Ifjú jazz-zenészek bemutatkozása lemezen

Az Oláh László Quartet azt a leggyakrabban használt, jól bevált utat választotta debütáló lemezén, hogy a jazz műfaj igazi standardjait mutatja be saját értelmezésében.  Így aztán az album címadásával sem kellett sokat bajlódni: egyszerűen a Standards elnevezést kapta. A Fonó Records dicséretére legyen mondva, hogy felvállalta az „ifjú titánok” produkciójának kiadását. A mindenki által gyakran játszott nyolc örökzöld feldolgozása megkönnyíti a produkció megítélését, hiszen ki ne ismerné a jazzirodalom olyan gyöngyszemeit, mit a Stella By Starlight vagy a Night in Tunisia, és így könnyű az összehasonlítás, ha úgy tetszik a „megmérettetés”.

Márton Attila

A lemezborítót kinyitva azonnal szembeötlik Horváth Lászlónak, a Fonó igazgatójának rövid ajánlója, ami megérdemli, hogy szó szerint idézzük: „Mindig jó olyan zenekarokkal dolgozni, akik az első lemezüket készítik. Ott van bennük az izgalom, a kihívás, a megilletődés, hogy most valóban történni kell valaminek… De Oláh László és barátai még ezen felül is valami olyan meglepetéssel szolgáltak, hogy tényleg alig hiszünk a fülünknek! Hogy tehetségesek – tudtuk, de hogy ilyen magabiztosan ilyen rutinnal és ilyen lendülettel adnak elő darabokat – azt már most sokan megirigyelhetik tőlük!  Ha ilyen az első lemez, milyen lesz az életút? Ehhez az ígéretes pályafutáshoz kíván a Fonó hozzájárulni ezzel a kiadvánnyal!”

Nagyon jó ilyet olvasni, hiszen szeretett műfajunk „utánpótlása” hallatlanul fontos. A zenészek az új (jazz)generáció képviselői: a zenekarvezető gitározik, Farkas Attila zongorázik, a ritmustandemben Vidák Béla basszusgitáron játszik és Csikós Áron dobol. Vendégszólista tenorszaxofonon Vidákovich Izsák, aki sokfelé feltűnik a mai magyar jazzszcéna különböző területein, de talán legismertebb a Syrius Legacy zenekarban való szereplése révén. Egyébként a kvartett háromnegyede a dobos vezetésével trió formációban (Csikós, Oláh, Vidák) szép sikert aratott tavaly áprilisban a II. Belvárosi Jazzversenyen. (A zsűri tagjai: Ávéd János, Cseke Gábor és Fekete-kovács Kornél voltak.) Nos, a lemez megjelenése is jól illusztrálja a mai kedvező viszonyokat, hiszen korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy 25 év körüli zenészek saját lemezalbummal dicsekedhessenek!

Nos, azonnal elmondható kifogásom a zongorajátékra vonatkozik: mint öreg (jazz)rókának, nekem elhihetik, hogy nem az adott időegységre vonatkozó hangok száma dönti el egy zongoraművész játékának minőségét. A kevesebb, gyakran több. A virtuozitás erőltetése sehová sem vezet.  Farkas Attila letisztultabb játék mellett sokkal emlékezetesebb szólókat produkálhatna. Ami pedig a bőgő helyett alkalmazott basszusgitárt illeti, ezeknél a hagyományos standardeknél kifejezetten indokolt a bőgő használata. Tudom, hogy a kényelem miatt (is) sok basszushangszeres inkább ezt választja, de gondoljunk arra, hogy a mai jazz legnagyobbjai koncertjeiken (de akár a stúdiómunka során is) gyakran mindkét hangszert a kézügyükben tartják és az előadott mű karakterének megfelelően választják meg, hogy melyik hangszert használják. Mi több, ez megfigyelhető a hazai jazzelit jeles képviselőinél is.

De beszélünk a „leader”-ről is, hiszen az együttest az ifjú gitáros, Oláh László vezeti. Vannak olyan zenészek, akik kiváló mainstream játékosok, mások kiválóak a szabad improvizációban, de keveseknek adatik meg, hogy mindkettőnek mesterei legyenek.  Hősünk inkább az előző, de improvizációs képességeit is igyekszik megmutatni, igaz, hogy ezen a debütáló korongon már csak a rövid számok miatt is erre nem sok lehetősége van. Mindenesetre a jövő nagy ígéretét érzem játékában.

Mint említettem valóban a legismertebb „alap”-örökzöldek hangzanak el:  a nyolc számból öt kifejezetten a  Nagy Amerikai Daloskönyvet képviseli (Stella by Starlight, What Is This Thing Called Love, Someday My Prince Will Come, There Will Never Be Another You és I Love You), kettő nagy amerikai jazzikonok szerzeménye (Four és A Night in Tunisia), egy pedig egy világhírű brazil filmmelódia (Black Orpheus).

Még ezeknek a közismert daloknak a címei is itt-ott hibásan kerültek fel a borítóra, ami annál bosszantóbb, mert ma ezek ellenőrzése az internet segítségével perceken belül megoldható.  Soha el nem felejtem, hogy 1965-ben Willis Conover (Amerika Hangja Music USA adásainak gazdája úgy négy évtizeden át) első magyarországi látogatásán milyen dühödten javította ki Gershwin S’ Wonderful c. számát, amely Wonderful-ként szerepelt Szirmay Márta és a Qualiton együttes lemezborítóján. De ez több mint fél évszázada történt!  A What Is This Thing címe nem What Is The Thing, bár mindkettő egy szótag, viszont Cole Porter (nagyon helyesen) a „this” szót használta. (That’s why I ask the Lord in Heaven above/ What is this thing called love?) És ha már a hiányosságokat említem, azért a szerzők nevét is feltüntethették volna a címek után, hiszen ez (nagyon helyesen) az általános gyakorlat. A technikai jellegű kifogásaim sorában még azt is megemlítem, hogy ma már alig akad olyan zenei kiadvány, amelyen a darabok időtartamát ne tüntetnék fel. Itt viszont ez is hiányzik.

De mindezek semmit sem vonnak le a lelkesen, fiatalosan előadott program értékéből.

A Fonó vezetőjéhez hasonlóan mi is kíváncsian várjuk a folytatást!  

Cím: Oláh László Quartet – Standards

Kiadó: Fonó Records 

Katalógusszám: FA 427-2