Imígyen szóla a Lucerni Fesztiválzenekar

Az Arturo Toscanini alapította együttest több mint öt évtizednyi töretlen működést, majd tíz év szünetet követen Claudio Abbado élesztette újra, a nagy elődök munkáját jelenleg Riccardo Chailly folytatja. S hogy a Lucerni Fesztiválzenekar régi fényében tündököl-e? A Gramofon recenzense a Richard Strauss műveit tartalmazó új lemez kapcsán erre a kérdésre keresi a választ.

Zay Balázs

A Lucerni Fesztiválzenekar története érdekes: hol létezett, hol nem. 1938-ban jött létre Arturo Toscanini közreműködésével. 1993-ig elsősorban svájci muzsikusokból állt össze. Tíz évig szünetelt a működése, majd Claudio Abbado élesztette újjá a Mahler Kamarazenekar tagjai, neves szólisták és együttesek – Natalia Gutman, az Alban Berg Vonósnégyes, a Hagen Vonósnégyes – és vezető zenekarok élenjáró muzsikusai, például Wolfram Christ, Emmanuel Pahud, Albrecht Meyer, Sabine Meyer közreműködésével.

Nemrég Riccardo Chailly vette át a szezonális együttes irányítását. Első lemezükön az előző Stravinsky-műveket adtak elő, többek közt a Csipkerózsika-álomból ébredt Gyászéneket. Második albumukat Richard Strauss-műveinek szentelték.

Sok remek karmester működik napjainkban, fiataltól idősig, de sokszor joggal jut eszünkbe, hol a régi nagyság, hol vannak az igazán individuális és különös előadások, azaz hol vannak a régeikhez foghatóan nagy karmesterek. Chailly új lemeze bizonyos tekintetben kiemelkedő. Nem annyira az egyedi olvasatban, a szokatlan megközelítésben, hiszen ő is azok közé tartozik, akik alapjában véve a szükséges vagy természetesen nem alaptalanul szükségesnek vélt minél hűségesebb megvalósítására törekszenek. E lemezen azonban a zenekari játék, a differenciált megszólaltatás ritka magas fokát sikerült elérnie. Ehhez járul, hogy Strauss minden idők egyik legkiválóbb hangszerelője volt, így a pazar hangzás lehetőségének a lehető legszélesebb tér jutott. A zenekar kezelését, a hangzás kialakítását tekintve kontrollált arányaival, gazdag színvilágával Chailly kiemelkedő lemezt hozott létre. Kimagaslót tudott alkotni olyanok mellett, mint Karl Böhm, Solti György és Herbert von Karajan. A verseny néhány mű kapcsán különösen nagy.

Az Imígyen szóla Zarathustra esetében elsősorban Böhm és a Berlini Filharmonikusok Deutshe Grammophon-lemeze jelent magas mércét, melyen minden idők egyik legkiemelkedőbb vonóskari hangzása hallható a Von den Hinterweltern tételben.

A Halál és megdicsőülés előadásában egyrészt Wilhelm Furtwängler bécsi stúdiófelvétele, másrészt Karajan három lemezfelvétele jelentenek etalont. Ezek eltérőek természetesen, Furtwängler a gomolygó zene elementáris voltát emelte ki, míg Karajan – felvételről felvételre továbbfejlesztve – a kimunkált hangzás révén ért el kiemelkedő kifejezőerőt.

Chailly egyszerre törekedett a két mű strukturált megformálására és különösen differenciált hangképpel történő megszólaltatására. Nem engedett sem a terjengősség, sem az indokolatlan visszafogottság kísértésének.

Mindkét darab előadása a markánsabban megfogottak közé tartozik, azonban ez a jellegzetesség kiemelten magas szintű transzparenciával párosul.

Természetesen a Till Eulenspiegel vidám csínyjei és a Hétfátyoltánc is folytatja a kiemelkedően előkészített előadások sorát, ezek azonban egyrészt mégiscsak kevésbé komplex alkotások, másrészt se szeri, se száma a hatásos bejátszásoknak.

Chailly lemeze azt mutatja, ma is lehet kiemelkedőt létrehozni karmesterként és zenekari trénerként.

Kiadó: Decca – Universal
Katalógusszám: 483 3080