előadók belesietnek, azonban számos felejthetetlen pillanatot szereznek a hallgatónak.

A felvételek nem stúdióban készültek. Nem tesz jót az, hogy templomban készült a felvétel, mert nagyon visszhangos, összemosódnak a hangok, a kalapácszongora hangszíne miatt különösen indokolt lenne a szikárabb hangzás (és a korszakban nem játszottak kamarazenét a templomokban). Kifogásolható, hogy a kísérőfüzet csak német nyelvű, és hiba, hogy Mozart B-dúr szonátája négytételesként van feltüntetve, a nyitó tétel lassú bevezetését önálló tételnek közli a borító.

Mindezek mellett olyan művészi elképzelést, hőfokot, a zenélés örömét magába foglaló lemezt hallgathatunk, ami nem fog a polcon porosodni. Véleményem szerint díjat, vagy jelölést is kap majd a kiadvány.

Cím: Mozart és kortársai
Kiadó: Claves
Katalógusszám: CD 1819