Intrikákkal átszőtt Händel-opera

Napjaink egyik legjelentősebb historikus zenei karmestere, William Christie és az általa alapított Les Arts Florissants együttes szeptember 28-án egy sziporkázóan szellemes Händel-operával érkezik a Müpába. A Partenope énekesgárdája Christie nyári akadémiájának díjnyerteseiből áll: a portugál szoprán, Ana Vieira Leite, a brit kontratenor, Hugh Cutting, spanyol szólamtársa, Alberto Miguélez Rouco, a brit mezzoszoprán, Helen Carlston és társaik egytől egyig ígéretes tehetségek és számos alkalommal bizonyítottak már az elmúlt években.

Händel munkásságának egyik leginkább reprezentatív műfaja az opera. Az 1730-ban Londonban bemutatott Partenope ezen belül is a szerző legnépszerűbb, rendszeresen játszott színpadi műveihez tartozik, amelyet a budapesti félig szcenírozott előadáson korunk egyik legjelentősebb régizenei műhelyének előadásában hallhatunk. Bár a Partenope az opera seria (a barokk „komoly opera”) szerkezetét és formavilágát követi, fontos, hogy sok benne a humor, zenéje pedig könnyed. Az időszámításunk előtti 7. században, Nápolyban játszódó cselekmény előzékenyen kínálja fel a közönségnek a szórakoztatás eszközeként mindig bevált szerelmi és politikai bonyodalmakat, valamint a nemek felcserélését: mindjárt az első felvonásban gúnyt űz a korabeli divatos operák zsánerképeiből azzal, hogy az álruhás Rosmira hercegnő Eurimene hercegnek adja ki magát.

(William Christie - fotó: Oscar Ortega)

Az amerikaiból immár fél évszázada franciává lett William Christie az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb régizenei karmestere. Csembalistaként kezdte zenei pályafutását, majd 1970-ben szülőhazájából, az Egyesült Államokból – részben a vietnámi háború elleni tiltakozásként, részben a katonai behívó elől menekülve – Franciaországba költözött, és az akkoriban megerősödő historikus zenei mozgalom tagjaként a francia barokk zene elfeledett kincseinek feltárását tűzte ki céljául. Christie felfedező hajlamú művész, aki műveket és tehetséges előadókat egyaránt szívesen vesz pártfogásába. Műhelye, az 1979-ben alapított Les Arts Florissants e kettős törekvés jegyében mutat be évtizedek óta jobbnál jobb produkciókat. Lenyűgözően gazdag repertoárjára nemrég került fel a most hallható Händel-opus.

A voltaire-i „művelnünk kell kertünket” gondolat William Christie egyik szívügye. 2002-ben életre hívott énekesakadémiája, a Le Jardin des Voix (A hangok kertje) évente kiválasztott díjnyerteseit hallhatjuk ez alkalommal is Budapesten: a Partenope címszerepét a portugál születésű, Svájcban élő szoprán, Ana Vieira Leite alakítja, aki az operán, a reneszánsz és barokk zenén kívül énekel oratóriumot, dalt, valamint kortárs zenét is. Arsace korinthoszi herceg szerepében Hugh Cutting lép fel, aki jelenleg éppen mesterfokozatát szerzi meg a londoni Royal College of Music falai között. Az Armindo rodoszi hercegként bemutatkozó Alberto Miguélez Rouco a Bázeli Zeneakadémián kapott énekművészi diplomát 2017-ben. A spanyol kontratenor saját együttest is működtet, amellyel egy neves kiadónál 2020-ban jelent meg első lemeze. Az Emilio küméi herceget alakító, szintén Svájcban élő ausztrál tenor, Jacob Lawrence szenvedélye a barokk opera, és már megannyi fontos szerepet kapott ebben a műfajban. A kettős szerepben fellépő Helen Charlston a 2018-as londoni Händel Énekverseny győztese volt. A lengyel származású francia bariton, Matthieu Walendzik Ormonte-ként áll színpadra; társaihoz hasonlóan ő is sokoldalú művész: énekelt már Pelléast, novemberben pedig a párizsi Opera Fuoco társulatának tagjaként Pangloss mestert alakítja Bernstein Candide-jában.

Információk az előadásról, szereposztás:

https://www.mupa.hu/program/komolyzene-opera-szinhaz/ensemble-les-arts-florissants-2021-09-28_19-00-bbnh